Gyakorlatilag vége a nyárnak, de ami rosszabb, hogy a kilencnapos előrejelzés szerint tartós esőzésre van kilátás. Ez a mai péntek 23.-a tehát az idei nyár utolsó, túrázásra, mászásra alkalmas napja. Reggel el is határozom, hogy ripsz-ropszra a késődélutáni, órákban még leugrok a Hohe Wandra hogy megmásszam a Gebrigsvereinsteiget. Sem fényképezőt nem viszek sem navigációs segédeszközre (GPS) nincs szükségem. A Zweierdorsfból a falhoz illetve a platóra vezető ösvényt (Springlessteig) jól ismerem már. Ha netán rám esteledne, sincs gáz, sötétben is letalálnék. A homloklámpámat számítom betenni, aztán a végén mégis otthon felejtem. Valószínűleg nem lesz rá szükség.

Pontosan 16:45-kor indulok Zweiersdorfból. Az idő kellemesen meleg, 23 C fok. A nap az éjszakára beharangozott hidegfront lassan gyülekező felhői mögül szűrt fénnyel árasztja el az esőre, nedvességre áhítozó tájat. Minden csontszáraz. Pontos ellentézise a tavaszi ittjártamkori csúszós, csöpögős, cuppogós időnek. Az erdő aljnövényzetében a friss hajtások levelei összesodródva. Csak én tajtékzom, amint jó tempóban elérem a kékkel jelzett Wandfußsteiget. Innen már csak egy ugrás a beszálló. A kitaposott nyomokból ítélve a Gebirgsvereinsteig tömegeket vonzott ide az elmúlt hetekben. Reménykedem, hogy a jelen késői időpontra tekintettel, turisták nem lesznek.

Pontban 17:15-kor nekiveselkedem rendre, akasztom a karabinereket. A sárga fal aljában aztán látom, hogy egy háromfős társaság araszolgat komótosan felfele. Két felnőtt között egy tízéves forma gyerek is mászik. Nincs mást tennem, mint lassítani és élvezni a magasból egyre jobban kibontakozó táj nyújtotta panorámát. A fal közepéig érve a horizonton előbukkan, sűrű szürkésfehér fellegekbe burkolva a Schneeberg. Mintha arrafelé máris folyamatban lenne az időjárás változás, de ez inkább csak egy optikai csalódás.

A sárga fal tetején lévő pihenőben aztán kielőznöm a kis csapatot. Innentől számítva valóban szabad a pálya. Szálegyedül mászhatok a számomra legmegfelelőbb tempóban. A libegő függőhídon az első három-négy lépés a még kellemetlenül bizonytalan. Továbbhaladtomban ösztönösen ráhangolódnom a híd harmonikus rezgéseire és sikerül szépen, folyamatosan átkelnem. Élvezetes karizmozó felszökések jönnek. Ezek ugyan kihívóak, de sehol sem túl nehezek. A legpikánsabb a legvégén a 14-es számmal jelzett szakasz, ami egy igazi vállakat, bicepszet, deltákat megmozgató D. 

Karikázva a parkoló helye. A piros vonalak a Wildenauer illetve a hosszabb a Gebrigsvereinsteig.

18:05-kor szállok ki az erdős platón. 50 percre sikeredett a táv megtétele, amiben benne van a kényszerű várakozás a sárga falon is. Lassan de biztosan szürkül az est, mire a Hubertushaushoz érek. Korog a gyomrom és megszomjaztam. Mivel a gazda még fogadja a vendégeket, kedvem szottyan egy gyors vacsorára. Rögvest ki is szolgálnak, miközben az koraesti tájban gyönyörködhetem. 18:25-kor már a Springlessteigen ereszkedem lefelé és 19:15-re vissza is érkezem a parkolóba. Még egy fél óra és végleg leszáll az est. Egy rendkívül élvezetes kiruccanás testnek és léleknek. Az ismétlés lehetősége remélem még majd jó néhányszor megadatik.