A William Toel féle jövendölés annyira meredek, annyira elképesztő és annyira irracionális, hogy nehéz felette nyugodt lélekkel napirendre térni. Egyébként pedig nem elégséges csupán ezen mostani üzenete alapján véleményt formálni, még akkor sem, ha ez most minden eddiginél súlyosabb. Toel munkásságát az elmúlt két esztendő tükrében kellene látni, melynek során lepésről-lépésre készítette fel hallgatóságát a mostani pillanatokra.
Toel 2020 novemberétől kezdve ébresztgeti a németséget, sajnos nem sok sikerrel. Eközben nemcsak a fősodrú média viseltetik iránta teljes közömbösséggel, hanem az alternatív hírportálok is, holott lenne miről beszélni vele kapcsolatban. Különös, hogy ha itt-ott mégis ráterelődik a figyelem, akkor kifejezetten kedvezőtlen értelemben. Némely, gondolkodásmódjában felvilágosultnak hitt blogger egyenesen Klaus Schwab cimboráját látja benne, pedig kettejük felfogása között áthidalhatatlan a szakadék.
Toel a kezdetektől a konzervatív értékrendet, a házasságot, a német családokat és majdan születendő gyermekeiket tekinti egy eljövendő szebb (német) világ erkölcsi talapzatának. A szeretet az egyedüli igaz válasz, mondja. Ez a szó, szeretet, K. Sch. disztópikus repertoárjában teljesen ismeretlen fogalom. Toel nézetei minden szempontból távol állnak a WEF alapítójának transzhumanista, bal-liberális ideológiájától. Nincs abban semmi elvetendő, ahogyan Toel az elmúlt két évben tisztázta Németország újkori történelmének eleddig elhallgatott, fel nem derített foltjait.
Németországi feltűnése után, 2020-ban, azt vártam, hogy gyorsan, sok megértőre fülre fog találni. Sajnos ez nem így lett, és ez Toel számára is teljesen világos. Aktív követői csak maroknyian vannak. Amennyiben Ken Jebsen (eredeti nevén Kayvan Soufi-Siavash) félmilliós rajongótáborához viszonyítom, akkor az a húszezres lélekszám, mely feliratkozott Toel üzeneteire, valóban elenyésző. Éppen ezért már-már arra gondoltam, hogy egy évvel korábbi kijelentését, „Change is just around the corner” majd revidálja és visszakozik arra a logikus érve hivatkozva, hogy hát sajnos hiába tette ki a lelkét, hiába járta az országot és lökdöste, ébresztgette a mélyen szendergő népet, tevékenysége eredménytelen volt. Ezért majd aztán bejelenti, hogy sajnálja, de a németség még nem érett meg a változásokhoz. Elfogadható kibúvó lett volna.
Ám, mint látjuk-halljuk, Toel nem használta ki a kiskapu nyújtott lehetőséget ahhoz, hogy csendesen és észrevétlenül távozzon a porondról és maga mögött hagyja a tudatlanok alvó hadát, akiket egyik barátom nagyon találóan úgy jellemez, hogy „sajnos a németség nagy részével az ( lesz ) a baj, hogy ők nem is tudják, hogy nekik fel kellene szabadulniuk valami alól”. Uff! Ez a kijelentés minden téren megállja a helyét, személyes tapasztalataim is ezt támasztják alá.
Nosza akkor, nem marad tehát más mint hátradőlni és várni, hogy vajon mi fog majd most történni. Úgy értem január 14.-ével kezdődően 40 napig. Persze nem árt legalább két-három hétre bespájzolni, tudniillik arra az esetre, ha a jóslat mégis elvinné a főnyereményt.
Ám nézzük meg kicsit közelebbről, hogy miféle eseményekre kell számítanunk. Elsősorban olyan nagy hidegre, ami túlmutat akár egy átlagosnál keményebb tél keretein is. Hisz voltak már errefelé nagy hidegek, amikor odakünn, napokon át -10, -20 C fok volt a hőmérséklet (pl. 2012-ben), de a víz nem fagyott meg a vezetékekben. Mi kell tehát ahhoz, hogy ilyen brutális esemény megtörténjen? Esetleg olyasvalami, ami egyébként ritkán, ha egyáltalán bekövetkezik (pólusváltás?), és melynek során a poláris régióban felhalmozódott sarki levegő akadálytalanul öntheti el Európát? A 14 napos meteoblue.com előrejelzés, jelenleg, ilyesmire nem utal.
