Nézegetem a térképet, miként lehetne variálni a Steinwandklammba tervezett túránkat. Szembeötlik két, számunkra még teljességgel ismeretlen hegy, az Eich (808m) és a Myra-vízesések fölé türemkedő Hausstaien (664m). Nosza, mindjárt szerkesztek is egy útvonalat, mely megejti valamennyi kiszemelt célunkat.

A megtett táv (Steinwandgraben, Steinwandklamm, Rudolf-Decker-Steig, Türkenloch, Eich, Myrafälle, Hausstein, Karnerwirt, Almesbrunnberg, Berg, Steinwandklamm, Steinwandgraben) 16.5 km, 1050 m szintemlekdés bruttó 5:30 óra altt (nettó 4:30 óra)

Kilenc óra lehet, amikor nekiveselkedünk a Kőszikla-szurdoknak (Steinwandklamm). A belépő fizetős, ami nem gond, hisz a szurdokban vezető pallózat rendszeres karbantartást igényel. Eme segédletek nélkül, teljességgel átjárhatatlan lenne, legalábbis a közönséges halandók számára.

A szurdok közepén a meredekebb változat mentén, a Rudolf-Decker-Steigen folytatjuk (fenti és lenti képek), tudniillik az„égigérő” függőleges vaslétrán fel. Rövid, de vadromantikus sziklavilág, jó alapot nyújtó kezdet. A magántulajdonban lévő terep tulajdonosa érdekes útmutató táblákat állíttatott fel, mely alapján nyilvánvaló, mekkora „lelkesedéssel” viseli az esztelen megszorításokat.

A Rudolf-Decker-Steiget elhagyva az út a Türkenlochon át visz fel az út egy köztes plató szerűségre. Folytatjuk az Eich felé. A csúcsra vezető út nem bővelkedik vad kihívásokban, marad csendesen lapulva bakancsaink alatt.

Odafenn szép kilátás nyílik az Almesbrunnberg irányában (fenti kép). Épp a nap is méltóztatik előbukkanni aznapi felhőfátyla mögül. A hely, optikáját tekintve, kifejezetten alkalmasnak látszik egy hosszabb sziesztára. Majd legközelebb, mert most még gyakorlatilag éppenhogy csak elindultunk.

Alászállunk a Myra-vízesések szintjére, és egy fahídon át éppen csak érintjük ezt a népszerű látványosságot, mjad máris nekilendülünk a zord déli fallal megáldott Haussteinnek. Annyira nyers (fenti képek), hogy szinte elképzelhetetlennek tűnik, sziklamászás tudománya nélkül feljutni a tetejébe. És mégis! A túlsó oldalról csavarodó turistaút minden gond nélkül visz fel a nagy csúcskereszthez. A Schneeberg látványa teszi páratlanul széppé a kilátást.

Némi fotózás után a Hausstein tövében lévő piknik-mezőn felállított padok egyikén ejtjük meg esedékes ebédszünetünket (fenti kép). Remek kis hely, a környező táj, amibe beágyazódik, a vidék gyöngyszeme. Mivel az aznapi felhők sűrűn nyomják a napot, a hőmérséklet olyankor a pincébe zuhan,  és tehát mihamarabb jobbnak látjuk tovább állni.

Következik az Almesbrunnberg végső bevétele, ami szóra sem lenne érdemes, ha történetesen nem lepne mag a minap hullott hó jelentős mennyisége. Odafenn szinte elsöre megleljük a fakéregre szerkesztett kis csúcskeresztet. Ezután valóban nem marad semmi más hátra, mint folyamatos ereszkedés a Steinwandklammon át, vissza reggeli kiindulópontunkba.