Egyperces (31, szégyen)


Betörni egy házba, feldúlni a szobákat, szétverni a bútorokat, megerőszakolni a család lányait, véresre verni a férfiakat majd ráadásnak még beleszarni a tisztaszoba közepébe, … aztán csodálkozni, hogy az érintettek elmenekülnek otthonról. Mert pontosan ez történik, ez áll a szerencsétlen menekültáradat hátterében. Csak nem beszélünk róla, köntörfalazunk, mert tán valahol sejtjük is az igazi okokat, de szégyelljük is. Meg aztán, már annyira megszoktuk a hazudozást, hogy észre sem vesszük. 

A fehér fajnak van mit meggyónnia. Tövestől! Betört fekete Afrikába. Először tömegével hurcolta el rabszolgának a lakósságot. Amikor megindult a dúlás a kaucsuk után, falvak lakósságának a tömegeit csonkíttatta meg. Majd étvágyat kapott a kontinens aranyára, gyémántjaira, a rézre es egyéb nyersanyagaira. Utóbb az olaj multik teleszarták a világ egyik leggyönyörűbb természeti kincsét, a Niger deltáját. A spanyol mezőgazdaság exportja ebek harmincadjára juttatta az afrikai parasztok nagy részét. A fagyasztott csirkét Európából az afrikai piacokra exportáló cégeknek sikerült likvidálniuk a maradék életképes afrikai gazdaságot is.

A multik röhögnek a markukban. Minél nagyobb a káosz a kontinensen, annál könnyebb ingyen kivinni a rablott kincseket. Vagy netán illúzióid vannak afelől, hogy kik pénzelik a számtalan militáns rebellis csoportot? De az EU “lázasan” keresi a tragédia okait. Botcsinálta fél debil politikus szajkózzák a mástól hallott hulladékot. Közben alig akad, aki érdemben is rámutatna a probléma valós okaira, a globalizációra, a profit utáni hajsza fényes eredményeire. Hagyjátok békén Afrikát! Vonuljatok ki onnan és meglásd, Afrika rövid időn belül megoldja saját problémáit. Nincs szükségük ránk! 

Kategória: Egypercesek, Humanity, soul, mind, The Problem of Civilization | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s