A német szabadság elnyerésének alapvető feltétele pedig, hogy a birodalom kivonuljon. Németországban cirka 120 amerikai és vagy két tucatnyi brit katonai támaszpont van. Miféle csodának kellene ahhoz megtörténnie, hogy a megszállók önként és dalolva távozzanak, miután persze a hatalmat átadták a helybélieknek? Jelen szempontból vizsgálva ennek valószínűsége szinte nulla. Nem is szinte, hanem kifejezetten nulla, de inkább negatív.
Nagyobb esélye van annak, hogy a háború szikrája, sajnálatos okok és mulasztások miatt, átpattanjon ide, közép-nyugateurópába. A medve épp ezen a héten állította hadrendbe legújabb csoda rakétáját, a szuperszonikus, hadihajókról indítható, 1000 km hatósugarú Zirkont (Mach 9), melyet semmiféle légvédelem elfogni, nem képes. Eközben a repülőkről indítható, hasonszőrű Kinzhal (Mach 14) már hónapok óta teljesít szolgálatot. De vajon mi kell ahhoz, hogy ilyen, vagy ezekhez hasonló fegyverekkel támadjanak Németországra?
Summa-summárum, a Toel féle vízió beteljesüléséhez csodára, igazi, jelenlegi felfogásukkal összeegyeztethetetlen, teljesen elképzelhetetlen isteni csodára, illetve csodák egymásba kapcsolódó sorozatára lenne szükség. A cél önmaga is csodás és kívánatos, hiszen, ha Németország felszabadulna, akkor az nekünk, magyaroknak is jót tenne. Egyébként is, mint Bogár Lacibácsi mindig is mondja, az EU tulajdonképpen a negyedik német birodalom. Németország nélkül nincs EU, és az EU-n belüli légkört és a viszonyokat Németország mindenkori belügyi és külügyi helyzete határozza meg.
Kedves Sztefanó!
Ez a jövendölés olyan szempontból érdekes, hogy nagyon rövid határidővel, nagyon konkrét dolgokat ígér. Felírtam a naptáramba a határidőt, majd reagálok rá. Nem tűnik világosnak a meteorológiai jelenségek és a társadalmi folyamatok elválasztása/összefonódása, de nem akarok előre ítéletet mondani. Az igazi kérdés az, hogy amennyiben semmilyen világrengető dolog nem következik be ez időszak alatt (és én erre számítok) vagy csak részben következik be (pl. lesz ugyan két nagyon hideg éjszaka ez idő alatt, de semmi egyéb), akkor az hogyan befolyásolja a változást várók attitűdjét? Elismerik, hogy alaptalan volt hinni benne, vagy kiszemelnek egy újabb modern Nostradamust, egy kicsivel későbbi időszakra, vagy esetleg a jóslat újrainterpretálása következik (“a költő igazából arra gondolt, hogy… “)?
Üdv, Zs.
Igen Zsolt, pontosan erről van szó, jól látod “nagyon rövid határidővel, nagyon konkrét dolgokat ígér”. Ez már az őt követők táborában is fejcsóválást, sőt, hitetlenkedést váltott ki, és még a “hardcore” ideológiai vonal is kételkedik (pl. Frank Köstler). Arra hivatkoznak, hogy a médiumok (mert vannak köztük ilyenek is) bár kiolvashatnak bizonyos tendenciákat a szellemi világból, de azok soha nem tartalmaznak ilyen precízen megjelölt időpontokat, csak trendeket, érzéseket, valószínűségeket. Sokak úgy vélik, hogy ez a mostani üzenetének a mintája inkább egy precízen megtervezett katonai akció kivitelezésébe illene bele. De majd meglátjuk!
Kedves Sztefanó!
