Gaia eltűnő arca (The vanishing face of Gaia)


 

vanishing_gaia Ez egy olyan ritkaságszámba menő könyv, amikor az író  évtizedekre visszanyúló tudományos tapasztalata, a megkérdőjelezhetetlen szakmai hozzáértés, a józan ítélőképesség és a jóságos, féltő aggodalom találkoznak. Ezt azért tartom fontosnak megemlíteni, mert más, tegyem hozzá mind kiváló író esetében, itt-ott túlsúlyos az egyik, vagy a másik tényező, helyenként vékonyka a tudományos megalapozottság, vagy aránytalanul nagyra sikeredett a szubjektivitás. James Lovelock utolsó figyelmeztetésnek szánt írásában gyönyörűen bontakozik ki az összetevők harmonikus egyensúlya és a szokásos radikalizáló „jó” és „rossz” címkézés helyett inkább arra összpontosít, hogy megvilágítsa az élő Föld tulajdonságait, annak esetenként még nem teljesen nyilvánvaló összefüggéseit, hogy így levonhassuk a megfelelő tanulságot.

Lovelock két külön csoportba sorolja az események dinamikáját leíró- prognosztizáló, valamint a történéseket mérésekkel megfigyelő tudományokat. Ez azért fontos, mert ez utóbbiak feljegyzései szilárd támpontot nyújthatnak a már meglévő, avagy új matematikai, fizikai és egyéb modellek kidolgozásához. Lovelock attól a sajnálatos ténytől sarkallva látott könyve megírásához, hogy a megfigyelések során begyűjtött adatok még rövidtávon sem egyeznek pl. az IPCC által használt modellek által előre jelzettekkel.

A gond ott van, hogy a megfigyelt valóság határozottabb és gyorsabb változásokra utaló jelekkel szolgál. Olyanokkal, melyek túlszárnyalják még az IPCC hivatalos jelentéseiben körvonalazott legrosszabb esetet is, az úgynevezett worst case scenario-t. Konkrétan például arról van szó, hogy az arktiszi jég 2007-ben tapasztalt drámai zsugorodását egyetlen létező modell sem prognosztizálta és a tudományos világban még azokat is meglepte, akik már korábban is súlyosabb következményekkel számoltak. A dolog azért brutális, mert a legpesszimistább felfogás alapján készült modellek sem számoltak ilyen mértékű változással 2050 előtt! De nem csak az arktiszi jégpáncél esetében mondtak csődöt a mai modellek, hanem az óceánok vízszintjének az emelkedése illetve a globális átlaghőmérséklet változása tekintetében is.

A probléma tehát abban rejlik, hogy a hivatalos irányadó világpolitika olyan kompromisszumok szülte adatokra épít (ha egyáltalán), melyek távolról sem megbízhatóak és hamis reményeket keltenek. Az IPCC prognózisai ugyanis azt sejtetik, hogy a globális klímaváltozás egy előre jól belátható lineáris modell szerint történik majd, és egy kicsivel több széndioxid, meg egy kicsivel több metán majd ennek megfelelöen és arányosan növeli az egyes mutatókat. A dolgok menete viszont úgy sejlik, teljesen más forgatókönyv szerint zajlik majd le, mely bármilyen lehet, csak nem kegyes, lineáris változás.

Ragyogóak Lovelock hasonlatai. Az arktiszi jég szerepét egy pohár italba dobott jégkockákkal szemlélteti. Mindaddig, amíg a kockák el nem olvadnak, az ital hőmérséklete csaknem változatlan marad. Amint azonban az utolsó darab is feloldódik, ugrásszerűen emelkedik a melegen hagyott ital hőmérséklete. Lovelock tehát nem azt mondja, hogy ő képes pontosan előre jelezni a változásokat, hanem inkább arra hívja fel mind a közvélemény, mind pedig a tudományos világ figyelmét, hogy az, ami alapján most cselekszünk és tervezünk, még néhány rövid évtized próbáját sem állta ki. Szerinte a változások akár nagyvonalú prognosztizálásához is túl kevés a tudásunk. Itt ismét egy hasonlattal él, és a mai tudósokat azokhoz a viktoriánus orvosokhoz hasonlítja, akik a tífuszos beteg lázából próbálták kikövetkeztetni és kúrálni a kór okait.

Ami bizonyos, az csupán annyi, mondja Lovelock, hogy a mindent a megszokott módon (business as usual) okozta, fosszilis energiahordozót égető életvitel nem lineáris, hanem hirtelen, ugrásszerű változások sorozatához vezethet. Földtörténeti ismeret, hogy bolygónk stabil éghajlati viszonyait néhány véges számú, konkrétan is meghatározható állapot jellemzi. A jégkorszakok és interglaciális időszakok közti átmenet viszonylag gyors és rövid, amelyekben a gyorsító, pozitív visszacsatolások érvényesülnek. Lovelock szerint mi most éppen egy ilyen gyors lefolyású változást okoztunk, és Földünk feltartóztathatatlanul útban van egy újabb, forróbb stabilitási pont felé, mely sajnos az élet általunk megszokott ritmusa és formái számára kedvezőtlen. A végső átmenet előtti stabilitásvesztés a rendszer érzékenységében nyilvánul meg, amikor is nagymértékű kilengések tapasztalhatóak mindkét irányban. Magyarán, ha nyáron havazik és télen kirügyeznek a fák, akkor az egy megbomlott stabilitással küszködő érzékennyé vált nemlineáris rendszer megnyilvánulása.

Az emberek túlnyomó többsége azért nem látja tisztán és nem érzékeli a felettünk tornyosuló problémák súlyát, mert mint mondja, az evolúció évmillióiból, mint vadászó és gyűjtögető nomádok kerültünk ki győztesen, akik mostanra képtelenek alkalmazkodni a saját magunk okozta gyors változásokhoz. Lovelock sasokhoz hasonlít minket. A levegő méltóságos urai látását az evolúció kiélezte és arra lőtte be, hogy nagy magasságból is biztosan meglássák a földön megbúvó zsákmányát. Az ember, illetve ez a sas viszont mostanra olyan körülmények közé került, ahol a zsákmány, a préda, tartósan is a föld alá költözött. Hiába meresztgeti a sas a szemét, semmit sem vesz észre az egy szinten lejjebb végbemenő mozgásokból. Hasonlóan mi sem vagyunk képesek az evolúcióban teljesen más körülményekhez adaptálódott képességeinkkel és felfogásunkkal jól és helyesen reagálni a gyors és drámai változásokra.

Nicht artegerechte Tierhaltung (nem a fajnak megfelelő állattartás) mondja a német, ha valaki egy zsebkendőnyi panellakásban próbál több nagytestű kutyát tartani. A törvény esetenként tiltja. Az ember viszont, aki széles és szabad távlatokhoz szokott, a természet ölén, szavannákon töltötte élete korábbi év százezredeit és tisztavizű források, patakok mellet lakott, mostanra bezárt, fénytelen, szűk, korlátokkal teli betondzsungelben kénytelen tengetni az életét.

Csodálkozom, hogy miért sorolják Lovelockot a radikális, pesszimista gondolkodók közé. Soha nem olvastam higgadtabb, józanabb és megalapozottabb eszmefuttatást, mint ez a mostani. Hja, sötétben, vakok között a látó elveszett.

Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s