DiIemmák pro és kontra


A minap hegymászással kapcsolatos félelmekről beszélgettünk. Szóba került, többek között, az extrém sziklamászó Alexander Huber könyve, A félelem a te legjobb barátod. clip_image002[5]Már a címébe is bele van foglalva, hogy a félelem nem csupán csak egy leküzdeni, netán szégyellni való, negatív érzés. Mint kiderül, azok a legveszélyeztetettebb hegymászók, akik valami okból elfelejtettek félni – mondja Hubert.

Természetesen a probléma rám vonatkozó vetületének a dimenziója jóval szerényebb. Mégsem hasonlíthatom magam egy olyanhoz, aki 7, 8 nehézségű falakon mászik free solo. Így-e avagy úgy, beszélgető társam azt ajánlotta, foglalnám össze, hogy mit szeretek a hegyeken és mi okoz félelmet, vagy rettegést. Tán segítségemre lehet eldönteni, hogy a jövöben akarok-e még túrázni, és ha igen, akkor céljaim és útjaim megválasztásában is eligazíthat.

Nos, amit szeretek, sőt imádok, azok a tét nélküli, kellemes túrák, amikor a természet a leggyengédebb arcát mutatja (legyen az télen vagy nyáron). Langymeleg idő, gyenge széláram, derült ég, stabil, megbízható idő, nyílt horizont. Az alpesi legelők bódító illata, nem bírok betelni vele. Szeretem még, ha a puszta barangoláson kívül, van egy konkrét úti cél is, egy csúcs, egy kereszt, valami, amiért valamelyest meg kell dolgozni, de ami még nem feszegeti fizikai állóképességeim határait. Ha még ezeken felül egy menedékház is vár, akár a legegyszerűbb étellel, ahová kimerülten betérhetsz, az már maga a mennyország. 

Íme, egy piciny csokor az efféle túrákból. A lista egyáltalán nem teljes, de nagyon tipikus:

És a beismerő vallomás arról, ami félelemmel tölt el és megterhelő. Legelőször is a komor időjárás, amikor a hegyek, a sziklafalak színezete önmagában is rémséges, riasztó. Amikor feketedik az ég és tompul a nap fénye. Ha felhők rejtik az út fonalát (és itt nem a völgyet kitöltő ártalmatlan őszi ködre gondolok). Ha más okból elvesztem a turistaút jelzéseit. Amikor a cél elérése kifejezetten nehéz, rögös és megerőltető, mert képességeim határát súrolja. Amikor elbizonytalanít a tudat, hogy izmaim bármikor cserbenhagyhatnak. Amikor inkább csak a becsvágy hajt és a dolog, a küzdelem már nem élvezet. Ja, és majd elfelejtettem, a korai felkelést, a fekete hajnalokat – egyenesen gyülölöm.

Fontos tényező egy igazi megbízható partner, egy Kamerad. Már nem emlékszem, mely hegymászói nagyság fogalmazta meg, hogy egy társsal a nehézségek feleződnek, a megélt örömök duplázódnak. Valószínűleg Messner lehetett. Tökéletesen egyetértek és tapasztalataim is alátámasztják.

Persze az is tagadhatatlan, hogy a pszichét, testet megterhelő kalandok növelik a majdani kellemes túrák halmazát. Úgy, mint amikor egy elasztikus pántot húzunk szét minden irányban. Minnél több határesetet élek meg, annál több lehetőségem van az elkövetkezendőkben nyugodtan, sőt élvezettel olyan túrát bevállalni, ami ellenkező esetben már túl keménynek, vagy egyenesen veszélyesnek bizonyulna. Az elaszticitás abban is megnyilvánul, hogy ha felhagyok a gumipánt nyújtásával, az előbb-utóbb majd zsugorodni kezd. Némi síkföldi tréninggel elejét lehet venni a hanyatlásnak, de ha legalább időnként nincs igényesebb kihívás, akkor a kondíció visszarendeződhet, az izmok ereje csökkenhet, a tapasztalatok lassan felejtődnek. Tán nem így van?

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies, Sport | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s