A jelek szerint a jósoltakból (extrém hideg, rakéták, élelmiszerhiány, államrend összeomlása, egyesülés Istennel) semmi nem következett be. Ez természetesen borítékolható volt. A kérdés, ami igazából izgat az, hogy ezek után szerinted megváltozik-e az általános vélekedés erről az úriemberről, és ha igen, hogyan. Elismerik-e a hívei, hogy hiba volt hinni benne, vagy egy új narratíva születik (esetleg jövőbeli dátumra módosított jóslatokkal)?
Üdv, Zs.
Igen Zsolt, várható volt, hogy csak hitegetés az egész. Írtam is ezzel kapcsolatban, kifejtve ebbéli véleményemet, utána lehet nézni. Egyébként is, aki folyamatosan Istenre hivatkozik, az eleve gyanús, bár bevallom, ez csak később tudatosult bennem is. Jó volt hallani, hogy valaki megoldást, mégpedig jó kimenetelű megoldást igér. Ám tudatosítanunk kéne, hogy Isten nem avatkozott közbe akkor sem, amikor kiirtották mind a szellemi világgal mind pedig a természettel törődő amerikai őslakosságot. Isten nem tett semmit, hogy elkerüljük az első meg a második világháború borzalmait. Isten nem tett semmit, hogy egyetlen fiát, Jézust megmentse a keresztfa kínjaitól. Miért mentené most a németeket? A németek feloldódnak majd az idegen népek kavalkádjában, mint cukor a kávéban. Nekünk, magyaroknak, meg nekik is megadatott a történelmi lehetőség, hogy a maguk urai maradhassanak, lehessenek. Ezt mind a magyar dzsentri, mind pedig a német elitek is elpasszolták. Nincsenek csodák e világban. Jaj a legyőzötteknek! Ez az egyetlen törvény, ami érvényesül!
Kedves Sztefanó!
Én nem vagyok meggyőződve az egynemzetű populáció hasznosságáról vagy akár a lehetőségéről. Gyakran hangoztatott toposz, hogy Németország néhány héten belül működésképtelenné válna külföldi vendégmunkások nélkül. A kultúra teljes felolvadásától sem kell tartani. Ameddig a nyelv és általában a kultúra életerős, nem tűnik el. Ha pedig gyenge és életképtelen, akkor valószínűleg jobb is úgy. Ez különben sem egy stacionárius állapot, soha nem is volt az. A kultúrák az egész történelem folyamán folyamatosan hatottak egymásra, egymásba olvadtak, átvették egymás elemeit, közben néhányat elveszítettek. Az Ómagyar Mária-siralmat mai fejjel (nem nyelvészként) nem is értjük. De a mai fiataloknak már Jókai nyelve is gondot okoz: rengeteg latin eredetű szó kopott ki azóta a kultúránkból, ami addig szerves része volt. Tehát nem kell ezredéveket visszalépni ahhoz, hogy a kultúra folytonos változását nyakoncsípjük. Ez egy természetes folyamat, aminek nem lehet gátat szabni, saját törvények szerint működik.
Ami Isten beavatkozását illeti: agnosztikus vagyok, és szerintem sokkal több a gond a vallással, mint csupán az, hogy néhány történelmi eseménynél hiányzik egy isten közbelépése. De ebbe most nem mászom bele, mert általában szenvedélyesen vitázom róla, és nem akarom megsérteni az érzéseidet.
Üdv, Zs.
Ha nem vagy ilyesmiről meggyőződve, akkor csodálom, hogy még nem hagytad el az hazádat. Körös körben válogathatsz, meggyőződhetsz a mindennapi életben is a nem egy nemzetű, úgynevezett “multikulti moslék” (idézve Bogár Lacibácsit) előnyeiről és hasznosságáról. De úgy gondolom ebben nem fogunk megegyezni. Mert amíg vendégmunkás és gyarapítja az ország értékeit, megpróbál beilleszkedni, betartja törvényeit és még kisebbség, addig senkinek sem lehet még komoly kifogása. Ma viszont például Bécs általános iskoláiban hivatalosan is kimutatva (pedig a hivatal, hivatalból csal és tussol), már egyértelműen kisebbségben vannak a német ajkúak. Ez hasonlatos Berlin, München vagy Bonn állapotaihoz. Bárki, akinek egy cseppel több sütnivalója mint egy mai miniszternek (pl. Annalena) beláthatja, hogy a demográfiai változások végzetesek (ehhez semmi de abszolút semmi köze sincs az Ómagyar Mária-siralmnak).
