A puszta kíváncsiság hajtott csak a Haidsteigre, hiszen még zöldfülűként 2011-ben bejártam. Ha történetesen nincs a kéthónapos szanálás, akkor a tegnapi hétfőn minden bizonnyal más célpontot hajszolok. Reménykedtem, hogy a felújítás során az illetékesek majd becsempésznek némi plusz változatosságot is, de (sajnos) minden maradt a régiben. Azaz dehogyis. A drótkötél és a nittek vadonatújra lettek kicserélve. Ezzel biztonság szempontjából ez a Steig is felzárkózott az újonnan építettek szintjére.
 |
 |
 |
|
Egyébként viszont tényleg semmi változás. Ez egy kis csalódást okozott. Maradt a két vaslétra is pontosan ugyanúgy, mint annak előtte. Véleményem szerint a második vaslétrától az áthajló sziklaperem miatt nehezen lehetne lemondani, ha egyáltalán. Ezzel szemben az első vaslétra teljesen felesleges és egy jobbról felkanyarodó klasszikus D felszökéssel jól helyettesíthető lett volna. Ez mindenképpen fényesíthetett volna valamicskét a Haidsteig régi kopottas hírnevén.
A valóságban ugyanis egy nem igazán nehéz Klettersteigröl van szó. Nem akarom kiejteni a számon a “könnyű” szót, de spontán ez jutott eszembe, amikor felértem. Már első bejárásom alkalmával is bátorkodtam ezt megjegyezni. Most meg 40 egynéhány ferrata után a korábbi benyomásomat csak megerősíteni tudom. A Klettersteig sehol sem éri el a karizomszaggató “tyűha” D nehézségi fokozatot, de még csak a közelébe sem ér. Pontszerűen ugyan akadnak C/D felszökések, de ezek sem terjednek ki hosszabb szakaszokra. Az első kétharmad rész, a Fekete Madonnáig átlagban C, majd az utolsó harmad átlagban B besorolású.
A Haidsteig vonalvezetése. Narancsszínnel jelölve a Madonna és a két vaslétra helye.
Számomra két újdonsággal szolgált a tegnapi kiruccanásom. Az egyik a megválasztott alternatív útvonal volt. Nem az 1070m szinten fekvő Preiner Gscheid- ből indultam, hanem Prein/Rax, Griesletenből, mely mélyebben, 840m szinten fekszik. Ebből adódóan legalább 200m plusz szintemelkedéssel kell számolni.
Ezen kívül felkerestem egy jégbarlangot, mely a Seehütte közelében, egy nagy törpefenyővel benőtt horpadás kellős közepén fekszik. Sajnos a barlang belsejébe már nem sikerült bejutnom. Nem azért mert teljesen lehetetlen bejutni, hanem mert nem igazán tudtam mit kezdeni a látvánnyal, ami fogadott. A bejáratot teljes szélességében eltorlaszolja egy tömör jég-hóbarikád. Mint később megtudtam, a barlangba biztonsággal csak hágóvas segítségével ajánlatos leereszkedni. Ezt egy utánam érkező mondta, aki már járt lenn és most új felvételeket akart a benti jégvilágról készíteni. A hágóvas mellé hegymászó kötéllel is biztosította magát. Persze gondolom, vannak vállalkozó szelleműek, akik ilyen biztonságtechnikai “apróságokra” nem adnak.
A kiruccanás szépséghiányát a majdnem mindvégig összefüggő felhőtakarók okozták. Az előrejelzés szerinti felhőtlen napsütés kimaradt a valóság-showból, és így a mászás után felérkezve a platóra nem nyúlhattam ki a fűben, nem élvezhettem a melengető napfényt, hanem a hideg fuvallatokat kivédendő inkább egy pulcsit húztam magamra és mentem a dolgomra.
