Vajon mire számíthatunk a jövő évben? Dióhéjban és szigorúan spekulatív szemszögből. Mert az elmúlt esztendők tapasztalatai alapján a jövőt még annál is nehezebb megjósolni, mint azt mondjuk ezelőtt 10 vagy 20 évvel hittük.

A főszereplők

Arról van szó, hogy létezett egy jól körvonalazható, több évtizedes hagyománnyal rendelkező szellemi irányzat, mely e honlap létrejöttét is motiválta, de legkésöbb 2010-re csillaga leáldozott. Fénypontja az évezredfordulóra tehető. A teljesség igénye nélkül, e jövőkép alakítói közé tartoznak Richard Heinberg, Daniel Quinn, Ran Prieur, Derrick Jensen, Al Gore vagy mondjuk az 1968-ban alapított Club of Rome (Limits to Growth), az időközben vakvágányra futott The Oil Drum internetes platformot és James Lovelock (Gaia elmélet) irodalmi munkássága. Lovelock utolsó, hattyúdalnak számító könyvében (A Rough Ride to the Future), sokak megrökönyödésére, revíziónak veti alá korábban nagy vehemnciával kifejtett elképzeléseit.

Elvileg katasztrófa- és messiás-várásról volt szó. Azt hitték, hittük, hogy meglévő adatok precíz elemzésével, meg lehet fogalmazni egy konkrét jövőkép körvonalait. A domináns nyugati típusú kultúra bukását várták és egy kényszerű visszatérést a primitivizmushoz. Afféle Mad Max– szerű, post high-tech culture tűnt a legvalószínűbb folytatásnak. Egy felvilágosult, avagy önmagát felvilágosultnak hitt elit abból indult ki, hogy az életünket meghatározó nyersanyagok, különösen pedig a fosszilis energiahordozók, az évezredfordulótól kezdve, lassan de biztosan hiánycikké válnak. Ez pedig majd beindít egy szabadesés szerű zuhanást, mely káoszba torkollik és amiből megszülethet majd valami jobb.

Egy mindent megmentő (lehengerlő) technológia

Az említett jóslat, a meglévő, könnyen hozzáférhető olaj tartalékok és a növekvő kereslet közti egyensúly akut megbomlásából indult ki. A matematikai egyenletek (pl. World3 modell) 2030-ig a világgazdaság összeomlásával párhuzamosan, durva környezeti kollapszust is kilátásba helyeztek. Következésképpen pedig a Föld lakosságának a drámai csökkenését, és mint végkifejlet, egy új, minőségileg magasabb rendű (kiforrottabb), mondhatnám úgy, is, belátóbb kultúra eljövetelét hirdették. Az ezzel kapcsolatos eszmefuttatások (pl. Albert Bartlett) a korlátlan, növekedésre építő gazdasági gyakorlatot pellengérezték. Ez a kritikus szemlélet persze helyes, nincs is vele semmi gond. A törést, mint már oly sokszor, egy példátlan technológiai fejlődés, a Hydraulic Fracturing, röviden fracking okozta, mely, ha nem is örökre, de évtizedekre elodázta a “peak-oil”-ban megfogalmazott gondokat. A domináns kultúra nagy lélegzethez jutott.

A világvége-váróknak nyilvánvalóan igazuk volt abban, hogy nincsenek új, könnyen hozzáférhető olajtartalékok. Tudniillik, az olyanok, amelyeket ha megfúrnak, a jelenlévő gáz nyomásától maguktól törnek a felszínre (ilyenek a Közel-Kelet kútjai). Létezik viszont a könnyen hozzáférhető forrásokon kívül, legalább ugyanakkora hozammal kecsegtető, de rendkívül nehezen hozzáférhető, sziklák porózus rétegeibe zárt kőolaj és gáz. Ezeket korábban még elképzelhetetlen lett volna megcsapolni. Mostanra viszont léteznek a gyakorlatban jól bevált, szabadalmaztatott eljárások, melyek ezt lehetővé teszik. A technológiai arzenál része lett a tudás, hogy miként lehet a mélyen fekvő kőzetrétegeket úgy hasítani (ti. frackturing szó), hogy kinyerhető legyen a nyersolaj és a gáz (egyébként egy durván környezetkárosító tevékenység).

Business as usual

Így lett tehát az USA a legnagyobb olaj importőrből, kőolaj exportőrré. Hirtelen kőolajfeleslegben úszik a világ és EZ mindent, de valóban MINDENT megváltoztatott. Az olaj ára soha nem látott módon csökkent, ami gyakorlatilag véget vetett a megújuló energiatartalékokra építő gazdaság felfutásának. Itt bár megjegyzendő, hogy 8 -9 milliárdnyi ember energiaszükségletét, kizárólag megújuló energiaforrásokból kielégíteni, tulajdonképpen egy halva született, non sense abszurditás. A lényeg, hogy a pazarló fogyasztói társdalom most sem lett úgy a falhoz szorítva, hogy bekövetkezhessen bármiféle kijózanodás.