Ha valóban ez a helyzet, akkor az azt jelenti, hogy a német vagy a keresztény kultúra életképtelen és akkor majd jön egy életképesebb. Lehet, hogy ez a muszlim kultúra lesz. A kultúrának semmi baja nem lesz, csak más formát ölt magára, mint ahogyan az elmúlt évezredekben számtalan példát láthatunk erre. Azonban ezek a folyamatok több generáción keresztül zajlanak, így az egymást követő nemzedékek számára egyre inkább normálisnak fog tűnni a folyamat, már ha egyáltalán érdekelni fogja őket. Én a magam részéről nem aggódom emiatt. Az ember közösségi életre született, a génjeinkben van, hogy alkalmazkodjunk a közösséghez, bármilyen is az. Ami a különféle kultúrák közötti különbségeket igazán triviálissá fogja tenni, az a mesterséges intelligencia mindent átható jelenléte, aminek a bekövetkezése a következő 10-20 évben várható. Ez valóban gyökeresen fogja áthatni és átalakítani az emberi kultúrát. Azt nem tudom, hogy jobb lesz-e vagy rosszabb (valószínűleg nézőpont kérdése lesz), de olyan változások elé nézünk, amelyekhez képest azok, amelyek a mostani morgolódások és félelmek kiváltó okai – jelentéktelennek fognak tűnni.
Üdv, Zs.
Nézd, nem aggódom, mert nincs értelme olyan dolgokért aggódni, amelyekre az égvilágon semmilyen ráhatásom sincs.Lázadozhatnék a jégeső ellen, ami a gyümölcsfáimat tönkreteszi… de inkább nem teszem. Európában az egyedüli valós vészhelyzet Ukrajnában van. Egyetlen más országban sem fenyegeti tömegesen az életet semmiféle erőszak veszélye. Ha az alapvető szükségleteidet ki tudod elégíteni, az életedet vagy szeretteid életét nem fenyegeti közvetlen veszély és még a szólásszabadság jogát is szabadon élvezheted, akkor az én meglátásom szerint csak kis jelentőségű vagy látszatproblémákról lehet szó. A képeidet és beszámolóidat látva biztos vagyok benne, hogy te is eltörpülni látod ezeket a “problémákat”, valahányszor túrázni mész és magadba szívod a fenséges hegyeknek, völgyeknek a látványát.
Van egy nagyszerű etológus, neuroendokrinológus professzor a Stanfordról, Dr. Robert Sapolsky. Príma előadása érhető el a YouTube-on arról, hogy miért nem kapnak gyomorfekélyt a zebrák. (Why zebras don’t get ulcers). Röviden: egyedül az ember képes elképzelt dolgok, feltételezett jövőbeli kimenetelek miatt annyira stresszelni, hogy az már a pszichés és testi egészségét is tönkreteheti. Nagyszerű előadás, én magam sokat tanultam belőle.
Üdv, Zs.
Nos igen, életképtelen. Ez sajnos igaz, napi szinten is nyilvánvaló. De a kérdés, hogy ez vajon természetes folyamat-e, avagy csinált? És sajnos ugyanúgy csinált, mint az európai forradalmak, a nagy francia, Lenin, stb. Ehhez, ma, rengeteg köze van a “cancel culturenek” nevezett művi, életellenes, sátáni ideológiának. Boldog ember vagy, ha nem aggódsz. Ez irigylésre méltó. Meglehet tán azért, mert a magyar társadalom nyilvánvalón le van védve a nyugateurópát ért sötét és brutális, bomlasztó áramlatoktól (kérdés, hogy még meddig). Ami pedig a keresztényi értékeket illeti, érdemes Vigano érsek (Archbishop Carlo Maria Vigano) írásaival, felszólalásaival megismerkedni.