Két hete az ördög előszobáján át másztam fel a Rax platójára, a tegnapi szombaton pedig a pokol tornácát céloztam meg, hogy végül ugyanoda jussak fel. A pokol tornáca nem más, mint a Großes Höllental (Nagy Pokol-völgy) fölé magasodó kilátó a Höllentalaussicht (1620m). Az Alpenvereinsteig pontosan ide lyukad ki, páratlan panorámával jutalmazva azokat a túrázókat, akik ezen a verejtéket fakasztó Klettersteigen (B) érkeznek.

A táv (Alpenvereinssteig, Ottohaus, Gloggnitzer Hütte, Großer Kesselgraben) cirka 18 km, 1350m szintemelkedés, bruttó 8:00 óra

A Höllentalból a Großes Höllentalba vezetö turistaút több hasonló kategóriájú Klettersteig kiindulópontja. A túrázó déli irányban kaptatva először jobbra a Hoyossteig elágazásához jut, majd következik balra a Teufelssbadstubensteig, ezután egy időszakos patak görgeteggel teli völgyéhez érve ismét jobbra a Geißlochsteig felé vezető út ágazik el, míg az Alpenvereinsteig felé egyenesen tovább, majd kissé balra kanyarodva visz az ösvény.

Az Alpenvereinssteig egy “égig érő” vaslétrarendszerrel indít, majd gyaloglós és I- mászást megkövetelő részek jönnek, hogy ismét létrákon át jussak egyre közelebb közvetlen célomhoz, a pokol tornácához (mint elneveztem).

Kilátás a pokol tornácáról a Großes Höllentalba

Az Alpenvereinsteig hosszabb és valamelyest igényesebb, mint a Teufelssbadstube. Lényeges különbség, hogy míg anno 2013 a Teufelssbadstube biztosítása makulátlan, felújított, addig az Alpenvereinssteig Camillo Kronich korabeli. Ahol tehát drótkötél akad a markodba, jól nézd meg tart-e, mert esetenként már saját súlyukat is alig bírják el a kilazult nittek.

Alig hiszem, hogy egy 70-80 kilós zuhanó testet képes lenne ez az ókori drótkötélrendszer megtartani. Éppen ezért csak módjával lehet a drótkötelekre bízni magunkat és inkább klasszikus sziklamászás alkalmazása ajánlott. A beülő és a kantár viselete tehát inkább csak a pszichének jó, megnyugtatásul, gyakorlati haszna az említett hiányosságok miatt kétséges, sőt szerintem kontraproduktív. C/D-D Klettersteigeken nevelkedett hadfiknak semmi szükség a kantárra, aki pedig még csak C-kkel barátkozik, jobb ha a Teufelsbadstube irányába veszi az útját.

Az Aplenvereinsteig rozoga állapotát jellemzi esetem, hogy kesztyű ellenére egy helyen a drótkötél szakadt húrjai cudarul végigsértik a mutatóujjamat. A sérülés jelentéktelen, de csöpög a vérem. Egy alkalmas helyen elő kell szednem a vöröskeresztes csomagomat, hogy egy tapasszal tömjem be a rajtam esett lyukat.

Végül is szerencsésen érem el a kilátót (ti. a pokol tornáca). Innen lankás gyalogúton teszem tiszteletem az Ottohausban, hogy feltöltsem testem tartalékait. Némi pihenő után, nem sokkal dél után megkezdem a leereszkedést. Ezúttal nagy kerülőt téve a Großeser Kesselgrabenon  (Nagy Katlan-árok) át kívánok visszaérni a Höllentalba. Egy nem túlságosan meredek, kellemes sétautat kerestem és erre az egyetlen útvonalra akadtam, mely ilyesmit ígér. Részben teljesíti is az elvárásokat, de nem teljesen.

A Rax platójáról először a Wolfgang Dirnbacher menedékházig ereszkedem lankásan, majd egy cirka 160m szintemelkedésre kényszerítő kaptató következik a Klobentörlig. Ez egy útkereszteződés. A Hoyossteig illetve a Dreimarkstein (1948m) felé lehetne elágazni. Loncsra izzadva, érek ki a huzatos fennsíkra. Pulcsit terítek magamra. Ezután egy valóban kellemes, pihentető séta következik a Gloggnitzer Hütteig (itt itallal és egyszerű uzsonnával szolgálják, aki betér). A lankás ereszkedés még ezután is tart, reménykedem tehát, hogy jól választottam.

A Großer Kesselgraben egy a haladás irányában mélyülő árok. Megfigyelem, hogy pont az árok közepén visz az út, de patak nincs. Majdnem minden árok egy vízgyűjtő, a környező lejtőkről lezúduló esővíz kanálisa. Itt meg semmi! Aztán alig teszek pontot a gondolatomra, az árok északkelet felé forduló kanyarulatában, mintegy válaszul a felvetésemre, kiérek egy sziklagörgeteggel teli időszakos patak medrébe.

Az ereszkedés zordul. A patak medre mélyül és szélesedik. A nyomok, vízmosta partszakaszok, fergeteges erejű lezúduló víztömegekről mesélnek. Rossz rágondolni, mi játszódik itt le egy kiadós felhőszakadáskor. Az áradások mosta egyenetlenségek miatt időnként mászni kell lefelé a sziklákon, máskor meg keresni a legmegfelelőbb csapást, mely váltakozva visz az egyik partról, a másikra, majd a mederben. Alig teszek néhány lépést a part egy keskeny sávján, hirtelen eltűnik, mert feltehetően néhány napja a patak leharapta, elmosta.

Legnagyobb meglepetésemre az időszakos patak medre egy ponton eltűnik, mintha a föld nyelte volna el. Ez valószínűnek tűnik, tudniillik, hogy a patak egy felszín alatti alagútban visz tovább a Schwarza medrébe. Az a rengeteg víz, amire a nyomok utalnak, mégsem párologhat el a semmibe.

Miután a patak már nem köti le a figyelmem, a monoton ereszkedés az árok további részén kezd hosszúra nyúlni, mint a rétestészta. Mivel sajognak a lábaim, örülök, amint fél négykor kiérek a Höllental forgalmas útjára. Még egy jó negyedóra a parkolóig. A jelzőtáblák szerint csak 60-as van megengedve, de köcsög motorbiciklisek, mint bőszült vadállatok akár 100-120km/h-val repesztenek a kanyargós úton. Persze csak azért jönnek, hogy idétlenkedhessenek a kanyarokba és élvezzék a sebességet. Életveszélyes átkelni az út másik felére is, ahol parkolok.

Alpenvereinssteig VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL