Elmúlás, vég és lavina


Jelenleg sajnos több okom is van arra, hogy egy súlyosan terhelt élet méltó befejezéséről gondolkodjam. Hol, mikor és főleg miként érkezünk majd el arra a hágóra, amikor teljes világossággal felismerjük, hogy az előttünk elterülő völgybe már napfény soha sem fog besütni. Egyáltalán kegyes lesz-e a sors? Megadja-e majd a lehetőséget tudatosítani a végső leereszkedés szomorú tényét? Nyújt-e majd hozzá kellő pszichikai erőt és a bátorságot határozni saját sorsunkról? Vajon dönthetünk-e majd érdemben arról, hogy érdemes-e még a makacs küzdelem vagy jobb a beletörődő feladás?

A minap egy 68 éves sítúrázó halálos balesete kapcsán, aki 500 métert zuhant, tettem fel magamban a kérdést, hogy ez mennyire lehetett a puszta, tragikus véletlen műve, avagy egy, a tudatalatti titokzatos kezdeményezése, egy emelt fővel történő búcsú. Soha nem fogjuk megtudni, de számomra az ilyen és a hasonló sorsok a végső elszenderedés dédelgetett, valós alternatívái. Utoljára végignézi egy gyönyörűséges tájon, tüdőre szívni a tiszta hegyi levegőt és a naplementével elszunnyadni. Ha eljött az ideje. De még nem most. Még nem – „…not yet, not yet!”

Addig is, hogyan, miként érdemes élni az életet? Úgy, mintha minden egyes nap, az utolsó lenne? Mintha az arcodat barnító napsugár, a hó, amit taposol, a termoszból kortyolt forró tea, az ösvény, amin haladsz tán az utolsó? Úgy, mintha az arc, akire hazatértedben rámosolyogsz, utoljára ölel majd? Úgy, hogy halkan, megértéssel és türelemmel szólj, mert lehet egy meggondolatlan mondat lesz a legutolsó, mely elhagyja ajkadat. És úgy élj, mint Derrick Jensen vallja. Ha a világ, melyet egyszer otthagyunk, életünk tettei következtében csak egy csipetnyivel lett jobb, akkor az egy érdemes élet volt.

És mikor lesz sora az utolsó nevetésnek, a jókedvnek, a beszélgetéseknek, a játéknak? Érdemes-e még idegen célokért, ismeretlen érdekeltségű tervekért, ködös profit reményében harcolni és az ilyenekre időt fecsérelni? Csak két dolog, ami a minket körülölelő világ nagy bizonytalanságaiban biztos, az, hogy megszülettünk és hogy egyszer elmegyünk, örökre,…

Lawine. Die 10 entscheidenden Gefahrenmuster erkennen: Praxis-HandbuchIlyen gondolatok kavargása közben olvastam el a tiroli szakértők sítúrázóknak írott könyvét, mely a lavinaveszély felmérésében segít, valamint részletesen ismerteti a lavinák kialakulásához vezető 10 leggyakrabban ismétlődő sémát. Nem tudom pontosan, hogyan is van ez. A szó eleve jéghideg és halálos lehelete festette-e sötétebbre gondolataimat avagy ez inkább fordítva történt. Emlékeimben még elevenen él kisiskolás koromból egy egész gimnáziumi osztály temetése. Mind egy szálig odavesztek, a tátrai sí kiránduláson, betakarta őket a lavina.

A könyvből megtudtam például, hogy a 30 fokosnál meredekebb lejtők az igazán veszélyesek, és a 40 fok feletti kaptatók már kritikusak. Szintén lényeges határvonal az 1500 méter tengerszint feletti magasság mely körülbelül egyezik az alpesi erdő-, illetve a fahatárral. Itt persze az is számít, hogy a haladás útvonala keresztez-e olyan területeket, melyek ennél is magasabb lejtök alján visznek. Egy vastag erdősáv sem jelent védelmet egy feljebbről elszabaduló áradat elől. Elég biztonságos viszont az olyan terep, mely egészében nem lépi át az említett határt, tehát a legmagasabb csúcs is 1500 méter alatti. Tragikus balesetek persze az ilyen viszonylag kevésbé veszélyeztetett terepen sincsenek kizárva. Nem árt, tehát, ha a hótalpas vándor bárhol is jár, tudatában van a veszélynek, akkor is, ha majd ütött ama óra, mely berekeszti a második bizonyosságot.

Kategória: Books, Hobbies, Humanity, soul, mind, Sport | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

4 hozzászólás a(z) Elmúlás, vég és lavina bejegyzéshez

  1. almaleves szerint:

    Kedves Sztefano! A lavinák azért vannak, hogy siettessék a megtisztulást. Nem kell az útjába állni, akkor nem lesz baj.

    • Sztefanó szerint:

      Igen, igen kedves Alma, készakarva semmiképpen sem kellene, csak sajna megeshet, hogy egy óvatlan pillantban ott zúdul le, ahol nem várnánk (segít, ha megismerjük a természetét).

  2. almaleves szerint:

    Nem értek veled egyet, ilyen véletlen nincs. Aki a saját sorsának véletlenjeiben nem ismeri fel a szándékot, az vagy vak, vagy hülye. Én általában mindkettő szoktam lenni, bár később azért valahogy mindig megjön az eszem. Ilyen módon átlépni a földi lét testbe zárt valójából pedig korántsem tekinthető bátor lépésnek, hanem elmismásolása a mélyen tudott, de a felszíni lény által tagadott kudarcunknak. Akkor inkább a nyílt és totális önmegsemmisítés, az legalább egyenes dolog.

    • Sztefanó szerint:

      Alma, egész nyugodtan ne érts velem egyet. Amit állítasz, felsöbb értelmet feltételez, azaz vakságom és hülyeségem (idézet) azt jelentené, hogy pont ezt nem ismerem fel. Mert nem. Szeretett hasonlatom a hangya, amit véletlenül szétgyúrok és még tudomásomra sem jut, hogy volt és elmúlt. A viszony hangya:ember = ember:lavina …

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s