Egyperces (15, idiótákról)


A hírekből általában kimazsolázom a hegyi mentők viselt dolgait. A legbizarrabb történetekről szólnak ezek a tanulságos jelentések. Előre jelzett frontátvonulás és téli vihar ellenére a Schneeberget meghódítani induló, pórul járt turistákról. Gumi kertészpapucsban a sziklás, meredek lejtőn megcsúszott és halálát lelt szerencsétlen örültről. A Rax északi  eljegesedett ösvényein hágóvas hiányában megrekedt csoportról. Egy a szó szoros értelmében is halálosan naiv próbálkozásról, a Waxriegel csúcsáról a Herminensteigen át Puchbergbe leereszkedni (tudniillik némi helyismeret birtokában kijelenthetem, a Herminensteig az utolsó, amit lejövetelre választanék).

A leghihetetlenebb történetek sora szinte végtelen. A legutóbbi pedig egy fiatal párról szól. A lány szandálban, a fiú tornapapucsban, alpinista tapasztalat teljes hiányában délután fél háromkor vág neki a Hochblasernek (Eisenerz). Ez a hír különösen azért fogott meg, mert a Hochblaserre vezető 822-es nyaktörő turistaútról nemrégiben én is beszámoltam. Jól kösse fel a gatyáját, aki erre a nem is túl magas (1771m) csúcsra kíván felmászni. Akinek minimális sütnivalója van, belátja, hogy egy kifejezetten jó kondícióban lévő túrázó számára is megerőltető 6 órás túrára nem délután és végképp nem saruban kell elindulni. Mint a hírből kiderül, 5 óra elteltével a tökkelütött páros még csak a Rossloch barlangig ért. Még legalább egyórányi járás lenne a kiszemelt csúcs. Először úgy gondolták, valahogy kibírják az éjszakát (bivak és megfelelő felszerelés nélkül!), de 22:30-ra már olyan cudarul dideregtek, hogy mégis felhívták a hegyi mentőket. 

Ami elgondolkodtat, hogy mekkora arrogancia szükséges az ilyesfajta tettek kivitelezéséhez. Figyeld meg például, az utolsó esetet. Már a 822-es úton felfelé kaptatva derengeni kellett volna a felismerésnek, hogy a sztori nem reális és az egyedüli helyes megoldás a gyors visszafordulás.

Persze gondolom, miért nem fordultak vissza később sem, amikor már kiértek a lankásabb erdős hegyhátra és észrevették, hogy lassan kifutnak az időből. A 822-es úton szandálban, nyaktörés nélkül egyszerűen nem lehet lejönni. Minden bizonnyal abban reménykedtek, hogy a Hochblaser túlsó oldalán kedvezőbbek a lejövetel feltételei, tehát folytatták útjukat. Nem tudhatták, hogy a kedvezőbb nem azt jelent, hogy papucsban is kivitelezhető, csupán csak azt, hogy rendes túrabakancsban valamivel kedvezőbb. Tömény arrogancia az elképzelés is, miszerint egy szál átizzadt göncben kinn a hegyen lehet éjszakázni. Pluszfokban, nyáron is meg lehet fagyni. Egyszerűen kihűlsz, mint a sütőtök.

Csak azért boncolgatom rendre az esetet, mert a viselkedésminta kultúránk szimptomatikus jellemzője. Hétköznapjainkat is  gyakran megmételyezi a szinte kötelező hurráoptimizmus. A hegyen szerencsére elég gyorsan kibújik a szög a zsákból. Sajnos a napi taposómalomban, a civilizáció védőburka alatt a kezdeményezők, az elkövetők rendre túlélik tetteiket, miközben, másokat sodornak kilátástalan helyzetbe. Ártatlanok isszák a nagymellényű, alapjaiban hibás és következményeiben teljesen félresikeredett vállalkozások levét.

Megj: nem is tudom, miért nem mennek az ilyenek inkább hegyet mászni. A természetes kiválasztódás fenn a hegyen esetleg sok mindent megoldhatna itt lenn a völgyben.

Kategória: Egypercesek, Humanity, soul, mind, The Problem of Civilization | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s