A borvidékéről és az itt lelt willendorfi Vénuszáról is híres Wachaut áttörő Duna mindkét oldala gazdag a legkülönfélébb sziklaszirtekben és kilátókban. Vándortúrák szinte kimeríthetetlen tárháza. Újfent szerencsém van, hogy helyi ismerettel rendelkező, térképen fel nem tüntetett ösvényeket jól ismerő útikalauzaim vannak, Cirmi és Philipp személyében. Az idő úgymond, lehetne jobb is, itt-ott, néhány percre előbukkan a nap, de február viszonylatából nézve egészen tűrhető. Kivéve a légáramlatoknak kitett csúcsokat, ahol bizony nem kifejezett élvezet a nézegetés.

A megtett táv (Maria Langegg, Tischwand, Tischwand Kanzel, Roter Wand, Hoher Stein, Mühlberg, Friedrichsfelsen, Maria Langegg) 16 km, 740 m szintemelkedés bruttó 5:15 óra alatt (nettó 4:20 óra)

Kiindulópontunk Maria Langegg, egy dombok közé rejtett álmos kis település. A falu fölé magasadó házi halmon, egy szép nagy zarándoktemplom hirdeti a környék valamikori hithűségét.

Első célunk a Tischwand, majd a Tischwand Kanzel (szirt). Jelentése „sziklaszirt amin az asztal van”. És igen, a szirt tetején néhány hatalmas, vízszintes sziklalap emlékeztet egy óriási asztalfelületre. Nyaktörő ösvényen óvatoskodunk lefelé egy nyeregbe, majd onnan fel a szirtre. A Duna túloldalán meg lehet csodálni Willendorfot, ama szobrocskáról híres kis falucskát (a lenti képen a túloldalon Willendorf).

Második a sorban a szép nagy fakereszttel is ellátott Rote Wand. Az előző kilátó viszonylatában az ide vezető út teljesen ártalmatlan. Érdekes módon egyetlenegy mai célunkhoz sem vezet hivatalosan kijelölt turistaút. Ez persze nem azt jelenti, hogy lehetetlen lenne megtalálni őket. Egyszerűen elég tudni, hogy igenis, van jól látható kitaposott ösvény mindenhová. Elég figyelmesen lesni a nyomokat.

Harmadikként a nap fénypontja jön, a Hoher Stein (fenti képen közelítésben). Tudniillik a csúcsára egy rövid, de ugyancsak fűszeres „B” szintű ferrata vezet, két vaslétra és egy drótkötéllel biztosított szakasz formájában (lenti képeken). Aki nem szokta az ilyesmit, esetleg meglepődhet.

Odafenn szaggat a szél, így mint azt már említettem, egyéb gondolatom sincs, csak mihamarabb visszaszállni a csendesebb talapzatra. Ebédszünetünk előtt még sorra kerül a Mühlberg, a környék legmagasabb, de a maga 725 méterével egy ugyancsak szelíd csúcsa. A magaslat déli tövében, egy szélárnyékos helyen aztán jöhet a tízórai a batyuból.

A Mühlbergen

A Hoher Stein a Mühlberg tetejéről nézve, közelítéseben

Visszafelé menet még tesszük tiszteletünk a Friedrichsfelsen nevű sziklatoronynál, mely megmászásához viszont legalább 3 vagy inkább 3+ szintű sziklamászó tudás lenne szükséges (becslésem szerint), így nem is kerülhet terítékre. Ezután aztán már csak a rendes-csendes visszatérés marad oda, ahonnan elindultunk.