Berlin átka


Brandenburger Tor Utólag azt mondom, bár ne utaztam volna el, de késő bánat, utánam az N1H1… Hivatalosan ugyan nem történt laboratóriumi vizsgálat, a háziorvosom állítása szerint, jellemét és tüneteit tekintve egy tökéletes „új típusú” influenzával párosítva volt szerencsém hazatérnem. A szerencse szó használata itt szarkasztikusnak tűnhet, ám abban az értelemben véve, hogy még saját lábamon voltam képes visszautazni, igazi szerencsének bizonyult. Ha tehát meg szeretnéd magadnak spórolni az itt vázolt szituációt, jobban teszed, ha halaszthatatlanul beoltatod magad. Előtte még én is az oltást ellenzők táborát gyarapítottam. Most, nem az a téma, hogy miért (bár beszélhetünk róla).

Csütörtök este (Berlin); furcsa apró mellkasi köhécselések, melyek kb. óránként jelentkeznek. A szimptómának nem tulajdonítok semmiféle jelentőséget. Nem is foglakozom vele. Az éjjel viszont izzadtan ébredek – ez furcsa. Nem érzem, hogy lázas lennék. Erős a fűtés?

Péntek (Berlin); reggel már bizonyosságot nyerek, hogy valami elkapott, csak még nem tudni mi. Egyszerű őszi megfázásra gyanakszom, mert láznak még nyoma sincs. Délelőtt a hurutos köhögés egyértelműen erősödik, ezzel párhuzamosan gyakrabban kell WC-re látogatni. Délben már semmi étvágyam és a gyomromban mintha kavicsokat kezdenének görgetni. Hőmérőm ugyan nincs, de délutánra nyilvánvaló, hogy hőemelkedésem is van. A repülő indulásáig még rengeteg az időm, úgy terveztem benézek még egy-két üzletbe a Kurfürstdammon. Állapotomra való tekintettel erről gyorsan lemondok, és inkább kivitetem magam a reptérre. Majd csak elüldögélek, olvasgatva egy padon. Ez így is van, de a szemem úgy könnyezik, hogy nem látom a betűket és az olvasás is egy kín.

Checkpoint Charlie Péntek (otthon); estére szerencsésen megérkezem. A közérzetem éppen feloszlóban. A lázam még csak 38 és ez reményt ad, hogy nem influenza.

Szombat és vasárnap (otthon); a lázam 39.2, ráz a hideg és már egy túlvilági delíriumos állapotban vagyok. Enni végképp nem kívánok semmit. Csak teát iszom. Mintha szikladarabokkal lenne megtelve a gyomrom és azok gördülnének fájdalmasan ki meg be. A köhögésem fulladásig erősödik. Visszautasítom, hogy kihívják hozzám az ügyeletes orvost.

Hétfő; kínok közepette felöltözöm és elbandukolok a körzeti orvoshoz. A tízperces út jobban igénybe vesz, mint egy szokásos két órás futás. Teljesen leizzadom magam mire a rendelőbe érek. Sokan várnak. Szerencsére van üres ülőhely. Pihegek, érzem amint a homlokomról és a nyakamból cseppekben csurog a verejték. Tér-idő megszűnik, összeszorítom a fogam, le ne szédüljek a székről, majd hallom szólítanak, végre – nem tudom mennyi idő telhetett el. Az orvos meghallgatja a mellkasom, mondom a sziklákat is a gyomromban. Szerinte bizonyosan N1H1 – mintát nem vesz. Nála 3 perc egy vizit és már mehetsz is. Na bummm. Nekem csak az igazolás kell a melóba…

Kedd; feleződik a láz, ma “csak” egészen pontosan 38. A köhögés enyhül. Javulás? Közben vagy négyszer cserélek száraz pizsamát. A didergés és hidegrázás marad. Étvágy semmi. Csak inni, inni,…

A fal még ép vonulata Szerda; újra feleződik a láz, már csak 37.5 így is marad szinte egész nap. Megpróbálok végre olvasni. Előveszem Jókai Kis dekameronját, tele rövid elbeszélésekkel.

Csütörtök; mára elfogy a láz, a köhögés még marad, sőt más mellkasi régiókból is feltör, erőteljesebben ráz, mint még tegnap. Szövődmény? Hangom nincs, a jobb fülem néha furcsán szaggat…

Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s