Aki Tirolt jelöli meg úticéljául, az még adós marad egy el nem hanyagolható részlettel, hogy vajon mely Tirolba? Tudniillik a történelem vihara az egykori osztrák császári tartományt három részre szakította, mégpedig úgy, hogy a keleti csücske, amit Osttirolnak titulálnak, árván maradt. Összeköttetés Észak-Tirollal az Olasz fennhatóságú Dél-Tirolon avagy Salzburg tartományon keresztül lehetséges. Mindezek ellenére Kelet-Tirol egy igazi Tirol, mondja a bejegyzésemnek választott cím.

Osttirol, turisztikailag két fő egységre bontható, mégpedig az északi, Matrei centrumú vidékre és a déli részre, melynek közigazgatási centruma Lienz. Az északi rész jellegét minden szempontból a Tauern hegység dominálja (itt beszámoltam), míg a déli rész, geológiai szempontokból is, a Lienzi-Dolomitokkal, a jól ismert Dél-Tiroli „csipkés” mintázatú, éles gerincű hegyvonulatok folytatása.

Nos, a helyzet úgy hozza, hogy éppen megérkezésünk napján, nyíltak meg az egek csatornái és a szürke esőfüggöny mögött csak sejteni lehet a környező hegyeket. Egy tanyán foglaltunk szállást, úgy 1200 méter szinten. Az égzengések tarkította, eső áztatta, keskeny, szerpentines utakon külön összpontosítás szükséges. Csak szembe ne jöjjön senki, mert az nagy gond lenne. De most kihalt minden. Itt-ott egy-egy kanyar mintha egyenesen a szakadékba terelgetne, és csak a legutolsó pillanatban bukkan elő az út folytatása. A végső kaptatókon visszakapcsolni kettes fokozatba. A motor üvölt, csak a szakadó eső ad hozzá aláfestést. Végülis a GPS biztosan visz célba.

Másnap, vasárnap, kissé csitul az elemek rohama és itt-ott szakadozik az ég is (lenti képek a balkonunkról). Túrára viszont egyelőre még gondolni sem lehet. Hétfőn, talán már majd lehet valamit kezdeni, keddtől pedig, állítólag, beköszönt a stabil idő-ablak.