Párizs, apró tanulságokkal


 

Az idei szabadságszezon rendhagyó volt abban a tekintetben, hogy az úti célok szinte csak az utolsó pillanatban dőltek el. Az sem volt biztos, megyünk-e az idén egyáltalán valamerre, had ne soroljam miért. Utólag nézve mégis jó lett minden. Szép, de unalmas „all inclusive“ tengerparti henyélés helyett az idén ismét aktív, gyaloglós városnézést sikeredett összehozni, nem is egyet, hanem mindjárt kettőt is. Az egri kiruccanásról, bár nem minden részletére kiterjedően, de már beszámoltam. Onnan hazaérkezve keményen fogadkoztam, hogy „soha többet Budapestre, meg hogy soha többet az M1-esre”. Azért kíváncsi vagyok, vajon meddig tart a nem túl komolynak szánt fogadalom.

Champs-Elysees az Arc de Triomphe tetejérölA dolgok napsütötte oldalára tekintve az előttünk álló párizsi kirándulásra összpontosítottam. Mindenképpen megemlíteném azonban, hogy a két Egerben eltöltött nap számomra több stresszel járt, mint az egész párizsi vállakozás. Ez megkezdődött a szobafoglalással – mindkét esetben online, internetes portál segítségével. Miután kiválasztottam a párizsi hotelt, és alkalmasságát minden lehetséges szempontból meghánytam, vetettem, pl. a www.tripadvisor.com segítségével, a megrendelés után a web-oldal szinte egy-két perc alatt visszaigazolta a foglalást annak elvárt rendje-módja szerint. Hasonló eljárásra számítottam Eger esetében is, de ez téves elvárás volt. A „meghányom-vetem-hol-lakjunk” fázis utáni online foglalás automatizált válaszlevele csupán csak a szobafoglalás szándékának tényét nyugtázta és péntek dél lévén, hétfő 14:00 óráig kérte a kedves türelmemet a konkrét tranzakció visszaigazolásáig. Két kényszerű telefonhívás a Budapest Hotel Guidehoz (ahol egyébként kedves és segítőkész hang fogadott) meggyorsította ugyan a folyamatot, de így is csak aznap este hatra érkezett meg az elektronikus visszaigazolás. Közben már bántam, hogy miért nem hívtam fel egyenesen a kiválasztott szállásadót – persze ha tudtam volna…

Hasonlóan ellentétekben gazdag volt maga az utazás is – ha az aktuális tudattól független izgalmi-szintet veszem mércéül. Az tuti, hogy Egerbe autózni Budapesten át meg vissza, helyenként hosszabb rövidebb időre dugóban ülni, nem kifejezetten alkalmas egy kellemesnek szánt kirándulás forgatókönyvéhez. Ezzel szemben Párizsba (megjegyzem cirka 1500 kilométer) zökkenőmentesen, a vártnál sokkal simábban érkeztünk.

Az út előtt azt latolgattam, hogy rendeljek-e egy afféle névtáblával az érkező vendégére váró taxit, mint azt egyébként sokan ajánlják, általában 75-100€ közti árért. Tudniillik az a rémhír járja (a mi útikönyvünk szerint is), hogy a CDG-n (Charles De-Gaulle Airport) hosszú sorok kígyóznak taxira várva. Mi vasárnap a koraesti órákban érkeztünk és sehol semmi sort nem láttunk (ketten várakoztak előttünk – ezt egyáltalán nem lehet sornak nevezni). Mintegy három perces várakozás után máris miénk volt a soron következő taxi és alig negyvenperces út után borravalóval együtt 50€-ért biztosan érkeztünk meg a Párizs centrumába lévő hotelba. Visszafelé még kevesebbet, csak bruttó 45€-t fizettem és fél óra alatt értünk ki.

Louvre - az üvegpiramis További rémhírt kell eloszlatnom, ami a Louvre előtti sorbaállást illeti. Azzal ijesztgetnek az útikönyvek, meg néhány online olvasható beszámoló, hogy fél napot csak a jegyekért való sorbaállásra rezerváljon mindenki, akinek kedves az élete. Aztán holtbiztos és titkos tippként javasolják a Louvre udvarán található diadalív melletti Carroussel nevű földalatti bejárót. Mert állítólag, itt a sor csak töredéke az üvegpiramis előtt kígyózó többórás sornak. Mondhatom, humbuk az egész! Mi is a Carrousselen át érkeztünk, és örömmel nyugtáztuk, hogy a bejutás valóban csak néhány percet vett igénybe. Akkor még persze nem tudtuk, hogy a főbejáraton át (tudniillik az üvegpiramis) sem tart tovább a procedúra. Ez csak akkor derült ki, amikor délután ebben az irányban hagytuk el a múzeumot csodálkozván a bejutásra várakozók elviselhetetlennek semmiképpen nem mondható kifejezetten rövid során. Nem vonom kétségbe, hogy másoknak tényleg voltak ez irányú rossz tapasztalatai, és az is meglehet, hogy nekünk csak az egyébként is gyenge hétfői nap miatt volt ilyen sima a bejutás (kedden vigyázz, mert a Louvre zárva van).

