MTB: Láncjavítás (átverés?)


Láncszakadásom után néhány nappal elvittem a biciklimet abba a szervizbe, ahol már korábban is jártam. Van ott egy fiatal srác, aki, mintha értené a dolgát. Meg voltam elégedve a munkájával. Mostanra megrendült benne a bizalmam. Jó okom van rá azt feltételezni, hogy kitolt velem. Megtehette, mert szinte bűzlött a pórusaimból, hogy lila gőzöm sincs, semmit sem értek a biciklikhez. Ezt mindjárt ki is használta, mert 45€-t számolt fel a láncért plusz 15€-t a munkadíj fejében. Ez összesen 60€.

Az ár azért egy kicsit mellbevágott és Gábor segítségével (aki már összerakott magának egy egész mountainbájkot) utánanéztünk a dolgoknak.  Először is kiderült, hogy egy Shimano CN-HG75 típusú láncot kaptam. Szaküzletekben, internet-áruházakban már 17€-ért kapható (Amzonnál legfeljebb 20€), mint az alábbi képek bizonyítják.

Ezen felül van itt még egy bökkenő! Az új láncom Shimano SLX kazettákhoz illik (hajtókarból, váltóból és a fogaskerekekből stb. álló csomag), nekem viszont Shimano Deore XT rendszerem van. Ez utóbbihoz Shimano CN-HG95 típusú lánc jár, ami valamivel drágább. A Deore XT rendszer ugyanis egy magasabb ligát képvisel.

Ergo, engem nemcsak egyszerűen becsaptak az árral, hanem ráadásul még egy gyengébb minőségű alkatrészt kaptam. Mindezt majdnem háromszoros alkatrészáron. Feltételezem, hogy egy szakosodott műhely nagykereskedelmi áron is be tud beszerezni anyagot. Te ehhez mit szólsz? Néztem volna a dolgok után mielőtt még elmegyek a szervizbe… igen… De akkor már magam is megbütykölhetem, mint ahogyan a jövőben ezt tenni is szándékozom. Gábor 3 perc alatt feltesz egy új láncot.

image image
image image
Kategória: Biking, Humanity, soul, mind, Sport, Story | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) MTB: Láncjavítás (átverés?) bejegyzéshez

  1. Koleszár Béla szerint:

    A fenti túlszámlázás a személyautók javításánál is “természetes”…
    Tapasztalatom szerint nem is annyira a lánc minősége (kategórián belül) döntő, hanem az időbeni csere. Érdemes egy jó minőségű láncbontó szerszámba invesztálni és otthon cserélni. Láncszakadás esetén ezzel terepen is kivehetjük az elszakadt részt (ezzel dupla láncszemnyivel rövidebb lesz a lánc) és (kényelmesen) hazatekerhetünk.
    http://csinaldmeg.hu/utmutatok/58-lanccsere-kerekparon
    Ezen a képen a lánc megynyúlása már katasztrofális!
    A kerékpárválasztásnál az is szempont lehet, hogy minél több lánckerék van hátul, annál sűrűbben vannak szerelve (hogy beférjenek a hátsó kerékaggyal együtt a villa közé), ezért vékonyabb láncra van szükség. Ezt ugyan igyekeznek a gyártók jobb minőségű (és drágább) anyagok felhasználásával kompenzálni, de az élettartam főleg komolyabb terhelésnél behatárolt. Ha valaki még a súly minimalizálására is törekszik, alumíniumötvözet/ kompozit/ titán lánckerekek szerelésével (pl. kerékpárversenyzőknél) az élettartam (főleg terepen, sárban) akár pár 100 km alá is csökkenhet.
    Alapszabály: ha nem cserélsz időben láncot, akkor cserélheted a lánckerekeket is, mert a teljes terhelés megynyúlt láncnál több fog helyett (egy!) fogra korlátozódik!

    • Sztefanó szerint:

      Köszi Béla a kommentet. Igen, valami megoldásra szükségem lesz, föleg nagyobb lélegzetvételü hegyi kerülök esetében. Elgondolni is rossz, hogy esetleg 10-20 kilométeren át kell majd tolni a bringát egy ilyen balaset miatt. A cserével kapcsolatban megjegyezném, hogy a szakadás elött pár héttel lett pontosan az általad említett okból kicserélve. Tehát egy vadonatúj lánc szakadásáról volt szó, ami mégis furcsa…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s