Pánik a Steigen – nézz csak le a mélybe!


Ma tanúja voltam egy szerencsés kimenetelű pániknak a Raiffeisen Klettersteigen. A tanítványommal kerestük fel a koranyáron már általam egyszer meglátogatott stájerországi Steiget. A falon nyomunkban egy apuka kilenc év körüli csemetéjével. Sajnos mint utóbb kiderült, ez a gyermek korábban még alig járt ilyen típusú falon. Tulajdonképpen már riasztó volt hallani felfelé menetben, amint az apa arra kéri a gyermekét, hogy ne nézzen a mélybe. Mit keres egy sziklafalon olyan valaki – gondoltam – aki retteg a mélységtől?

Én ezt pont fordítva csináltam! Tanítványomat elsö alkalommal elvittem egy könnyű (B), de nagyon szellősen kitett Steigre (Hanselsteig / Karnitsch-Stüberl) és arra biztattam, nézzen le. Minduntalan felhívtam a figyelmét a az alattunk tátogó mélység gyönyörűségére és figyeltem a reakcióit. A teszt jól sikerült, mert a látvány egy pillanatra sem ingatta meg az önbizalmát.

A Raiffeisenen éppen a mélybe tekintés képessége kulcsfontosságú, ugyanis az ösvény egy fordított U betűt formáz. Fel kell mászni mintegy 70m magasságba és ezután az U átellenes szárán lehet leereszkedni. Felfelé akár olyanoknak is sikerülhet a mutatvány, akik irtóznak a mélységtől, mert a szem csak előre és felfelé pásztázza a falat. Így tudatosan elkerülhető a magasság által kiváltott kellemetlen érzés. Persze ez egy eleve abszurd hozzáállás, hiszen a valóságban, mászás közben aligha kerülhető el a konfrontáció az alattunk elterülő világgal. A hegymászás szépségét tulajdonképpen éppen a váratlan és vad mélypillantások gyönyöre feletti érzés formálja.

A páros szépen fel is ért a tetőre, ahol akár ki is szállhattak volna, hiszen van egy menekülő ág. Igen ám, de ők jöttek mögöttünk lefelé lankadatlanul. Jómagam kissé aggódó pillantásokkal figyeltem, hogyan küzdi át magát a társam egy nem lebecsülendő áthajláson, amikor a fejem felett sírásra és köhögésre lettem figyelmes. Lefelé lehetetlen nem letekinteni a mélybe. Egy Klettersteigen történő leereszkedés alkalmával a pszichének a legnagyobb kihívás éppen a mélység állandó látványa. Míg felfelé haladva a tekintet átlagosan 50-70 cm-re van a biztos támpontot nyújtó faltól, addig fordított irányban ez a távolság az exponenciális függvényeken is túlmutató gyorsasággal növekedhet.

A fiúcska bizony begörcsölt és apja lélekjelenlétén és tapasztalatán múlott, hogy nem történt nagyobb baj. Közben teljes figyelmemet az én tanítványom haladása kötötte le. Adódott egy váratlan probléma is, mely nem járult hozzá a lejutást felhőtlenségéhez. A lefelé hajló szakasz egy része ugyanis árnyékban van és a szikla itt nedves, csúszós. Ez engem azonnal a Franz Scheikelre emlékeztetett. Egy kezdőnek nyilvánvalóan nem elhanyagolható körülmény, mivel fokozottan veszi igénybe a karizmokat. A társam végül is verejtékezve, de biztosan ért földet. Nagy-nagy késedelemmel aztán az apa-fiú páros is landoltak. Nem tudom, a fiúcska mikor fog újra egy falra kéredzkedni. Mi viszont máris újabb terveket kovácsolgatunk.

Kategória: Hobbies, Sport, Story
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s