A Sárkányfalon (Drachenwand)


A Mondsee (tó) feletti Drachenwand Klettersteig (Salzkammergut) egyike azon klasszikusoknak, amit előbb vagy utóbb minden valamirevaló kletterező legalább egyszer felkeres. Bár tagadhatatlan, hogy az ösvény vonalvezetése kiváló, a táj gyönyörű, a látvány élvezetes és a mintegy kétórás kaland még kőkemény karizmok nélkül is vállalható, a Steig népszerűségét inkább mégis csak hétköznapi dolgoknak köszönheti. Az olyanoknak, mint a könnyű és kényelmes elérhetőség, rövid kaptató a beszállóig és terített asztal a megpróbáltatások végére (lásd Drachenstein vendéglő).

Drachenwand

Nyomvonalam, pirossal a Steig

Így aztán nem is lehet rajta csodálkozni, hogy a látogatottság rekordokat döntöget. Tulajdonképpen 8:00 és 14:00 óra között inkább nem is érdemes beszállni, mert libasorba kényszerítenek a tömegek. Aki némi nyugalomra vágyik, jobb, ha már pirkadatkor nekivág, vagy kivárja a koraesti órákat, mint a helybeliek. Aki terepismerettel rendelkezik, nyáron akár még este hatkor is nekilendülhet, olyankor garantáltan turistamentes a pálya. Aki viszont először próbál szerencsét, inkább a kora reggeli órákat válassza.

Jómagam fél nyolckor, szokás szerint “állig felfegyverkezve” indulok a Drachenstein fogadó parkolójából. A parkoló autók számából ítélve ugyan már nem leszek az elsők között, de még elkerülhetem a legnagyobb nyüzsgést.

Az előző napi esőzés miatt rendkívül párás a levegő, a turistaút nyálkás, csúszós. Bár direkt sem sietek, mire a beszállóhoz érek, szakad rólam a víz. Múltkori rosszemlékű tapasztalataimon okulva előrelátó vagyok, és mielőtt még nekilendülnék, szomjoltás közben bekapok egy só kapszulát is. A verejtékkel vesztett ásványi sók (főleg a nátrium) miatt bekövetkező izomgörcs megelőzésében segít (állítólag). Nekem bejött, bár nem tudni, vajon csak azért, mert a mászás volt rövid (ha 2 óra annak számít) avagy a ferrata volt könnyű. A Klettersteigen szinte végig pörköl a nap, és még egy finn szaunában sem lehet annyi folyadékot veszteni, mint kánikulai napon a Drachenwand csúcskeresztjéig (kivéve a Frencjóskát).

Az első méterek kifejezetten háklisak a csúszós szikla meg csúszós létrák miatt (szerencsére a szomszédos vízesés kiszáradva). A bakancs rovátkáiban is tapad némi sár. Ezt a karizmok extra megdolgoztatásával lehet ellensúlyozni, ami miatt az ösvény a papírformánál egy fél fokozattal nehezebbnek érződik. Ez az érzés végig elkísér.

Lenn a fogadó mellett elhelyezett információs tábla arra hívja fel a figyelmet, hogy bár a Steig jórészt csak B és C szakaszokból áll, de “…Stellen D”, azaz egyes pontok D besorolásúak. Nos, ez némi költői túlzás, de C/D bizony akad egy maroknyival. Ha a Helikraft Klettersteiget (Hochkar, Alsó-Ausztria) elfogadjuk a C etalonjának, akkor a Drachenwand egészen biztosan nehezebb. De viszonyítási alapul más C Klettersteigget is meg lehet említeni, úgy, mint mondjuk a Grete Klingert, avagy a Franz Scheiklt. Másfelől, ha a hasonlóan nehéz Hans von Haidsteigre meg az Eisenerz-Pfaffensteinre gondolunk (C/D és D), akkor nyilván a Drachenwand sem marad el sokkal emezektől (sőt…).

Drachenwand_topo

Meglepett az is, hogy valahol a felső harmadban kettéoszlik a drótkötél. Az egyik jobbra fel a látványos függőhídhoz vezet és egy későbbi építmény lehet. A közismert falrajzokon (pl. http://bergesteigen.at) csak a legkorábban épült szakasz van feltüntetve. Az előttem haladó páros szerint a kötélpályás a nehezebb, azért azt választom. Na, meg aztán minek tagadjam, szeretem a meredek szakadékok fölé kihúzott libegős hidakat. Fenn a csúcson viszont hallom, valaki erősködik, a kötélpályához vezető szakasz a könnyebb. Ha majd egyszer megint erre vetődök, eldöntöm a kérdést, addig is alapvető objektív információk hiányában nem lehet megtudni. A hivatalos falrajzot megpróbáltam emitt kiegészíteni a saját meglátásom szerint. A vonalkák a híd fölött egy kitett padot próbálnak ábrázolni (Ausgestzte Bank), mely a Strohli’s Klettersteig mintájára van elhelyezve egy zsákutca végében (lásd az albumban is).

Bevallom a legjobban az leereszkedéstől tartottam. Rengeteg kósza hír kering arról, hogy milyen csúszós és mennyire meredek a visszafelé vezető turistaút. Nos, tényleg meredek, de szerintem a mendemondák el vannak túlozva. Semmivel sem nehezebb mint mondjuk a Hohe Wandon található Völlerin Steig vagy a Springlessteig. Ráadásul a legveszélyesebb helyeken (alsó szakasz) mind létrákkal (legalább 5-6 is van) mind pedig fogódzkodásra alkalmas drótkötéllel biztosított. Na persze, ha valaki juszt is eső után (vagy közben) veselkedik neki, jobb ha felköti a gatyáját.

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies, Sport, Story | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s