Aki karizomszaggató extrém Klettersteig élményre vágyik, tipikusan nem Magyarországra, hanem Ausztriára vagy Olaszországra gondol. Ki hinné, hogy mégis, a nem elsősorban a hegyeiről híres Pannonia valamely jelentéktelen magasságú várdombja rejti az Elő-Alpok egyik legkeményebb ferratáját, a Tálos Zoltán utat.
A vár alatti kék csík (patak) a Kőmosó-szurdok vonalát is jelzi
Persze nem kell mindjárt izompacsirtának lenni ahhoz, hogy a Cseszneki vár tövében megismerkedjünk a kletterezéssel. A Kőmosó-szurdok aljáról indul mindjárt három Klettersteig is. Mindenki választhat képességei és bátorsága szerint egyet-egyet, avagy éppenséggel szépen sorjában mindet. A ferraták építői remek munkát végeztek. Alkotásuk minősége és a helyi adottságok kiváló kiaknázása terén megállná a helyét bármely ausztriai Klettersteig tükrében.
Korán kell érkezni ahhoz, hogy a vár alatti kicsinyre szabott fizetős parkolóban még tülekedés nélkül leállíthassuk a kocsinkat. Hétvégén és jó túraidőben, a rengeteg idelátogató, déli harangszóra parkolóvá változtatja a várhoz vezető utcákat. Ha kiszálltunk az autóból és a vár felé fordulunk, akkor mászásra hangolva jobbra kell tartanunk, a Kőmosó-szurdok felé. Aki viszont csak a várra kíváncsi, balra vegye a lépteit.
A gyalogút (zöld) a szurdokhoz, északról kerüli meg a várat. Piros folytonos vonalak jelzik a ferratákat (már amennyire megsaccolható), szaggatottal a szurdokba visszavezetö ösvények.
Attilával, blogom egyik szorgalmas olvasójával érkezünk a vár tövébe, hogy próbát tegyünk. A parkolóból kiindulva, néhány perces lefelé tartó séta után egy régi temetőt keresztezünk, majd innen meredek partszakaszon lefelé, egyenesen a szurdok alján találjuk magunkat. A kiszáradni látszó csermely, impozáns, átellenes falán indul a Várpanoráma út. Két helyen C/D ízű felszökéssel van megtűzdelve ez az átlagban C nehézségi szintű ferrata. Mivel a sziklafal magassága erősen korlátozott, túlteng a traverz, ami engem az E60-as Klettersteigre (Flatzer Wand) emlékeztet.
Miután kiérünk a csúcsra, és elénk tárulkozik a vár panorámája, megértjük a névalkotás motivációját. Innen fentről jól látszik az átellenes oldalon a valamivel könnyebb, de semmiképpen nem alábecsülendő Ostromlók útját alkotó drótkötélzet. Alászállunk a szintén mintaszerűen biztosított lejtőn, és egyenesen a Tálos Zoltán út alatt találjuk magunkat. Miután a sziklafalon az égbe törő ferrata látványa nem kifejezetten hívogató, úgy döntünk, először még végigmegyünk az Ostromlók útján is.
Attilával a Várpanoráma út tetején
A szurdok alján északi irányban haladva gyorsan megtaláljuk a három közül hivatalosan a legkönnyebbnek titulált Ostromlók útja beszállóját. Itt még több a traverz, viszont az előzőnél valamivel kitettebb. Így a pszichikai faktorral kombinálva, mindkét út azonos nehézségi pontszámot kapna tőlem. A Várpanoráma egy hajszálnyival több karizmot igényel, viszont nem annyira kitett.
Az Ostromlók útja végében pihizünk egy sort, közben méltatlankodom, hogy szerencsétlenségemre éppen megsajdult a derekam. Az okait az előző napi MTB-re hárítom. Újra visszaereszkedünk a szurdok aljára, a Tálos Zoltán út beszállójához. Közben minden lépésnél azt vizsgálgatom, mennyire vagyok még „harcképes”. A beszálló alatt aztán úgy döntök, hogy az első harántolós szakaszról még éppenséggel visszafordulhatok, ha nagyon belém nyilallna a frász. Közben literszámra tódulhat adrenalin a vérembe, mert amint a függőleges felszökés alá érek, nem érzek már semmiféle fájdalmat. Jöhet tehát a haddelhadd!
Uram! Ez egy rövid, de extrém (E) izompacsirtázás a legjavából! Nem emlékszem pontosan, de tán a Blutspuron kellett valami ekkorát rántanom. Minden porcikám együttes megfeszülésével érem el fal tetejét. Csak pár méter, de ohó! Érzem, a mutatvány a még teljesíthető limitem határát súrolja.
Legközelebb majd megpróbálom az imént alkalmazott brutális fanyüvőzés helyett, valami technikásabb formával bevenni a falat. Így vagy út, 25-30 fekvőtámasz és 8-10 felhúzódzkodás teljesítése ajánlott előfeltétel, de legalábbis előny.
Sztefano-Space 