Végül tehát a szkeptikusoknak lett igaza. Nincs peak-oil, nincs hiány fosszilis energiahordozókban. A természet további kiszipolyozása új, még soha nem látott szintre bőszült. Az új cél a sarkköri tartalékok megcsapolása. Közben meginogni látszik a globális felmelegedés okait biztosra tudni vélő alapelmélet is (IPCC), miszerint az atmoszférában megnövekedett széndioxid ppm-ben (part per million) kifejezett koncentrációját terheli az elsődleges felelősség.

Ok vagy okozat?

Egyre hangosabbak azok a hangok, melyek ezt hamis és áltudományos baloldali propagandának tartják (miközben Al Gore mélyen hallgat). Arról van szó, hogy az több ezer éves jégből vett furatminták (állítólag) fordított ok-okozati összefüggésről tanúskodnak. Döcög a kauzalitás! A valóságban, a jégkorszakok közti időszakokban, mindig először volt felmelegedés, majd egy-két évszázaddal később kezdett növekedni a széndioxid koncentrációja. Azaz, a meleg kedvezett az életnek, minek következtében a növekvő tömegű előszervezetek, egyre több CO2-t bocsátottak a levegőbe. Logikusan hangzik. A ma hivatalosan elfogadott elmélet szerint viszont a széndioxid megnövekedett koncentrációja nem következmény, hanem a felmelegedés közvetlen oka. Az üvegházhatást előidéző gázok okozta légköri hő-visszatartás a klímaváltozás, illetve tehát a melegedés motorja.

Annyit persze tudni lehet, mint azt Daniel Lieberman világszenzációt keltő könyvében is megjegyzi, hogy volt olyan földtörténeti időszak, amikor a Temzében vízilovak tanyáztak és Skandinávia hegyoldalain szőlő növekedhetett. Ok, vagy okozat? A választ csak egy nagyon távoli jövő adhatja meg. Egyelőre csak annyi biztos, hogy látszólag semmit sem tudunk biztosan. Jövőjóslásaink annyit érnek, mint a kéthetes időjárás előrejelzések, azaz semennyit, mert bekövetkeztük valószínűsége azonos egy dobókocka vetett számai sorrendjével. Ami megmarad, a rossz lelkiismeret. A domináns kultúra megpróbálja elnyomni olykor-olykor meg-megszólaló kételyeit, hogy az ismert világ szemünk láttára végbemenő pusztulásáért, az egykor paradicsomi Föld természeti világának a rombolásáért a turbókapitalizmus, a multik, a bankrendszer és egy velejéig romlott erkölcsiség tehetők felelőssé.

Saját mocskunkba fulladunk?

Az elmondottakból nyilvánvalóvá válik, hogy a Földön egyre nagyobb lesz a tolongás, növekszik a (túl-)zsúfoltság, nem utolsósorban az önként elefántcsonttoronyba vonult európai elit elbutulásá miatt. A természeti forrásokért, a tiszta ivóvízért, mezőgazdasági területekért folytatott küzdelem durvulni, erősödni fog. A világ legtőkeerősebb és legnagyobb profittal dolgozó iparága, a hadiipari komplexum továbbra sem engedheti meg magának, hogy csökkenjen a háborús konfliktusok száma és intenzitása. Hová is jutnánk! Ennek következtében tehát a világbéke kitörésének még elméleti esélye sincs (minthogy soha nem is volt). A mi szélességi köreinken tovább csökken egy igazságos jövőbe vetett hit. Növekszik a depressziósok és az öngyilkosok aránya. Az európai nemzetek pedig genetikailag tovább sorvadnak. Egyre kevesebb anya kíván gyermeket hozni arra a világra, mely minden porcikájában az agresszívnak, a durvának, az ügyeskedőnek, a csalónak, hazugnak és főleg a tőke korlátlan felhalmozóinak kedvez. Boldognak érezheti viszont magát, az, aki valamilyen szinten, legalább részben ki tudja magát vonni a domináns kultúra kikényszerítette konfliktusokból és bajban is számíthat a barátaira, szeretteire, a családjára. Ámen.

But, as Upton Sinclair said, “It’s hard to make a man understand something when his job depends on him not understanding it.” It’s even harder to make people understand something when their whole way of life depends on them not understanding it.

http://www.derrickjensen.org/2016/12/myths-of-renewable-energy/