A Dürre Leiten volt az első, azon legkorábbi túraim közül, melyek szépsége rögvest magával ragadott. A Dürre Leiten a nevében is magában viseli, hogy a nagy testvér, a Dürre Wand nyúlványa, illetve az összekötő kapocs Schneeberg és a Dürre Wand között. Egy valamelyest elnyújtott kör mentén közelítjük a mai napon a Dürre Leitent, mégpedig a Sebastian vízesés közbeiktatásával.

A megtett táv (Losenheim, Sonnleiten, Sebastianhütte, Sebastian Wasserfall, Mamauwiese, Dürre Leiten, Almreserlhaus, Losenheim) cirka 11 km, 610 m szintemelkedés bruttó 5:10 óra alatt (nettó 3:45 óra)

Losenheimből indulunk Angikával, először kicsit unalmasan az aszfaltúton lefelé, majd rátérünk a Sonnleiten felé vezető turistaútra, mely a Sebastianbach (patak) mentén fut. Később északnak fordulunk az egykori Wasserfaltwirt (ma Sebastianhütte) mellett elhaladva érkezünk, egy enyhe emelkedőt követve a vízeséshez.

Az erdő árnyékában csobogó vízesést elég nehéz lencsevégre kapni (lenti képek), mert a kulissza árnyékai bújtatják. Mindenestere ma elég bőven zuhan alá az évszázadok óta csiszolt csavarvonalas kürtőben.

A vízeséstől, jó meredek sziklás kaptatón visz tovább az út. Később egy hídon át a Sebastianbachon, utána fel a széles erdészeti útra, melye egészen a Mamuwieseig bandukolunk.

A nagy rétre (Mamauwiese) nem megyünk ki, hanem ráfordulunk magára a Dürre Leiten gerincén futó turistaútra (lenti kép). Körülbelül egy óra séta a szép őszi erdőben, egy remek kilátóval tarkítva. Ezután még cirka egy negyed óra kiérni Schneeberg alá és lehuppanni az Almreserlhaus teraszán

A nap barátságosan, helyenként szinte forrón süt ránk. Időnként a szél is teljesen elcsendesedik, hogy újult erővel jelezze ébrenlétét. Elnyújtott déli pihenőnk után a vendégház alatti, könnyű sétát ígérő, szerpentines, széles döngölt úton szállunk alá (lenti képek). Nem egészen egy óra alatt érkezünk vissza Losenheimbe.

Remek, ismétlésre bármikor érdemes túra, ajánlott kicsiknek és nagyoknak egyaránt.