Lassan véget ér az öreg esztendő, így hát eljött az ideje visszatekinteni, összegezni, rendszerezni a tanulságok és tapasztalatok morzsáit. A múló év minden tekintetben különleges volt, legfőbbképpen azért, mert rengeteg új tapasztalattal gazdagított. Mintha még csak sihedernyi gyermek lennék, aki most próbálgatja bontogatni a szárnyait. És ez jóval az ötödik X után, meghazudtolva a mondást, miszerint a krisztusi kor után (állítólag 33, mások szerint 36) már semmilyen jelentős változásra számítani nem lehet.
Szomorúság, szívet tépő bánat is árnyékát vetette az idő múlására. Szegény jó apám betegsége majd hirtelen halála nemcsak a szülői ház légkörét változtatta meg, hanem úgy általában is mindenre rányomta bélyegét. Nem vár már többé széttárt karokkal, boldog mosollyal az arcán, valahányszor megérkeztünk. Nem simogathatom már többé szép fehér haját. Megölelni sem tudom, nem szorongat viszont erősen, bordát ropogtatóan, mint szokta, ha távoztunk. Mintha minden érzékével szerette volna megörökíteni az ölelés édes pillanatait, mintha máris küzdött volna a felejtés ádáz ördöge ellen, mely szétmarta emlékeit.
2012-ben számtalanszor mondhattam, hogy életemben most először, avagy évtizedek múltán újra és így valamiképpen először. Nem tudhatom, mennyire ültem fel a modern trendnek és bár az ilyenektől irtózom, valamennyire biztosan hatottak rám a téli sportokat népszerűsítő hírek és reklámok. Végül azonban a döntés mégis csak az én kezemben volt, hogy például életemben először hótalpakra álljak és egyik leggyönyörűbb téli élménnyel a tarsolyomban térjek vissza (lásd Falkenstein).
2012-ben 35 év elteltével bátorkodtam sítalpakra is állni, holott néhány éve még szentül meg voltam győződve, hogy ez a zsáner végképpen kimarad már további sorsomból (lásd Alapozás).
Életemben először sziklamászói tanfolyamra iratkoztam és elsajátítottam a mesterség alapvető csínjait, mintáit. Cirmivel az óta is rendszeresen látogatjuk a mászó csarnokot, nem titkolt, dédelgetett reménnyel, hogy majd tudásunkat egyszer igazi sziklákon is kipróbálhatjuk.
Életemben először kerültem szerencsés kimenetelű kritikus szituációba egy nagyon nehéz ferratán (lásd Ferencjóska kletter), ahol begörcsölt a markom. Hasonló problémákkal kellett megküzdenem a Herminensteigen, ahol viszont combgörcsöt kaptam. Az ebből származó tanulságok számomra egyértelművé tettek néhány dolgot, melyek megoldását feladatomul tűztem ki.
Nagy melegben az izzadás miatt felborulhat a test elektrolit háztartása, ami az izomgörcs melegágya. Ezért nem mindegy, hogy milyen és mennyi folyadékkal felszerelkezve vágunk neki a túrának. Kulcsfontosságú a nátrium (és nem a kalcium, mint a hiedelem tartja), az egyszerű konyhasó. Beszereztem tehát fölég extrémsportolók által használt só tablettákat, melyeket folyamatos izzadás esetén egy- másfél óránként lehet bőséges folyadékkal lenyelni. Azóta minden nagy megterhelést jelentő, verejtékezéssel járó túrára viszek néhányat magammal.
Persze nem minden nátriumhiány okoz mindjárt görcsöt, mert bekövetkeztéhez egyéb más feltéteknek is teljesülniük kell. Az olyanoknak mondjuk, mint a túlerőltetés, avagy a megerőltetéshez nem eléggé hozzászoktatott izomkötegek. Más néven az edzettség bizonyos fokú hiánya. A probléma lényeges része, hogy fiatalkoromban nem volt alkalmam ilyen jellegű sportot űzni, tehát a szervezetem “nem emlékszik” rá, mit kell tenni, ha szorul a hurok. Ráadásul a test természetes öregedés okozta fizikai hanyatlásával is szembe kell néznem. Ezért mindezek ellensúlyozására és a megfelelő edzettség megszerzésére nagy elszántságra, kitartásra van szükség.
A tanulság része, hogy a síkterepen bár évekig gyakorolt hosszútávfutás és az ezzel járó elég jó kondi szükséges, de távolról sem teremt kielégítő alapokat a hegymászáshoz. Bizonyos izomcsoportokat külön-külön is edzeni kell ahhoz, hogy kritikus terhelés esetén ne jelentsen csődöt a tudomány. Ezen kívül meg kell tanulni a megfelelő nyújtás, lazítás (stretching) technikáit. Konkrétan azokat az egyszerű gyakorlatokat, melyek az izomgörcsök megelőzésére és hatásos kivédésére szolgálnak.
Vásároltam az alkar és az ujjak edzésére szolgáló, ajtó fölé szerelhető tréningpanelt (Metolius szimulátor). Bevezettem a rendszeres fekvőtámaszokat és a kezdeti soványka 12 után (2011 tavasza) az idén őszre sikerült 35-ig eljutnom. Ezen felbuzdulva nekivágtam életem papírforma szerinti legnehezebb, de utólag is egyik legélvezetesebb vállalkozásának a Kaiserschild Klettersteignek. Itt a karjaim és az ujjaim csillagos egyesre vizsgáztak.
Combgörcs ellen térdhajlításokat lehet rendszeresen végezni. Mindjárt két tízkilós súlyt is megmarkoltam, hogy szimuláljam a valóságos hátizsák okozta terhelést. Mára ötven térdhajlítást ismételek meg kétszer egymás után húsz kiló pluszterheléssel. A vizsga a Traunsteinen jött el, ahol 1400 méter szintkülönbségbe ágyazott 150 méteres ferratázás sem jelentett különösen nagy gondot, görcstől pedig fényévekre voltam, bár az igazi próba még csak ezután következik majd.
Idén életemben először vágtam neki a hegyeknek télen, először birkóztam meg, igaz, csak elemi szinten, de mégis csak jócskán eljegesedett turistaösvénnyel (Hohe Veitsch), hogy ezután az Obersbergen térdig tapossam a finom jeges porhót.
A korábbihoz hasonlóan (naptár 2012) 2013-ra is készítettem egy falinaptárt, mely az idei év legnevezetesebb túráira emlékeztet. Album formájában itt megtekinthető.
.
Sztefano-Space 