A kánikulát kisöprő hidegfronttal egyetemben megérkezett a szűkebb értelemben vett hegymászói ősz is. Alkalom visszapillantani a nyári időszak kirándulásaira, melyek összességében sajnos valamelyest elmaradtak a reméltektől. Ennek egyik, de nem egyetlen oka az időjárás alakulása. Stabil túra idő kifejezett hiánycikknek bizonyult (ha mondjuk, a tavalyi évvel vetem össze). Pedig hatalmas lendülettel és még több elvárással indítottam a szezont. A felkészülés során megejtett, rendhagyó, kifejezetten hosszú és a lehető legtöbb szintemelkedést begyűjtését megcélzó Wienerwald XXL és a Schneeberg XXL túrák, majd a szinte futólépésben bevett Hochschwab némileg sejtették, hogy valami készülőben van.

Aztán jött a nagy várakozás az ómegára, a Klettersteigek meg csak nedvesedtek, villámhárítóként szolgáltak zivatarok idején. Persze nem lehet mindent az égiekre kenni. Volt racionális érvek mentén történt megfutamodás (pl. Hexentrum) is, ami így-vagy úgy, de az elszalasztott lehetőségek listáját gyarapítja.

A nyár kétségtelen fénypontjai a Großer Feistringstein, a Schermberg és a Planspitze megmászása volt. Mindhárom egy-egy határeset túra, közvetlen konfrontáció fizikai teljesítőképességeim határaival. És ezen a ponton van még mit tennem, sőt újra kell gondolnom az egészet.

Hét év hegymászásával sem sikerült úgy kigyúrni a testemet, hogy minden körülmény között megbízható támaszom legyen. Az izomgörcsök kopogtattak és beintettek. Ezeket a kellemetlen intermezzókat általában az elektrolit háztartás felbomlása, és ezzel párhuzamosan 3, de inkább 4 óra folyamatos, nehéz terhelés előzi meg. Sajnos még nem sikerült hathatós ellenszerét lelnem. Egy-két órás tréning során, tudatos, extrém megterheléssel még sohasem sikerült kiprovokálni az említettekhez hasonló állapotot.

Végül is van két út, amit követhetek. Vagy megadom magam és maradok az immár jól kiismert keretek határian belül, avagy továbbra is próbálkozom a jelenleg szinte reménytelennek tűnő áttöréssel. Ehhez újfajta edzésre van szükségem, amely kifejezetten a görcsölésre hajlamos izomcsoportokat gyúrja. Ha 10-20 évvel fiatalabb lennék, fel sem merülne bennem, mely stratégát válasszam. 57 évesen viszont már nagyon lehet érezni az életkor szabta határokat. Nos, majd elválik. Az ősz, ha kegyes, hozhat még némi élménycsokrokat.