Sztefano-Space

Aki ide hozzám néha-néha be-bekukkant, észrevehette, hogy időnként megemlítem Wilhelm Reichet és munkásságát. Talán érdemes egészen röviden és velősen szólnom az okairól (na, ez nehéz lesz). Tudniillik annak ellenére, hogy a pszichoterápia egyik legzseniálisabb képviselője és Sigmund Freud tanítványa volt, a buborékon belül (lásd előző bejegyzésem) sarlatánnak tartják és el lehet végezni úgy egy orvosi egyetemi tanulmányt, hogy nevével és munkásságával alig, ha egyáltalán találkozik a hallgató. Bezzeg C.G. Junggal tele van tananyag! Na, de mi lehet az oka, annak, hogy Reichet ennyire mellőzi a buborék? Mi lehet az a felettébb zavarba ejtő, hogy Amerikában az elmúld évszázad ötvenes éveiben az FDA (Food and Drug Administration) még a könyveit is elégettette, Reichet pedig börtönbe záratta, ahol 1957-ben érte a halál?

Aki mai szemszögből pontosabbat szeretne megtudni Reichről, és nincs hadilábon a némettel, Bernd Senf nagyszerű előadássorozatát tudom ajánlani megtekintésre. Wilhelm Reich azért érdekes és érdemes személyiség, mert tovább tudott lépni a Sigmund Freud által definiált vonalon, mégpedig ott és úgy, ahol Freud tudománya csődöt mondott. Freudnak ugyanis voltak olyan esetei, ahol az ő, akkoriban forradalminak számító metódusa nem vezetett eredményre. Itt jön a képbe Reich, aki a freudi „libidót” a továbbiakban „orgonnak” nevezve, a freudi eljárás során blokádig jutó eseteket is képes volt gyógyítani.

Reich legalapvetőbb posztulátuma, ami szöges ellentétben áll a máig honos freudi felfogással, hogy az ember megszületésekor alapvetően a jóra törekszik, csupán csak természetes szükségletei kielégítését kívánja. Amennyiben ezek az igények nincsenek kielégítve, illetve ezeket tudatosan elnyomják, létrejön a jellem páncélzata (character and body armor) és kialakul az embert megnyomorító gyötrődés, egyfajta lelki-szellemi ragály (emotional plague) mely szociális-kulturális szinten tovább terjed és megmérgezi az emberi társadalmakat. Ez a bizonyos páncélzat elfedi az ember születésekor még patyolattiszta, eredeti, lelki-szellemi, a jóra, szépre hajló jellemét.

Alapvetően ez (a páncélzat) a gonosz forrása. Reich volt az első, aki ki merte mondani azt a teljesen zavarba ejtő tényt, hogy a nyugati civilizáció népei, egyetemben egyéb más patriarchális berendezkedésű társadalmakkal, szellemi-lelki, erkölcsi és kulturális-szociális kapcsolataikban megnyomorítottak, képtelenek levetni, megszabadulni a sanyarú sorsukat okozó páncélzat béklyóitól.

Nem csoda tehát, hogy a buborék kiveti azokat, akik arra az áldatlan megállapításra jutnak, hogy a buborékban élők, bizonyos szinten, lelkükben, szellemükben nem teljesen beszámíthatóak, őrültek, esetleg pszichopaták. Na, nem csoda, hogy ez sokaknál kiverte (és ma is kiveri) a biztosítékot. A felháborodás hatalmasra hágott, és tehát a páncélozott jellemek azonnal össze is fogtak, hogy eltiporják és elpusztítsák Reichet. Ami sajnos sikerült is. Ezzel tulajdonképpen bizonyítást nyert a reichi megállapítás igazsága (lásd Krisztusgyilkosság), hogy csak a magukból kivetkőzött gonoszok képesek egy olyan tudóst és érző embert likvidálni, aki csak a jóra törekedett. Páciensei a bírósági meghallgatások során, mind mellette tették le a voksukat, mégis mondvacsinált alapon, elítélték.

Később ugyan Reichet részben rehabilitálta a szakma, könyveit német nyelven újra kiadták, de továbbra is folyamatos az ódzkodás bevezetni Reich elveit a buborékba. Majd hogy is ne! Mindezek ellenére világszerte léteznek társulások és alapítványok, melyek Reich elvei alapján gyógyítanak. A bécsi Wilhelm Reich Institut címe: https://www.wilhelmreich.at/

Folyt. Köv.

Buborékban (die Blase) élni kellemes, biztonságos és gondtalan életet ígér, bár megjegyzendő, hogy egyesek (mint pl. Wilhelm Reich, aki Sigmund Freud tanítványa volt) inkább csapdáról beszélnek (The Trap, lásd Krisztusgyilkosság c. művében). A buborékban csak az előírt és hivatalosan is minden kétségen túl megerősített (rém-)hírekkel szabad (kell) foglalkozni, illetve a tudományos-politikai élet elvitathatatlan szakértői útmutatásait kötelező odaadással követni. Magam is erre hajlanék, felszabadultan, legalább ideig-óráig, tudniillik amíg a hegyek szent katedrálisaiban van szerencsém tartózkodni (ahogy azt Anatoly Boukrejev is értelmezte). Legalábbis ami a gondtalanságot és a természettel kialakított viszonyomat illeti.

A továbbiakban elég a nagy többséghez igazodni, nem kilógni a sorból, a fősodrú médiák gyümölcseit rendszeresen és kritikátlanul fogyasztani (illetve mindezeket ismételgetni) és nem hinni a bugyuta konteós szóbeszédeknek. Erre mondja az angol, hogy „lock-step”. A német pedig a „betreutes Denken” fogalommal illeti az emberi lét eme felettébb könnyed, ideális és kedvező állapotát (mármint a hatalommal bírók szemszögéből vizsgálgatva). Wilhelm Reich viszont a “páncélozott ember” áldatlan mibenlétéről (emotional plague) beszél. Alább egy ide vágó idézet a megboldogult német pszichoterapeuta, Hanna Wolff, Der eigene Weg című könyvéből:

… Nyomatékos intés … például Wilhelm Reich nagyszerű könyve, a Krisztusgyilkosság, amelyben arról van szó, hogyan küzd az ember Jézus alakjával. Reich számára „a Krisztus-probléma a mozgás harcát jelenti a megmerevedett struktúrák ellen”. Reich a lehető legnyomatékosabban harcol „a páncélozott ember” „ülve maradása” ellen; így nevezi azokat az ülve maradókat, akikre semmivel sem lehet hatni. „Az igazi élet előre, ismeretlen területek felé mozog.” Ezért az ülve maradók azok, „akik mindmáig és ismételten meggyilkolják Krisztust, aki maga az élet és a mozgás…”.

Folyt. Köv.