Téli túrára vigyél magaddal aprópénzt, Schneeberg


Az elmúlt szombaton kaptam némi ízelítőt a Schneeberg zord és hirtelen változó természetéből. Felhőtlen kék égből, néhány perc leforgása alatt szakadt a nyakamba egy kisebbfajta helyi vihar. Az időjárás jelentés ilyesmire nem utalt, és aznapra úgy szólt, hogy “A déli óráktól élénk déli szél kíséretében felhők takarhatják el a napot”. Ennyi!

Tulajdonképpen semmi rendhagyó nem történt. Egyetlen pillanatra sem forogtam veszélyben, de az előttem kibontakozó kép nem volt éppen megnyugtató. Közben az is bizonyossá vált, hogy egy kifejezetten lokális jelenségről volt szó. Tudniillik Robert Rosenkranz ugyanezen a napon a családjával az Eisensteinen túrázott és dél körül, kellemes napsütéses langy időben lefényképezte a Schneeberget. Kommentárjában megjegyzi, hogy a hegy teteje felhőkbe van burkolódzva. Nos, pont abban a felhőben, pont abban az órában jártam én odafenn.

image

Ami mindenekfelett elbizonytalanított, az sorstársaim eltünedezése volt. A képek tanúbizonysága szerint (lásd az előző bejegyzésemhez tartozó képsoraztot), öt más túrázóval érkeztem a platóra. Két hódeszkás a Lahningriessben akart lecsúszni, tehát eleve másfelé, azaz balra tartottak. Egy idősebb kutyás túrázó elindult ugyanazon az ösvényen, mint jómagam, de amikor kezdett ránk szakadni az égi áldás, megállt, majd visszafordult. Valószínüleg jobbnak látti visszaereszkedni a Fadensteigen. Egy sítúrázó előttem haladt, egy másikat megelőztem. Ő egy darabig még leszakadva követett. Később az előttem haladó bevárta a társát. Vissza-visszatekintgetve nem nyugtatott meg, hogy hamarosan elnyelte őket a köd. Így maradtam egyedül félúton a csúcs felé.

imageEgy bécsi lakatosmester, Michael Bübl, tapasztalt hegyi túrázó viszont, 2011. február 25.-én társával majdnem a Schneebergen hagyta a fogát. 200 méterrel a csúcs alatt lepte meg őket egy viharos szél, ónos eső és köd kíséretében érkező hirtelen lehűlés. Elbeszélése szerint, az eljegesedés miatt a leereszkedésre gondolni sem lehetett. A Klosterwappen csúcskeresztjénél kibukkanva még órákon át keresték a Fischerhütte életet mentő, áldásos téli menedékét. Ez normál körülmények között legfeljebb 10-15 perces séta! A látási viszonyok annyira rosszak voltak, hogy egy útjelző karótól nem lehetett ellátni a követekezőig. A szálláson van ugyan egy pénzérmére működő hősugárzó, de megérkezésük után még órákig vacogtak, mire egyáltalán képesek voltak egy fém euróst bedobni a készülékbe. Michael Bübl részletes beszámolója online olvasható (kattint  a képre). Címe, Menekülés a Schneeberg poklából.

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies, Sport, Story
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s