Nagyjából egy ültömben, mohón falom végig a könyvet. Jó végre magyarul olvasni, gyorsabban megy, mint az idegen nyelvű szövegek. Simogat a szó, az édes magyar szó! Alig kezdtem el, máris bizonyos vagyok benne, hogy valóban azt kaptam, amit vártam. Mintha a történet valahol ott folytatódna, ahol az előző bejegyzésemben közzétett fordítás véget ért. Lehet, hogy ezért is ragadott meg ennyire? A béka ott ugyanis már megfőtt, ami pedig még 1996-ban volt. Azóta eltelt 10 – 11 év, és még mindig élünk és folytatjuk. Igen, de hogyan? A Forralt béka fordítása után azon töprengtem, vajon hogyan szólna a soron következő fejezet? „A kínok jelei 1996 – 20XX”, azaz mikorra duplázódik meg újra az emberiség? Mikor leszünk tizenkétkétmilliárdnyian? Leszünk-e? Nos ha leszünk, és valaki megírja azt a soron következő fejezetet, mely minden bizonnyal ténylegesen is az utolsó marad, akkor biztosan megemlíti majd Beszlánt, a beszláni tragédiát ahol 2004-ben a szeptemberi tanévnyitó 156 gyermek halálával végződött. Ezen felül még vagy ugyanennyi a felnőtt áldozatok száma. Ez egy példátlan mérföldkő a civilizáció történetében. Nos, mikor így gondolkodom és letargiásan araszolgatok a reggeli csúcsforgalomba, hirtelen felfigyelek amint a Kossuthon egy könyvet ismertetnek. Idegenek, Palatinus kiadó – jaj, ki is az író, nem hallom rendesen, mert egy vadállat száguld el mellettem vastagon produkálva a decibeleket. Valami István, ezt megjegyzem, én is István vagyok, nem lehet elfelejteni. Még felmondom egyszer kétszer a koordinátákat, hogy tényleg el ne felejtsem: Idegenek, Palatinus, István. Ennyinek elégnek kell lennie. Beérek az irodába, internet, kereső és lám meg is lelem azonnal Petőcz Istán könyvét. Szerencsém van aznap, egy SMS-t küldök és estére a könyv az asztalomon. Köszönet Gábornak.
Sztefano-Space 
Nrmc szólt, hogy képtelen kommentárt hozzáfüzni a cikkeimhez mert nem müködik, megpróbálom hát helyette mivel elküldte emilben:
Sztefanó!
A szeptember 5-én keletkezett Idegenek c. hozzászólás felkeltette kíváncsiságom. Rákattintottam tehát Petőcz András új regényére mutató utalásra. A rövid leírásból megtudtam, hogy a könyv egy kislányról szól, aki az elnyomás, a terror világában is emberi értékeket képes megőrizni. Azonnal bevillant egy régi, sokak számára ismerős kötet,nevezetesen Anna Frank naplója. Különösen számunkra megrendítő olvasmány, mert története közelről érinti a magyar olvasókat. Még több mint hatvan évvel a holokauszt szörnyűségei után is sokunknak a családjában, baráti vagy ismeretségi körében akad olyasvalaki, aki haláltáborban, gettóban vagy munkaszolgálatban pusztult el.
Anna Frank, ez a bájos kamasz lány híres írónő szeretett volna lenni, de mindenekelőtt hírt akart adni a világnak azokról a szörnyűségekrõl, amelyeknek tanúja és elszenvedője volt ő maga is. Mindebből csak az 1942 és 1944 augusztusa között vezetett napló maradt meg, amelyet azért vezetett Anna, hogy pontosan emlékezzék a történtekre, s amely tragikus módon végül nem emlékeztető, hanem emlékezet lett.
A naplóból idéznék egy keveset. Anna éppen azt fogalmazza meg, mennyire rövid az emberiség emlékezete. Képtelenek vagyunk eleget tanulni a történelem szörnyűséges tragédiáiból. A világégést okozó vezért és barbárt is csak ezért igyekszünk eltávolítani, hogy elfoglaljuk trónját s mi is barbárrá váljunk:
„1944. július 21, péntek
Drága Kittym!
Már megint reménykedem. Végre minden jól megy. Jól, sőt kitűnően! Micsoda bomba hírek! Hitler ellen merényletet követtek el, de ez egyszer nem a „zsidó kommunisták” vagy az „angol kapitalisták”, hanem egy német tábornok, egy gróf s méghozzá fiatal ember. Sajnos az „isteni gondviselés” horzsolások és kisebb égési sebek árán megmentette a „Vezér” életét, csak közvetlen környezetében halt vagy sebesült meg néhány katonatiszt és tábornok. A főbűnöst agyonlőtték.
Kell-e ennél jobb bizonyíték arra, hogy sok száz tiszt és tábornok utálja már a háborút, s Hitlert a pokol legmélyére kívánja? Tervük az volt, hogy Hitler halála után megalakítják a katonai diktatúrát, a szövetségesekkel megkötik a békét, aztán folytatják a fegyverkezést és vagy húsz év múlva megint kirobbantják a háborút.“
Anne 1945 márciusában, két hónappal Hollandia felszabadulása előtt, a bergen-belseni haláltáborban fejezte be életét.
Üdvözöl, nrmc
Forrás, Magyar elektronikus könyvtár: http://mek.oszk.hu/00200/00261/