A keserű gyógykönyv gyanakvó fiataloknak


 

popper_egy_illuzio Ezúton is köszönet Lacinak, akinek jóvoltából, végre elolvashattam Popper Péter, Egy illúzió halála című könyvét, amire egy idézet miatt voltam rendkívül kíváncsi. Tudniillik arról a részről van szó, melyben Popper Péter egy szaktekintélyre, C.G. Jungra, az 1961-ben elhunyt svájci pszichiáterre hivatkozik, akinek már több mint ötven évvel ezelőtt lesújtó véleménye volt világunkról, anélkül, hogy ismerhette volna a globalizáció legfrissebb vadhajtásait. Popper Péter nemcsak osztja Jung felfogását, hanem ebben a szellemben görgeti tovább véleménye gombolyagát, esetenként részletesen is kifejtve nézeteit.

Sikerül például megtudnunk, kiből lesz a csőcselék, a csürhe, a bunkó, akarom mondani a tökjani (lásd Ady, A muszáj-Herkules: „…Tökmag Jankók…”):

Tökjani bárkiből lehet, mondja Popper, akadémikusból, analfabétából, arisztokratától lumpen cigányig. A lényeg az, hogy kívülről irányítható, rosszindulatú tömegember legyen. A tökjani, soha semmi igazra és fontosra nem jön rá önmagát illetően. Csak a sablont ismeri, sablonokban gondolkozik… Előfordul, hogy a hatalom eltiporja. Ilyenkor a tökjani kezet csókol ennek a hatalomnak. Ugyanis leginkább az erőre tekint remegő áhítattal. Lelkesen szolgálja, mert érzi, ilyenkor ő is az erő részévé válik. Belőle lesz a legjobb kápó, uraskodó fegyőr, a legdurvább elmegyógyintézeti ápoló, goromba rasszista rendőr.

Az író ilyen és ehhez hasonló eredeti megfogalmazásokban hiányt nem szenvedő módon vezet végig a jelen durva, kényelmetlen vagy éppenséggel kényes valóságain. Érinti, ostorozza, avagy gyengéden cirógatja az egyes témákat, aszerint, melyik mit érdemel. Az amerikanizmus, a globalizáció, az erkölcs, a szex, a család, a párkapcsolatok, a nemzet és az öregség kerülnek így egyenként is terítékre.

Lényegében azt kaptam, amit vártam. Egy józan, nagy műveltségű, logikusan gondolkodó, melegszívű ember véleményét a minket körülvevő őrületről. Valahányszor ilyet olvasok, egy rövid időre megnyugszom, hogy talán mégsem vagyok komplett őrült és nem kell a szemem lesütve röstelkednem a világ színe előtt, amiért hánynom kell a civilizáció harsonáitól (amiért pedig mások úgy lelkesednek – tudjuk kik ők, a tökjanik, a percemberkék).

Örülök, hogy nem ez volt az első elolvasott Popper könyvem (lásd: Ne menj a romok közé), mivel így igazítottam az elvárásaimat, és körülbelül tudtam, hogy milyen viszonyban áll az író a civilizációval, Kultúra Anya intézményével. Az is legyen tehát még elmondva, hogy Az Egy illúzió halála nem kifejezetten megoldáskereső, sem pedig nem oknyomozó alkotás, hanem inkább helyzetjelentés – keserű gyógykönyv – ahogy az író nevezi. Nem tudjuk meg tehát, mitől lettek ilyenek a dolgok, mi áll a feltárt és egyre jobban sűrűsödő, fojtogató jelenségek hátterében. Talán azért, mert mint már említeni merészeltem, Popper Péter mindvégig a civilizációt modellező kartondobozban marad. Mindaz, ami az ókor, a civilizáció előtti (idősebb 6000 évnél), az csak valami vad, nyers, és nagyon primitív lehet, valami nem is létező, tehát elhanyagolható.

Kíváncsi lennék, mit szólna az író, ha valaki, akinek a véleményére ad, ajánlaná neki, mondjuk Birtalan Balázs Aszalt szilváját, avagy az Izmaelt.

Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s