Úgy hírlik, hogy de most már tényleg jön a hideg. Nosza, akkor az utolsó meleg, őszi napon, zárjuk le a szezont méltón, valami frappáns, vad, kihívó kalanddal. Mélyítsük például ismereteinket, szaporítsuk tapasztalatainkat a Wildes Gamsecken. Tavaly, első alkalommal próbálva ilyesmit, nagyon meg voltunk illetődve. Bevallom. Most viszont, már tudjuk, mi vár ránk, jöjjön tehát egy igazi és hamisítatlan sziklamászás II-es fokozatban.
 |
 |
|
Az út (Hinternaßwald, Reißtalklamm, Naßkamm, Wildes Gamseck, Graßbodenalm, Habsburhaus, Kaisersteig, Reißtalklamm, Hinternaßwald) 18 km, bruttó 7:15 óra és 1370 m szintemelkedés |
|
Hinternaßwaldból, a túrák eldorádójából indulunk 8:50-kor, hogy az említett útvonalon érkezzünk a Kalhlmäuer tetején trónoló Gamseck 1857 méteres csúcsára (ami egyébként a túlsó oldalról, nagyon szelíd emelkedőn is elérhető).
Már rengeteg autó van leállítva a parkolóban. A kedvező időjárás jelentés megtette a hatását. Mindenki rohan még kihasználni az ezen túl majd fukaron mért aranyló őszi napsugarakat. Szóval én nem tudom, merre, hová tart az a sok ceper és vándorpalánta, de mi a Wildes Gamseck beszállójáig élő emberi lénnyel nem találkozunk.
Volki rajza (kattint a képre Volki a teljes beszámolójához)
A sziklafalak alatt aztán két páros suhan elénk (megjegyzem felelőtlenül, hegymászó sisak nélkül, irtózom, ha ilyet látok). Nekik köszönhetően találjuk meg egy pontban a helyes utat (amit tudniillik legutóbb elvétettünk). A piros festék, mely a követendő fonalat egyébként egészen jól jelzi, itt nagyon halvány. Csak akkor látszik, ha pontosan tudjuk, hová kell pillantani. A tavaly általunk választott felszökés sem tűnik nehezebbnek. Mindkettőt színtiszta II-re saccolom.
Cirminek láthatóan jobban megy a nóta. Én Alexander Huber könyve értelmében (Die Angst, dein bester Freund), állítólagos legjobb barátomban bízva veszem az elém tornyosuló sziklafalak sorozatát. Kis bonyodalom, hogy a Rax árnyékos, északi falán inkább késő őszi fuvallatok hűtik mind kedélyeinket mind pedig kezeinket. Sápadt-lila színezetű ujjainkkal, szerencsére, sok jó fogódzót sikerül kitapintani. Törékeny morzsalékra csak a mászás első harmada határán lévő vörös árokban kell számítani, ezután tömör, jó minőségű sziklán át visz a jelölt út.
Két II-es kulcspont szabja meg, a minimális technikai követelményeket. Az első a vörös árkot követő traverz után jön (tudniillik ahol a piros jelek nagyon halványak). Itt van a (bal) lábnak egy keskeny támpontja. Ha az valami okból netán letörne, a feljutásból egyetlen csapással III-as születne, illetve ebben az esetben a párkányon feljebb araszolva, hasonló nehézségi szinten, ott van a mi általunk tavaly kipróbált alternatíva.
A cirka 4 m magas fal a z elsö II-es kulcsponttal (kattint, teljes felbontás)
Az ösvénynapló alatt végre kiérünk a napsütésbe, amitől azonnal megindul a vérkeringés az ujjainkban is. A továbbiakban már csak könnyebb, I+/I szakaszok jönnek. Az út végét egy tornyon való átmászás jelzi. Itt még le kell ereszkedni a túlsó oldalra, amivel lényegében véget ér a mászás. Igaz még I- szinten ki kell bukkanni a füves platóra (12:10), de az már tényleg semmiség.
A második II-es kulcspont elött (illetve alatt)
A Gamseck csúcsán még meghányjuk-vetjük, érdemes-e felszaladni a Heukuppera is. Egybehangzóan elvetjük a tervet és egyenesen a Habsubrghaus felé vesszük az irányt, mely így is még vagy másfél órányi járásra van. Követjük tehát a téli hóviszonyokra szánt, jól látható karókat, illetve a piros jelzéseket. Először lefelé, a Grasbodenalmon át, majd kaptatósan fel a vendégház szintjére. Nem sokkal múlik fél kettő (13:35), amikor elérkezünk délidei célpontunkhoz.
Mintegy fél óra pihenő után eseménytelenül ereszkedünk vissza a részben drótkötéllel biztosított Kaisersteigen. A turistaút maradék része szelíd, először keskeny csapáson visz az erdőn át. Később, ahol a Wildfährte Klettersteig leágazik, széles erdészeti úton, hosszan és monoton menetelhetünk vissza a kiindulópontig.
Sztefano-Space 