Miután a hörghurutom enyhébb válfaja elég gyorsan lecsengett és közben az idő is felderült, Attilával úgy gondoltuk, hogy az kihunyóban lévő esztendő, valamiféle berekesztésére mégiscsak illene vállalkoznunk. A hagyományos Göller, hótlanul, nem feltétlenül éri meg, mert messze is van, válasszunk hát valami kézenfekvőbb megoldást. Mondjuk a közeli Unterberget, ami Attilának még teljesen szűzi terep.

A megtett táv a Ramsentalon és a Kirchwaldbergen át az Unterbergre mjad vissz a völgybe a Heurissen és a Lamwegtalon át, cirka 12.3 km 810 m szintemelkedés bruttó 5:50 óra alatt (nettó 4:10 óra)

10:00 óra lehet, amikor elindulunk a Ramsental parkolóból, mely a téli időszakban fizetős lett. Egészen pontosan november 1.-töl április 15.-ig. Egy magántulajdonban levő cég megvásárolta az itteni jogokot a síterep fenntartása, illetve életben tartása címén. Mivel varázsolni, havat, ők sem tudnak, feltehetőleg csak idő kérdése, hogy mikor dobják be a törülközőt. A parkolásokból befolyt összegek aligha fedezik a költségeiket.

A Kirchwaldberg sziklái. Úgy tünik, hogy ezen a bevágáson 1+/2- szinten meg is lehetne közelíteni a  csúcsot ( de ettől most eltekintünk).

Első célunk a Kirchwaldberg szirt, mely remek rálátást nyit a környező dimbes-dombos hegyvilágra. Jól látszik a Kieneck, az Araburg és természetesen fő célunk a még távoli Unterberg is. A magasabb hegyvilág sziluettjei nappal szemben, déli irányban, délibábként materializálódnak a horizonton. Alászállás következik az Unterbereg keleti nyergébe, majd innen kön maga a végső csúcsostrom.

Hó, hó, de csak mutatóban maradt…

A Kirchwaldberg tetejétől számítva cirka egy óra alatt érkezünk a sárgás-barnás fűvel borított árva, szebb napokat is megélt síterepre. Még egy szűk félóra a csúcs. Az út elhalad egy transzformátorállomás-szerű épület előtt (fenti képek), mely elejében van egy jó kis pad, ahol gyakran elüldögélek, ha erre vet a sors. Télidőben itt lehet a fókaszőröket lehúzni a sítalpakról, mert a hely védve van az érszaki-északnyugati szelektől.

Rövid pihenőnk után jöhet a csúcskereszt, majd az ugyancsak meredekre sikeredett lejtőn való leereszkedés a vendégházhoz. Az Unterberg-Schutzhaus nyitva, bár sohasem lehet tudni, hogy betartják-e a honlapjukon kiírt nyitvatartást. Volt már, hogy köszönettel vettem volna a betérés lehetőséget, de csak zárt portát találtam. Most viszont nincs semmi gond, a kunyhó nyitva, vendég nem sok, bár mikor már felkelünk az asztaltól, megtelik hasonszőrű túrázókkal, mi magunk.

A lefelé útra (fenti képek) mintegy másfél órát kell számolni. Részben az árválkodó síterepen bandukolunk a kellemes napsütésben, majd a Heurissen át a Lamwegtalban választjuk utunk utolsó szakaszát. A Heuriss vad sziklái (fenti kép), külön élmény, olyan vad kulisszát alkotnak, melyek alig-alig illenek bele ebbe a szelíd dimbes-dombos környezetbe. Évzárónak különösen alkalmas túra, köszönöm Attilának, hogy extra magashegyi levegő hiányában is vállalkozott velem erre a laza kerülőre, mely meglehet új hagyományt teremt. Majd meglátjuk.