A Louvre termeiben viszont annál nagyobb a tömeg. A Mona Lisát például gyakorlatilag lehetetlen megközelíteni. Itt a kép a tömegről, amely fuldoklásig körbefogja és halálra sA Mona-Lisa ostromazorongatja. Da Vinci más festményei, például a Sziklás Madonna, viszont jó eséllyel vehetőek közelről is szemügyre. Ha kivárod azt a kellő pillanatot, amikor pl. a japán vagy kínai csoport már eltávozott a színhelyről és a mexikói vagy vietnámi még nem ért oda, akkor elkaphatsz egy félpercnyi időt, amikor a festmény intim közelségébe lehet kerülni. Más nem kevésbé híres festők alkotásai előtt, mint mondjuk El Greco, ehhez képest (kihangsúlyozom azt, hogy viszonylag) kihalt a terep.

A Louvreban különben a mosdókban a legnagyobb a tolongás (ami túltesz a Mona Lisa előtt kialakult blokádon is), különösen pedig a hölgyek kényszerülnek hosszasan toporogva várakozni. Ebben a tekintetben a múzeumnak kínosan nagyok a hiányosságai. Eme kínálat egyáltalán nem méltó a világ leghíresebb múzeumához. Becslésem szerint a rendelkezésre álló kapacitás, a jelenlévő tömeg legfeljebb egyharmadára, egynegyedére méretezett. A WC-mizéria úgy látszik, tipikusan francia, avagy legalábbis párizsi probléma lehet, de mindenképpen jól jövedelmező üzlet. Már Augusztus császár is elég korán rájött, hogy a pénznek nincsen szaga – történt ez ugyanis akkor, amikor megadóztatta a latrinákat.

Ha elhagyod a Louvret és a koraesti kellemes napsütésben a Touleriák hatalmas és gyönyörű kertjében lévő valamely kellemes kertvendéglőben kívánnád a múzeumozásban meggémberedett derekadat megpihentetni, jó ital és ízletes falatok társaságában, jobb, ha előre tudod, illemhellyel, mosdóval nem szolgA Touleriákbanálnak a borsos árak ellenére sem. A pincér, kérdésedre kedvesen megcélozza mutatóujjával a távoli horizont egy ködbe vesző pontját, melyet jó esetben tíz perc alatt ügetésben elérhetsz. Egy-két € fejében csak ott könnyíthetsz magadon. Az árért méltán várhatnál el ott patyolat tisztaságot is, mely ebben az esetben főképpen abból állt, hogy a WC-s hölgyike tízpercenként illatfelhőt permetez nagyméretű aeroszolos palackjából a levegőbe, hogy a bűz némileg elviselhető legyen. Nem tudom mondta-e már neki valaki, hogy a felmosó kanna meg a rongy, hatásosabb fegyverek lennének ebben a kilátástalan harcban.

A sorok vonatkozásában a Notre-Dame esetére is jó híreim vannak. A székesegyházba sorbaállás nélkül lehet bejutni – épp mise volt, amikor ott jártunk. A dóm előtt kígyózó sorokat a Notre-Dame valamely tornyába feljutni kívánók alakítják. Ha csupán csak a kilátás miatt kívánnál felmenni, akkor van legalább két jobb alternatívám. Mindkét esetben lényegesen rövidebb sorokkal kell megküzdeni. Az egyik lehetőség, hogy a nagy Diadalív (Arc de Triomphe) tetejére mászol fel gyaloglépcsőn. Mi itt hétköznap nem találkoztunk semmiféle sorral, ami a hétvégén mégis előfordulhat. A lépcsőzés miatt viszont bőven kárpótol a kilátás – lásd a legelső képet fent.

Kilátás a MontparnasserólA másik alternatíva Párizst fentről megcsodálni, nem az Eiffel torony, hanem a Montparnasse torony. A Montparnasse torony azért jó, mert egyrészt elenyésző a lifthez vezető sor hosszúsága az Eiffel torony alatt kígyózó reménytelenséghez képest. Másrészt pedig rossz idő esetén is nyugodtan szét lehet nézni. A Montparnasse nyílt terasza alatt ugyanis van egy beüvegezett panoráma kilátószint, kedélyes kis kávézóval és ajándékbolttal. Innen az olyan tériszonyosak is biztonsággal megcsodálhatják madártávlatból a várost, akik egyébként a legfelső teraszra, mely egyben egy helikopter leszállópálya is, semmiképp nem merészkednének.

