Azon tanakodám, merre lehetne kiruccanni, ha napos, de 6-7-es erősségű (Beafourt) szél van előre jelezve (cirka 60km/h). A Schneeberg magassága számomra ilyenkor tabu (bár tudom, vannak, akiket ilyen csekélység nem állíthat meg). Valami védett árok szerűség felelne meg a legjobban, mondjuk a Kieneck és a Viehgraben.
 |
 |
|
A táv (Thal, Mareschsteig, Kieneck, Enziansteig, Thal) 12.3 km, 710 m szintemelkedés bruttó 4:30 óra |
|
Közvetlenül a Viehgraben szájában, az Atzbach patak völgyében van egy parkoló. Amikor kiszállok, még szellő sem lebben. Így aztán bátorkodom a hosszabb variánst választani, és a Viehgraben helyett a Mareschsteigen felkaptatni a Kieneckre. Ez utóbb is jó döntésnek bizonyul, mert később szellő ugyan lebben, de szélnek nevezhető légárammal későbbe sem nagyon találkozom.
Mivel hónak a völgyben gyakorlatilag nyoma sincs, a hótalpaimat a csomagtartóban hagyom. Ez is jó döntés, bár helyenként van olyan érzésem, hogy használatuk némileg optimalizálná a szél építette hótorlaszokon való átjutást.
A Mareschsteigről annyit érdemes tudni, hogy egy végtelen hosszúnak tűnő traverzól van szó, mely enyhe ívben, balról kerüli a hegyet. Az ösvény egy tipikus single-trail, így havazás után gyakorlatilag láthatatlan, csak a fák kérgére pingált sárga jel vezet. Elsőnek bontom meg a táj szűzies érintetlenségét. Az egyetlen pár nyommal csak később, a Geißruck felöl érkező turistaúton találkozom.
Csodálkozom is rendesen, hogy mégis milyen sokan sütkéreznek a Kieneck napos teraszán. Az ellenkező irányból érkezhettek. A vendégház zárva, a padokon és az asztalokon olvadozik hó. Egy állandóan magamnál hordott bevásárlószatyrot leterítek az egyikre, máris lehet falatozni. A ragyogó napsütés melegét csak hébe-hóba bontja meg egy-egy eltévedt fuvallat. Konstatálom, hogy a meteorológiának van még mit behoznia. Legpesszimistább becslésem szerint sem lépheti túl a légmozgás a 2-3 Bft.
Visszafelé indultomban, a körülményekhez alkalmazkodva benézek ugyan a Matrassteigre, ami egyenesen a Viehgraben mélyére vezet, de a remek napsütést nem szeretném felcserélni az árok árnyékára. Maradok tehát a fő turistaúton, és az Enziansteigen szállok alá Thalba.
A téli táj hirtelen ér véget úgy 500m szinten. Barkák és tavaszi hangulat köszönt. Ez a tél már csak ilyen. Hetek óta stabilan hozza ugyanazt a tipikus „nyugati” időjárási mintát. Hidegfront hoz havazást (a völgyben esőt), majd egy azt követő meleg front tavaszt hirdet. Aztán kezdődik elölről az egész. Szerencsés véletlen, hogy az egyhetes ritmusok szebb napos része a hétvégékre esik. Ez mintha az elkövetkező hétre is bejönne – de várjuk ki a végét.
Sztefano-Space 