A Laurenzi a Bécsi-erdő nyugati szegletében hivatalosan is kijelölt hegyi-biciklis körút. A ”hivatalos” jelző azért hangsúlyozandó, mert Ausztriában köztudottan csak a gyalogos túrázóknak megengedett az árkon-bokron át történő szabad útválasztás. Kerékpárosoknak ez (még, azt rebesgetik, egyelőre) tiltott. A körút a nevét a Neulengbach melletti Buchberg tövében, szent Lőrinc nevét viselő templomról kapta, mely sajnos nem ragadta meg a figyelmemet.

A táv (Neulengbach, Altlengbach, Hochstraß, Ober-Kniewald, Kaiserspitz, Buchberg, Neulengbach) cirka 42 km, 870m szintemelkedés és bruttó 3:30 óra. Pirossal kiemelve az “ágaskodó paripa” érdemrenddel kitüntetett “power trail”-ok.

A Laurenzi-körút jellemzője, hogy több benne a Bécs (azaz a lakott terület), mint az erdő (magányos együttlét a természettel). A túra jellege ezért valamelyest disszonáns. Olyan mintha komolyzenei koncert kellős közepén fellépne egy rock zenekar, majd lírai slágerdallamok is elhangzanának. Nos, lehet, van, aki szereti.

Ilyen álmos kis ártalmatlansággal indul a körút

Lefordítva, sok az aszfalt, melyen viszont, szerencsére, egyáltalán nem, vagy csak hébe-hóba halad el egy-egy gépkocsi. Forgalmas közút is akad, de csak rövid  szakaszokon. Aztán igen, két helyen, van nagyon pikáns, gatyarohasztó “power trail” is. Mindez kombinálva mérsékelt emelkedők és lejtők sorozatával. Hogy az egyveleg komplett legyen, meg kell még említeni a mocsaras erdei ösvényeket is, ahol napok óta tartó száraz idő ellenére is bele lehet ragadni az iszapba. Mivel a sárhányóimat optimistán, nem rakom fel, malacként érkezem vissza Neulengbachba.

Az első, meglepetés erejével arcul csapó combizmozó szakasz a Steinhäusel tőszomszédságában fekvő Kogl-Berg alatt visz. Itt valszeg elvétem az ösvényt (vagy nincs is), de sikerül a balra a fejem felett jól látható erdészeti útra felverekednem magam. Mivel már elegem van tolni a bringámat (gyökereken és sziklalépcsőkön át), csalok, és a kijelölt csapás helyett a kínálkozó erdészeti úton maradok, ami végül is egész jó döntésnek bizonyul.

Itt már maximális fordulaton kell pörögni, avagy éppen tolni, kinek-kinek melyik sikerül

A második kihívás közvetlen ezután kezdődik és „tüdőlebeny köptetéssel”, Hochstraß község elérésével ér véget. A kaptató megérdemli a szerénységem által definiált és osztott (lásd korábbi beszámolók) “ágaskodó paripa” érdemrendet. Mivel itt az első kerék felettébb hajlamos elhagyni a talajt, ajánlatos a lehető legjobban előrehajolni. Csak arra kell vigyázni, hogy a nagy igyekeztben a kormány ki ne verje a fogaidat. Ha mindez még nem lenne elég, a hátsó kerék minduntalan elforog az aljzat túlnyomó többségét kitevő laza sziklatörmeléken, aminek nem is lehet más eredménye, mint egy majdnem kidőlés, melyet sikerül hárítanom.

A Buchbergen épült kilátó tövében nem érzek indíttatást felmenni a toronyba.

A harmadik kihívás a Buchbergre, ezek után, már szóra sem lenne érdemes, mert meredeksége, bár „ohó”, de a sztori élét elveszi a sima aszfaltburkolat. A Buchberg alján fekvő Oed községig érve, még szentül meg vagyok győződve, hogy a kört fordított irányban könnyebb megtenni. Ez igaz lehet a fenn ecsetelt két kaptatóra. Véleményem azonban rögvest megváltozik amint megkezdem a nyaktörő ereszkedést a Buchbergröl. Számomra elképzelhetetlen, hogy itt, fordított irányban képes lennék nyeregben maradni. Minden bizonnyal tolós, vagy bringa-vállra-vevős módszerrel sikeredne csak a Buchbergre felmásznom.

Summa-summarum, mindegy melyik irányban kezded, mint átlagos combizmú hegyi biciklis, emiatt, vagy amott meg leszel leckéztetve. De az a szép benne, nem igaz?

Vissza Neulengbachba, már látszik a község dombján a kastély (a kép közepén)