A nagy Schneeberg-kerülő (via Nandlgrat)

Cirminek szombaton akadt végre egy szabad napja, és így ismét együtt vághatunk neki a hegyeknek. Valami szép kihívásra vágyott. Olyasmire, amihez foghatót eddig még nem tapasztalt, de ne legyen túl messze. Nosza, szikla másszunk a Schneeberg tetejére a Nandlgraton, mely az itt hivatalosan kijelölt utak közül tán a leghosszabb, legigényesebb, de egyben (szerintem) a legszebb is.

A körút hossza (Schneebergdörfl, Bürklehütte, Rieshütte, Nandlgrat, Fischerhütte, Klosterwappen, Waxriegel, Baumgartner, Schneebergdörfl) cirka 16 km, 1500m szintemelkedés, bruttó 8:10 óra. Ábra szerinti gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető.

Schneebergdörflből indulunk a Breite Riess irányába, hogy a Riess északi szélét képző gerincen, azaz a Nandgraton át érjük el a platót. Az ébredő nap fényében máris ragyogóan kivilágított sziklafalak magasztos óriásnak tűnnek a környező dombságok tükrében. Akár egy szentségtörés még a gondolat is, hogy a természet eme dómjának oltárát megérintsük. Hatalmas tisztelettel, de ragyogó kedvvel vágunk neki a Nördlicher Grafenstieg felé vezető mérsékelt emelkedő ösvénynek.

Jó tempóban haladva 1:20 alatt érjük el a Grafensteig vonalán posztoló Bürklehüttet. A kunyhó napsütötte teraszán, a Breite Riess lenyűgöző látványán legeltetve szemeinket, szusszanunk egy nagyobbacskát. 9:40-kor ismét felkerekedünk. Tíz perccel később elérjük a Nandlgrat beszállóját majd elhaladunk a Rieshütte mellett. Frissen aprított fa illata csapja meg orrunkat. Akik itt időznek, komolyan készülnek a hidegebb időszakok beköszöntére.

A Nandlgrat első része közvetlenül a Breite Riess szélét követi, minduntalan mély pillantásokat kínálva a híres mélyedés kőgörgeteggel és sziklatornyokkal kitöltött belsejébe. Az út igényessége fokozatosan növekszik. Az elején még használhatjuk a túrabotokat, később viszont jobbnak látjuk “kézi vezérlésre” váltani és botjainkat a hátizsákokra erősíteni.

Már túlnyomórészt sziklát fogva haladunk, amikor egy sziklaszirten kell át-, és mögötte lemászni. Az ösvény ezután nagy ívben jobbra kanyarodva kerül ki egy nagyobb fajsúlyú akadályt, minek következtében mintha tartósan eltávolodna a Breite Riess szélétől. Törpefenyők közt lavírozva keresi az út vonala azt a rést, melyen ismét a plató felé fordulhat, és felfelé törhet.

Egy markáns balraát után árnyékos mélyedésben, kellemetlen sziklamorzsalékos szakaszra lelünk (jön majd még több is). Magunk sem tudjuk, minek nevezzük a mutatványt, amit végzünk. Mászás-e ez, avagy inkább négykézlábazás. Később szerencsére ismét jól fogható sziklák társaságába kerülünk. Cirmit nem lehet fékezni. Fürge zergeként szökell szikláról-sziklára, mintha természetes elemében lenne. Szégyenszemre, alig bírom követni.

Helyenként gyalogos szakaszok is tarkítják a terepet, úgy, mint például a végső felszökés előtt, ahol ismét egy sziklatoronyból lemászva kell átgyalogolni egy kétoldalt szakadékkal övezett nyelven. Egy előttünk haladó páros platóra tartó igyekezetükben “rövidítenek” és bemásznak egy nézetem szerint III vagy IV szintű falba majd ott rekednek kőmorzsalékot zúdítva a fejemre. Először úgy tűnik, hogy valami nagy profikról van szó, akik új utat keresnek, mert már annyira unják a jól jelzettet. Később kiderül, hogy csak két balfácán szerencsétlenkedik, akik túlbecsülték önmagukat. A helyes utat mutató kék jelzés ugyanis szinte kiabál, elvéteni képtelenség. Az ilyen tulokságok a végzetes balesetek okozói. Ha történetesen a kőlavinával a páros is zuhan, akkor minket is elsodornak. Belátva helyzetük kilátástalanságát végül visszaeereszkednek a jelzett ösvényre.

Még jóval a déli harangszó előtt (11:35) bukkanunk ki a platón. Élénk szél fogad, ami gyors cselekvésre ösztönöz. Rögvest magunkra kapunk valamit. A füves platót keresztezve csatlakozunk a Fadensteigen jobbról érkezők soraihoz. Alig 20 perc elteltével elérjük a Fischerhüttet és azonnal asztalhoz ülhetünk. Félóra ebédszünet után még tiszteletünket tesszük a Klosterwappenon, majd lefelé ereszkedve, Cirmi unszolására még útba ejtjük a Waxriegelt is.

Úgy tervezzük, Baumgartner állomást elérve letelepszünk majd pár percre, de ez nem válik be. Az állomást egy 20-25 fős hangoskodó magyar csapat tartja ostromzár alatt (mi a szösz?). Elképzelni sem tudom, honnan hová igyekeznek ilyen számosan, de látszólag nem sietős nekik. Hosszú sor kanyarog az ételt-italt osztó ablak előtt, ami jól hallható nyelvi és kommunikációs nehézségeikben gyökeredzik. Mivel a sor apadni nem nagyon látszik, gyorsan el is állunk eredeti szándékunktól. Van elég innivalónk, akadálytalanul folytathatjuk maradék utunkat Schneebergdörfl felé. Nem sokkal több, mint 8 óra elteltével, 16:10-kor érünk vissza a kiindulópontba.