A Schneeberg vidékén ez a túra érdemli ki ama XL-méretű „királyi” jelzőt, mint a Dachsteinen a Königsetappe, illetve a Schneealpen az ottani XL-körút. Igaz, nem önmagában a táv teszi dobogós helyre a jelen kirándulást, hanem inkább a szintkülönbség és persze a Weichtalklamm csodálatos szurdok-sziklavilága. Mindazonáltal, csak haladóknak ajánlott.
 |
 |
|
|
|
Négyesben indulunk valamivel fél tíz elött a Weichtalház (Höllental) előtti nagy parkolóból. Ilo és két Attila lesznek mai támaszaim, kísérőim. A túra nyitánya és csemegéje a Weichtalklammon át vezet (lenti képek). Hűvös huzat, nedves levegő teszi kellemessé a haladást, akarom mondani a mászást a szurdokban. Ez így kánikula idején a látogatók kedvére váló.
Most végre megszámoltuk, hogy a szurdok 10 olyan szakaszból áll, ahol az út fonala teljesen beszorulni látszik a kétoldalt magasodó függőleges sziklafalak közé. Persze a végösszeg valamelyest vitatott, mivelhogy a 2-3-4-es szakaszok annyira összeolvadnak, hogy akár egynek is vehetőek.
Körülbelül másfél órás szurdokmászás után érkezünk a Ferdinand-Mayr-Weg felső kezdetéhez, tudniillik a szurdok kiszállójához, ami egyben motorizált járművel idáig elérhető szint, végső pontja. Ez azért érdekes, mert a Kientalerhütte haszonbérlőjének innen kell izomerővel felcipelnie mindazt, amit kínálni szeretne a Hütte vendégeinek. Tudniillik még ugyancsak kacifántosan meredekre szabott kaptató vezet fel a kunyhóig. Sportemberek akár 20 perc alatt is elérhetik.
Negyed tizenkettő körül érkezünk idáig, és pihenünk is egy nagyot. Ki-ki hivatott a maga erő-és-varázsitalát elfogyasztani, mégpedig a kunyhógazda jelen újításának a támogatásával. Tdniillik az elmúlt évek szűkös kínálata helyett (amit az áldatlan manuális cipekedés rovására lehet írni) most még citromos radlert és dobozos sört is kínál. Nahát!
Negyedórás elidőzésünket folytatjuk a 15/20 percnyire levő Witzani-kereszthez. Eddig még csak-csak akadt árnyékunk bőven, de hamarosan kiérünk a törpefenyős magashegyi környezetbe, majd még feljebb, oda, ahol már ezek a cserjék sem élnek meg.
A háttérben a Schauerstein sziklái. Visszafelé majd ott szeretnénk leereszkedni.
A végső csúcsostrom előtt pihizzünk még egy keveset
Már csa karnyújtásnyira a kereszt
Papírforma szerinti további másfél óra küzdelem (legalábbis számomra) a csúcskereszt elérése. Összesen bruttó négy óra elteltével lyukadunk ki a Klosterwappen. Nem vagyok magammal megelégedve, mert azonos vonalvezetés mentén 2022-ben 3:30 óra alatt érkeztem fel idáig úgy, hogy nem volt olyan érzésem, hogy bele kell pusztuljak. Most sajnos ilyesmiről szó sincs. Egyszerűen még van mit tennem, hogy elérjem szokott formámat.
A továbbiakban természetesen a még 10/15 percnyire található Fischerhüttet célozzuk meg, ahol elköltjük az ilyenkor felettébb megérdemelt déli betevőnket. Jó egy órás sziesztánknak is egyszer vége kell, hogy szakadjon. Ezután még felnézünk a Schneeberg hivatalosan második legmagasabb csúcsának tartott Kaisersteinhez (fenti és lenti képek). A szirtek széleről még bele lehet kukkantani a Breite Riess borzalmas mélységeibe, miközben a gyengébb idegzetűeknek gombóc formálódhat a látványtól a gyomruk táján.
A Schauersteinen át ereszkedünk (lenti képek). Jó egyórányi járás a Krempelhütte, ahol rátérünk a Grafensteig vonalára, majd 10/15 pernyi út után érkezünk vissza a Witzani-kreszthez. A Kientalerhüttet elérve ismét pihenünk egy nagyobbacskát, hogy fogyóban levő erőinket mozgósíthassuk a felettébb lehangoló Ferdinand-Mayr-Weggel való birkózáshoz.
Az út önmagában technikai nehézségeket ugyan nem okoz, de olyan mint a rétestészta (fenti képen). Csak nyúlik és nyúlik, anélkül, hogy vége akarna szakadni. Na, de egyszer minden mese véget ér, így a miénk is, mégpedig egy pofa hideg üdítővel a Weichtalházban. Ezután még egy teljes testű belemerülés következik a jéghideg Schwarzába. Úgy elfagy a kezem, lábam, hogy alig bírok kikecmeregni, de felüdülni és az út porát leöblíteni, fenséges érzés. Köszönöm a vidám együttlétet, remélem hamarosan folytatjuk közös kalandjainkat.
Sztefano-Space 