A nem-boldogságról


 

Már régen itt mocorog a fejemben egy bizonyos gondolat, amiről nehéz közhelyek nélkül említést tennem. Alig mondom ki a szót, és máris sokan megmosolyognak, mivel a boldogság lényegi mivoltáról rengeteg kortalan elemezés, analízis, eszmefuttatás és egyéb más irodalmi és tudományos leírás született. Már-már úgy tűnhet, nem lehet róla semmi újat elmondani, legfeljebb a vele kapcsolatos érzéseket kikiabálni, elszavalni vagy elénekelni. Már-már elhessegettem volna a nehezen körvonalazható látomásokat, hogy végre napirendre térjek felette, ám erre jön Ran Prieur és mond valamit az ujjakról. Igen, hogy tudniillik „Te meg Én olyanok vagyunk, mint két ujj, amelyek nincsenek tudatában a testnek, és talán a test is csak egy ujjbegy egy még nagyobb más testen, és ez talán így folytatódik a végtelenségig”. Aztán olvasom a Rajt (Frank Schätzing könyve) és az egyik fejezetben felismerem, hogy ez az iménti idézet nem is annyira újszerű, hanem inkább csak szokatlan megfogalmazása egy még furcsábban hangzó ősi alapelvnek mely lénygében minden indiánkultúra magva „Hishuk ish ts’ awalk”. Magyarul, más szavakkal: minden egy, minden összefügg. Winton Tippet törzsfő magyarázza: ami a folyóval történik, az történik az emberekkel, az állatokkal, a tengerrel.

Ha folyamatosan mérgezzük életkörnyezetünket és kiirtjuk a Föld tüdejét, az erdőket, ha Kanadában bunkókkal agyonverik a fóka bébik tömegeit, ha földönfutóvá teszünk népeket és szörnyűséges menekülttáborokba zsúfoljuk őket, ha jobbsorsa érdemes gyermekrabszolgák áldatlan robotjával elkészített árut veszünk, az mind-mind ugyanannak a mintának egy–egy részlete. Ebből pedig az következik, hogy az ember, éljen bárhol is ezen a Földön, valahogy, valamilyen formában részesedik mind a kloákákból, mind pedig a lakonikusan kiosztott szenvedésekből, a Föld sikolyaiból. Mert minden mindennel összefügg. Milyen hiú dolog azt hinni, hogy boldog lehet a kar, ha a lábat amputálják, hogy boldog lehet a gyermek, ha anyját kínozzák, hogy boldog lehet a szerelem, ha lázas a Föld és pusztul a jövő.

Szomorúság gyötör? Nem tudod miért? Depresszió kínoz, pedig nem is lenne rá okod? Üvölteni tudnál a fájdalomtól, pedig hozzád sem ért senki? Lehet, csak nem kábultál el eléggé Kultúra Anya észrevétlen, csendesen, alattomos hipnotikus érintésétől? Lehet egyszerűen csak ébren maradtál, nyitott szemekkel jársz, pedig ő nap- mint-nap, minden furfangját bevetve tartja orrod alá az édes kábulatot hozó étert, hogy ne lásd, amint kóróvá változik kerted zöldje, hogy ne érezd amint zsigereidet átjárja a gyilok. Ez a tömény nem-boldogság, ami körbevesz, amitől megőrül az, aki nem válik hamar olyanná, mint a mit sem sejtő kérődzők csordája.

Kategória: Humanity, soul, mind | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s