Kilátás az Eiffel toronyból Az Eiffel torony alatti sorok hossza egyébként a napszak előrehaladtával folyamatosan és egyenletesen nő. Míg délelőtt 10 óra előtt odaérve harminc perc sem kell ahhoz, hogy jegyet kapj, déli tizenkettőkor érkezve már legalább egy-két órára kell tervezned a sorbaállást, majd délután még ennél is hosszabb ideig kell várni. Ilyenkor aztán az is megtörténhet, hogy lévén a harmadik szint alapterülete csak egy töredéke az alsókénak, azt lezárják egy időre a tömeg miatt és jegyet sem kapsz csak legfeljebb a második szintig. Ezért, ha az Eiffel torony legmagasabb pontjára is fel akarsz jutni, korán érkezz, és jól válaszd meg, melyik sorba állsz. Van ugyanis négy, ezek közül kettő a lépcsőkhöz kanyarog és jóval rövidebb a másik kettőnél, melyek a felvonókhoz vezetnek. Lépcsőn egyébként az első és a második szint érhető el. A legjobb alternatíva a lépcsőzés. Ha jó kondiban vagy, hidd el, megéri, mert érdekes a felfelé vezető út, és meg sem fog kottyanni. Ha aztán mégis úgy döntenél, hogy a torony legtetejébe is fel akarsz jutni, akkor mindkét szinten vehetsz még jegyet magadnak a felvonók valamelyikébe.

Attól a közhiedelemtől is kár volt tartani, miszerint nyelvi nehézségek miatt lehetetlen és kínos a tájékozódás. Ennek kifejezetten az ellenkezője igaz. A francia nyelv ismerete nélkül, angollal kiválóan el lehet boldogulni Párizsban, ami németre már sokkal kevésbé igaz. Ez természetesen csak a turisták által gyakran látogatott helyekre korlátozódik. El tudom képzelni, hogy ez valahol a provenceban, távol a turizmus ütőereitől a kommunikáció a francia nélkül már nem olyan felhőtlen. Mi viszont mindenütt, beleértve az állomásokat, látványosságokat, üzleteket, repteret és az éttermeket is, jól elboldogultunk, megtalálván majdnem mindenütt az angol alternatív tájékoztatót.

A hotelunk a Tilsitt Etoile ebben a vonatkozásban, meg másban is jó választásnak bizonyult. A recepción mindenki folyékonyan beszélt angolul. Én még soha nem találkoztam ennyire kellemes és segítőkész személyzettel, pedig jártam már néhány sarkában a világnak. Külön megemlíteném Manuel Da Silva nevét is, akinek megígértem, hogy mindenképpen beszámolok erre vonatkozó pozitív tapasztalataimról. Tulajdonképpen bárhová is mentünk, mindenki barátságosnak és segítőkésznek mutatkozott. Ez utólag nézve szintén kellemes meglepetésként ért. Elégedettek voltunk a szállást adó hotel fekvésével is, amely egy szűk és csendes mellékutcában volt (Rue Brey). Így annak ellenére, hogy Párizs forgalmas szívében voltunk, szinte néhány lépésre a Champs-Elyseestől, nyugalmunkat mégsem zavarta a szüntelenül hömpölygő forgalom.

Esönap Egy nap kilátogattunk Disneylandba is. A dolognak három kis szépséghibája volt. Az egyik, hogy augusztus 15-e Franciaországban ünnepnap, így a kelleténél és a szokásosnál is nagyobb volt a tömeg. A helyi vasúttal (RER) mintegy negyven perc alatt lehet Párizs centrumából a parkba érni. A hotelunk csak ötpercnyi sétára volt a RER Charles de Gaulle Etoile állomástól. A második szépséghibát a délután helyenként sűrűn nekibuzduló eső okozta. Ám néhány helyben vásárolt monszun-biztos Disney-esőkabát könnyedén átsegített ezen a problémán. A harmadik szépségszeplő arról szól, hogy a párizsi Disneyland összehasonlítva amerikai (Orlando) testvéreivel, elég szűkösnek bizonyul. Nekem úgy tűnt, hogy a tengerentúli parkokban nagyobb létszámú látogató ellenére is jobban eloszlik a tömeg. Az egyes attrakciók sem romlanak el olyan gyorsan, mint Párizsban. Orlandóban nem emlékszem rá, hogy késedelm alakult volna üzemzavar miatt. Itt viszont ez többször is előfordult – szerencsére azért így is akadt elég alternatív választási lehetőségünk.

Kategória: Travel | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s