A Türnitzi Alpok gyöngyszeme, a Höger egy jelentéktelennek tűnő 1372m magas hegy, melynek egyik jellegzetesség, hogy relatív értelemben távol esik a lehetséges kiindulópontoktól. Ami annyit is jelent, hogy szerény magasság ide, ártalmatlan arculat oda, esetenként, különösképpen pedig télen, egészen küzdelmes lehet a vele való megmérkőzés (amire pedig már utal néhány személyes tapasztalat).
 |
 |
A táv (Steinparztal, Gschwendthütte, Stadelberg, Türnitzer Höger és ugyanígy vissza) 14 km, 1200 m szintemelkedés és bruttó 7:00 óra |
|
Hohenbergből indulunk 08:35-kor a Steinparztal egy kicsiny parkolójából. Bécs felől érkezve, útközben, mindvégig hiába kutatunk havas hegyek után, csak zöld hegyhátakat és barnuló erdőket, mezőket látunk. Elvileg pedig (a http://lawine.at INCA térképei szerint), legalább 20cm hónak illett volna hullania ott, ahová tartunk.
Az első ugyancsak szerényke hómaradványokkal közvetlenül Hohenberg előtt találkozunk. A Steinparztalt határoló két hegy is inkább csak unottan cukrozott a fehérséggel, így elkövetjük azt a végzetes hibát, hogy a hótalpainkat az autóban hagyjuk. Így könnyebb lesz a hátizsák, hisz használatuk valószínűsége, még úgy tűnik, majdnem zéró.
Tévedésünket legkésőbb a valamikori sífelvonó parkolóját borító vastag hóréteg láttán tudatosítjuk. A Gschwendthütteig vezető út ugyan még nem jelent problémát, hiszen a vendégház gazdájának járművei már széttrancsírozták a havat. Ami viszont utána jön, az már egy küzdelem része.
A Stadelberg (1226m) gerincére a Gschwendthütte északi felén vezető erdészeti utat választjuk (09:55). Lentről is jól követhető nyomokat vélek ott felfedezni. Mint kiderül, sítúrázók húzta csíkról van szó. Megpróbáljuk a nyomvonal mellett túrni a havat, és amennyiben lehetséges, nem tönkretenni a sítalpak szép sínpárját, de ez sajnos nem mindig lehetséges.
A Stadelbergen (10:22) aztán egy kerítésen átlépve nincs több követhető nyom. Nyilvánvaló, hogy a hóesés óta mi vagyunk errefelé az első látogatók. Ennek megfelelően kutatjuk, keresgéljük a helyes utat. A fákra pingált piros jelek ebben jól segítenek. Helyenként fél-egy méteres hó dűnéket is keresztezünk majd a Stadelberg és a Höger közti nyeregben, tartósan süppedünk majdnem térdig a széltől lerakott tengernyi, mély fehérségbe.
10:55-t mutat az óra, amikor a nyereg legmélyebb pontján, 1044m vagyunk, tehát a végső csúcsostrom még 350m szintemelkedést jelent. Nyáron ez tán fél órás, de legfeljebb 40 perces út. A friss hóban araszolgatva belekerül egy teljes óránkba, mire 11:55-kor elérkezünk a menedékház mögötti csúcskeresztig.
A menedékház előtti padokon jól látszik, hogy legalább 20-25 cm friss hó hullhatott. Érdekes és szerencsés módon vannak széltől tisztára fújt és nap szárította asztalok, ahol falatozni lehet. 12:20-kor indulunk visszafelé ugyanazon az úton, amelyen érkeztünk.
Lefelé még könnyű a haladás, ám újonnan felkapaszkodni a Stadelbergre bizony jól megdolgoztatja az időközben (egy hét síelés) leépült lábizmokat. Az ilyenkor esedékes belső combgörcsöt elkerülve apró lépésekben taposom a mély havat, gyakrabban pihenek, és közben sokat iszom. Ez végül segít megakadályozni a legrosszabbat. Juhé!
13:50-kor érkezünk újonnan a Stadelbergre majd 14:10-kor már asztalhoz ülhetünk a Gschwendthütteben. Jól esik a pihenő és a kiadós ebéd, nagyon megszolgáltuk. Van már 14:50, mire elindulunk vissza a völgybe. A nap meleg sugarai időközben elkásásították havat. Az úton helyenként tocsog a lőre, de a Steinparztal árnyékos részein még jól tartja magát. 15:35-kor, azaz hét óra elteltével vagyunk ismét a parkolóban.
Sztefano-Space 