A tán legtörekvőbb és legigyekezetesebb ösvény (az igazi sziklamászó útvonalakat kivéve) azok közül, amelyek a Rax platójára visznek, a Rudolfsteig. Mintha határozottan eltökélné, hogy aki erre merészkedik, azt a lehető legrövidebb úton repítse fel a magasba. Írhattam volna, hogy a „leggyorsabban”, de az attól függ. Hogy tudniillik, ki mennyire bírja a tüdőköptető kaptatást. A „repítés” is csak akkor találó kifejezés, ha egy elég jól dimenzionált pumpa dobog a mellkasodban. Kaptatók, meredek felszökések, mászással áthidalható kisebb-nagyobb szikla-küszöbök követik egymást mint színes gyöngyök a füzéren. Csak semmi lazsálás! Hát ez a vasárnapi litániánk témája.

A megtett táv (Höllental, Rudolfsteig, Klobentörl, Gloggnitzerhütte, Großer Kesselgraben, Höllental) 13.4 km, 1120 m szintemelkedés bruttó 7:00 óra (nettó 5:00 óra)

Szinte pontban 9:00 órakor indulnunk Attilával ama túrázóknak szánt höllentali parkolóból, ami egyenesen a Rudolfsteig szájában van. Először széles erdészeti úton bandukolunk felfelé, miközben lassacskán hőfokra hozzuk testkazánjainkat. Amint egy balraáttal rátérünk a lényegre, nos, attól a szent perctől kezdve szükségünk van minden cseppnyi energiarezervára.

Hamarosan belátást nyerünk a Großes Höllentalba, majd erdős gerincen követjük az út vonalát. Itt-ott drótkötél biztosítások is segítik a kapaszkodást, ám ezek többnyire feleslegesek. Bár télen, ha jég-hó díszeleg, akkor talán jól jöhetnek, már annak, gondolom, aki olyankor, ide merészkedik. Nos, a mi jussunk inkább zsigereket forraló, afféle gatyarohasztó párás meleg, minek következtében, igyekezetünkben, ömlik is rólunk a víz, de rendesen. Imitt-amott csavarom homlok-pántomból a vizet, hogy néhány perc elteltével ismételhessem a procedúrát

Indulástól számítva 2:10 óra alatt végezzük ki a Rudolfsteiget, avagy inkább emez minket. Egy fiatal vörösfenyő erdő jelzi a meredélyek végét. Le is huppanunk nyomban egy szusszanásra és a folyadékháztartás veszteségei pótlására, ki-ki a maga csoda varázsitalával. Ezzel azonban még nem tettünk pontot az emelkedők végére, mivel bár a kapaszkodók vadabb részét magunk mögött hagytuk, folyamatos szelíd kaptatók sorozatán át, cirka egy további óra alatt jutunk el következő célunkig a Klobentörlig (12:05).

A Klobentörlben lehuppanunk a fűbe és csodás magashegyi környezetben elköltjük batyunkból terített délebédünket. Nem sietünk, mert bár a meteorológusok mára kígyót-békát, villámokat és zivatarokat ígértek, az ég kulisszái egyelőre ártalmatlanok. Persze figyeljük a változásokat odafenn, de egyelőre nincs ok a kapkodásra. Félórás mélázás után vesszük az irányt a Gloggnitzerhütte felé. Amennyiben stabil idő lett volna kilátásban, még innen oda-vissza cirka másfél órás kitérő lenne a Scheibwaldhöhe, elhalasztjuk egy más alkalomra.

Felkerekedünk tehát és egy fél óra alatt leereszkedünk a Gloggnitzerhütteig (13:10), majd folytatjuk a túra végső fázisával, a Nagy Katlanvölggyel (Großer Kesselgraben). Eleinte egy erdő árkán át egy erdészeti útkereszteződésbe érünk, ahol a Gloggnitzerhütte mikrobusza parkol (mert innen kell nekik is gyalog felkapaszkodniuk), aztán egy szerpentinen tovább le a szurdokba.

Az út folyamatosan vadul, mivel eleinte még két keréknyom is fut velünk együtt, de hamarosan eltűnik és egy afféle single-trailre vált a terep. Később az is átadja helyét egy időszakos patak medrének. Tavaszi olvadás vize hordta sziklák és farönkök között lavíroz az út, ami pirossal jól jelzett.

Az időszakos patak medre után ismét szelídebb terep jön. Az út laza ejtéssel, hosszan egyenlíti ki azt a szintkülönbséget, amit a Rudolfsteig mohón fal fel. Bőven számított 2:30 óra alatt érünk le a Höllentalba, ahol még egy negyedórás aszfaltbetyárság vár ránk vissza a kiindulópontba. Remek túra volt, köszönöm Attilának, hogy társam volt ezen a mindenképpen érdekes és változatos kiránduláson. Lássuk, mit hoz a jövő, hol és mikor folytathatjuk.