Vakságok és arroganciák


 

Holnap baloldali tüntetés lesz Európa szerte. „Mi nem fizetünk a ti krízisetekért! Egy demokratikusabb és szolidárisabb társadalomért” – így a felvonulás elveire következtetni engedő cím. Ennek kapcsán megfogalmazódott bennem néhány konkrét gondolat…

Tudniillik érdekes megfigyelni, hogy bár a napnál világosabb a kapitalizmusnak, és ezen belül is annak legagresszívebb, legpusztítóbb formájának, a neoliberalizmusnak a látványos, minden kétséget kizáró bukása, az elit mégis foggal körömmel próbálja életben tartani a struktúra nyilvánvalóan rothadt elemeit (naná!). Ez sajnos igaz mind a nemzetközi pénzintézményekre, mind pedig az egyes kormányzatokra és csak találgatni lehet, hogy ez vajon most a teljes, ártatlan vakság jele-e, avagy tudatos csúsztatásról, arrogáns közömbösségről és a tények tömény nem tiszteletéről van-e szó? Szerintem az utóbbi.

Mint az a Kossuth rádió hírműsoraiban is több alkalommal elhangzott, szinte elképesztő, hogy Magyarország reprezentatív polito-oligarchiája még mindig a levitézlett amerikai és brit tőzsdeguruk tanácsait lesi, holott azok minden hitelüket elveszítve önmagukon sem tudnak segíteni. Miért gondoljuk, hogy akár egy centiméternyivel is előbbre juthatunk, ha hallgatunk tanácsaikra? Ők még mindig olyan ó-neoliberalista elvek rabjai, melyek értelmében a gazdasági siker vélt és egyetlen hathatós receptje a közvagyon további kritikátlan privatizációján alapszik.

Sem Ausztria, sem pedig Magyarország nem várhat sikereket „made in USA” és/vagy „made in UK” védjegyekkel ellátott modellek követésétől, melyek nem csak egyszerűen csődöt hoztak a világra, hanem az élet minden egyéb területére is rányomták áldatlan bélyegzőjüket (környezetrombolás például).

Magyarországnak pedig lehetősége lenne például egy Güssing-i mintára megálmodott huszárvágással (lásd előző blogbejegyzést) kilábalni a slamasztikából. Ez egy olyan elv, mely a lokális közösségekre, a helyi gazdaságok adottságaira épít. Ehhez persze az országnak szüksége lenne olyanokra, akik képesek a sematikus és rosszul beidegződött, bálványimádó „bezzeg nyugatonozáson” túlmutató friss gondolkodásra. Vannak ilyenek?

A válságkezelés kritikája alól nem lehet kivétel az új amerikai Obama kormányzat sem, mely intézkedéseiből ítélve úgy gondolja, hogy a legjobb taktika egyszerűen frissen nyomtatott milliárdokkal elodázni a későbbiekben majd bizonyosan és újult erővel jelentkező kollapszust. Holott a megoldást csak a régi teljes kiseprése és valami egészen új megszületése jelentené. Ha képzelőerő hiányában, ötlettelenségükben mégis előhúzzák a dollárinjekciókat, tehetnék azt másként is. Például, az állam, ahelyett, hogy egyenesen a bankoknak adja a pénzt, átvállalhatná inkább annak a háromszázezer amerikainak az adósságát, akiknek a házát elárverezték és most sátortáborokban tengetik sanyarú sorsukat. Ez a megoldás legalább a krízis igazi áldozatain is segítene. Ha tudniillik a kölcsönt visszafizetni nem tudók terheit (mondjuk 20 évre és kamatmentesen) átvállalja, azaz kifizeti az állam, azzal a bankok is megkapják a ma behajthatatlannak számító összegek nagy részét. Egyszerű nem? Hol itt a hiba? És ez az „alulról” beinjekciózás mintája alkalmazható lenne egyéb, más vonatkozásban is. Például az angolszász multik rablógazdálkodása következtében kizsigerezett, többszörösen is becsapott, nincstelenségbe taszított fejlődő országok terheinek az átvállalásával.

Kategória: Humanity, soul, mind | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s