Manapság valósággal bele lehet fulladni az információáradatba. Talán éppen ezért könnyű népeket az orruknál fogva vezetni. Ember legyen a talpán, aki el tudja választani a búzát az ocsútól, miközben az utóbbi részaránya tendenciaszerűen folyamatosan növekszik. Sziszifuszi munka értékelni az egyes állítások valós avagy éppen hamis töltetét, nem is beszélve a kifejezetten propaganda céljából szabadjára eresztett ordasokról. Honnan lehet tehát tudni, mi az igazság? Mi alapján lehet eldönteni, hogy valaki igazat mond? Alkalmazható-e valamilyen egyszerű és mégis jó hatásfokkal működő módszer, mellyel a dolgokat tisztába lehet? A németben gyakran használják az ilyen jellegű kérdések megválaszolására a mesterkélt „Jein” kifejezést, mely félig Ja (azaz igen) és félig Nein (azaz nem). Én úgy gondolom, az alábbi hárompontos stratégiával bizonyos esetekben (sajnos nem mindig) elég jó eredményt lehet elérni.

1. Saját tapasztalat alapján mérlegelni
2. Meg kell vizsgálni a hírmondó szavahihetőségét, amit sok esetben ismét csak közvetett és közvetlen szubjektív tapasztalati tényezők szabnak meg
3. Végül ki kell deríteni, milyen érdekek állnak a háttérben, ki avagy kik finanszírozzák a “tényeket”

Példákat mondok. Van-e globális felmelegedés?

Saját tapasztalat: Pontosan emlékszem rá, hogy milyen kemény telek voltak gyermekkoromban, amikor a szabad vízfelületek hosszú hetekre komplett befagytak, és a téli szünidőben hólapáttal (is) felszerelkezve, korcsolyázni, hokizni vonultunk ki a Vág ártérébe. Nem az volt a kérdés, hogy lesz-e hó, hanem hogy mikor érkezik, egy-két héttel hamarabb, avagy korábban.

Szavahihetőség: A globális felmelegedés tényét nagyszüleim saját tapasztalata is megerősíti. Elmondásuk szerint voltak olyan telek, hogy a Duna jegén ökrös szekérrel át lehetett hajtani a túloldalra. Igaz ez akkor sem volt rizikómentes vállalkozás, de lehetséges volt és én nem kétlem, hogy ez igaz.

Érdekek: Amikor a cseh elnök Václav Klaus bagatellizálja a klímaváltozás tényét, szinte bizonyos vagyok benne, hogy szavai mögött gazdasági-hatalmi érdekek lapulnak, és mint politikus csak öregbíti a szakma jogos utálattal vegyített kétes megítélését.

Ezek a gondolatok fészkelődtek bennem, amikor megnéztem A Thrive-Mozgalom, illetve Foster Gamble több mint kétórás filmjét. Érdekes, hogy ez idáig még csak a német szinkronváltozat került fel a netre. Hírek szerint az eredeti is hamarosan ingyen hozzáférhető lesz.

Mint már korábban is megjegyeztem, a film lényegében megismétli a Zeitgeistben részletesen és hosszan tárgyaltakat a pénzről és a nyugati demokrácia monetáris politikájáról, a bankok szerepéről, a mindent és mindenkit fojtogató kölcsön és adóság rendszerről. Ismerjük azon tényeket is, melyeket ráadásul megfigyeléseink is alátámasztanak, hogy az egyes országok kormányai immár vazallusi szintre degradálódtak. A globalizált világ táncparkettje a multinacionális cégek kizárólagos domíniuma és a zenekart a központi bankok vezénylik.

A Thrive mégis más. Azért más, mert jóval messzebb merészkedik. A film készítői olyan vékony jégre léptek, hogy félő, bármikor beszakadhatnak, és mindenestül úgy elmerülnek a mély süllyesztőben, hogy egy év múlva már senki sem fog az egészre emlékezni.

Nehéz ítéletet mondani a film elején tárgyalt döbbenetes dolgokról, melyek robbantják még a Zeitgest kereteit is, de nézetem szerint pont ezek feszegetésével tud lényegesen többet adni és kínálni a hozzá hasonló alkotásnál. A filmet nézve minden óvatos és józanul gondolkodó ember két véglet között tipródva pad alá kerülhet. Ez a Foster Gamble vagy teljesen megzavarodott, skizofrén, tudathasadásos őrült, vagy pedig egy darázsfészekbe dugta a kezét és valami olyan fontosat állít, aminek a segítségével végre lehetőség nyílhat az eme fórumokon oly sokszor kritizált kultúra leszerelésére.

Bármennyire is éget a vágy, most nem mondhatok többet, mert józan híremet kockáztatom, ha csak egy cseppnyit is megszellőztetek mindabból, amit ez a film állít. Később, ha már lesz véleményem az egészről, majd megpróbálok állást foglalni, de most még csak hülledezőben vagyok. A filmet már kétszer végignéztem és a témák kapcsán rendeltem egy könyvet, kutattam órákat itt-ott, de félő, hogy nincs, nem áll rendelkezésemre olyan forrás, mely érdemi segítséget nyújthatna az objektív tisztánlátásban. A fent említett, három pontból álló módszerem teljes csődöt mond.

Ennek kapcsán még legutolsó bejegyzésemre kell utalnom: “Ha valamely képzeletbeli mérleg egyik serpenyőjébe a profitot helyezzük, akkor bármit (értsd tényleg bármit!) is teszünk a másik serpenyőbe, az a mi kultúránkban könnyebb lesz. Csak még több profit és még több hatalom tudja lehúzni az előzőleg odahelyezett kisebb profitot és hatalmat.”

Te mit gondolsz?