Angika még nem járt a Sonnwendsteinen, a Semmering egyik közismert kilátó hegyén, ami, a mai napon, kiigazítást nyer. Kicsit izgulunk, merthogy Angika eleddig alig-alig, ha egyáltalán, ízlelgette a csúcsostromhoz szükséges 750 méternyi szintemelkedés legyűrését. Ám bizakodóak vagyunk, mert idén már gyakoroltunk és úgy vettem észre, hogy a kaptatás ízére, borsára, savára is rákapott.
 |
 |
|
|
|
Maria Schutzból indulunk, az egykori síterep parkolójából. Az ösvény nem teketóriáz, mindjárt az elején meredekre fogja, de feljebb, rendszerint akadnak hosszabb-rövidebb majdnem vizszintes szakaszok, ahol a pulzus valamelyest megnyugodhat.
A hegyivadászok ösvénye, kánikulai napon, kifejezetten alkalmas terep, mert gyakorlatilag mindvégig árnyékos erdőben fut, mint a múltheti Pichlersteig, de annál valamelyest szelídebben. Megszámlálhatatlan hajtűkanyar és szerpentines forduló után érkezünk a Pollershütte szintjére, majd onnan még pár perc a kilátó a hegy tetején.
A Pollershütte több mint egy évtizeden át aludta csipkerózsaálmát, és csak a tavalyi évben nyitotta ki újra portáit a nagyközönségnek. Az újdonság erejével berobbanó „Hütte” teljes siker, ma a vidék legkedveltebb turista-támaszpontja, nem utolsó sorban remek konyhája miatt is. Déli pihenőnk után még Angikában maradt annyi energia, hogy bevállalja aznapi második csúcsát, az Erzekogelt is (lenti képek).
A továbbiakban egy elnyújtott, gyengéd ereszkedés következik, minek során érintjük a Kummerbauerstadl vendégházat. Idáig autóval is fel lehet jönni, minek köszönhetően, mindig jól látogatott. Nekem még nem volt szerencsém a szolgálataihoz.
Az út maradék része aztán már a nagy hőségben nyúlik mint a rétestészta, bár javunkra szolgál, hogy nagyrészt maradunk az erdő fái árnyékában. A végén még átgyalogolunk Maria Schutzon is, és megcsodáljuk az itt lakók mindennapi, Schneeebrgre tekintő kilátását (lenti képen).
Sztefano-Space 