Végre a sok pepecselés után egy igazi túra! 2013-ban ugyanezen út első bejárását a “Nyomkeresős kondícióteszt a Klosterwappenre” címszó alatt publikáltam. A követendő nyomot ugyanis helyenként valóban keresgélni kellett a sok-sok útra dőlt hosszúszálú fenyőfa miatt. Ennek immár, magam sem hiszem el, négy éve! Azóta a viharok csavarta fatörzsek ágai elszáradtak, másokat eltávolítottak vagy jól látható új ösvény igazít útba, megkerülve az egykori akadályokat. A lényeg, hogy legújabban valóban elég csak követni a jelöletlen, de mindvégig jól kitaposott utat.
 |
 |
|
|
|
A Höllentalból a Klosterwappenra (2076m) vezető Stadelwandgraben/Stadelwandleiten útvonal azért érdemleges, mert Alsó-Ausztriában ez a legegyenesebb és legnagyobb, megszakítás nélküli, azaz folyamatosan emelkedő, csúcsra törő turistaút. Összesen 1600 méter szintemelkedést tesz meg az, aki erről a déli oldalról ostromolja meg a Schneeberg csúcsát. Igaz, a szomszédos Wichtalklammon át ugyanoda lehet eljutni, ám az valamivel hosszabb és elvileg egy A/B ferrata.
6:50-kor lódulok neki a Weichtalklamm alatti parkolóból. Az országúton ballagok a Stadelwangraben szájáig. Nem gond, mert forgalommal így a kora reggeli órákban még alig-alig kell számítani. A négy évvel ezelőtt, a Stadelwand-árokban megfogalmazódott mantrám, miszerint “ha egy kereszteződésben nem tudod merre tarts, akkor mindig válaszd a jobbra tartót”, most is jól beválik. Legalább 5 – 6 elágazás vezet balra fel a sziklafalak alá. Valamennyi zsákutca, sziklamászók gyúrták ki.
Pár perccel 09:00 óra előtt érkezem a Märchenwiesere, ami nagyjából az út erdőben vezető sötétebb és elhagyatottabb felének felel meg. További 15 perc alatt elérem a Südlicher Grafensteig vonalát, ahol sárga útjelző táblák terelgetik az arra tévedteket. Innentől kezdve ugyanis már hivatalosan, zölddel is jelzett az ösvény (az ún. Stadelwandleiten) a Klosterwappenra. A jelzés ellenére is egy gyéren látogatott útról van szó. Ha két túrázóval összefutsz, akkor az, itt, már kifejezetten csúcsforgalom.
A Stadelwandleitenen végre kitárulkozik a Höllental átellenes oldalán lévő Rax panorámája. Jól kivehetőek az Ottohaus meg a Preinerwand csúcsa. Utam meredek sziklás részét, egy hosszabb, füves, platószerű, de folyamatosan emelkedő szakasz követi. Mindvégig jól látható a csúcson épített katonai radarállomás.
A Schneeberg ezen része nem kifejezetten fotogén. Az egyedüli valamirevaló motívum a már említett Rax. A Schneeberg önmagában egyébként sem szolgál túl sok képre való csemegével. Köztudottan inkább a körülötte elhelyezkedő alpesi elő-csúcsokról szolgál érdemleges orcával.
10:50-kor, azaz majdnem pontosan 4 óra alatt (ha nem számítjuk a bevezető országúti bandukolást) érem el célom a Klosterwappent. További 10 perc elteltével, 11:00-kor érkezem a Fischerhüttebe, ahol végre asztalhoz ülhetek. A fogaskerekű szállította ceprek hadainak vonulása még gyér, de az is lehet, hogy csak az újonnan épített tágas terasz nyújtotta ücsörgő veszi el az olykor itt tapasztalható tömegek okozta szorongató érzését.
11:40-kor kelek fel ismét, hogy a Kientelarhüttet érintve a Ferdinad Mayr-Wegen ereszkedjem alá a völgybe. 13:30-kor érkezem a Kientalerhüttehez, ahol egy szusszanásnyira lehuppanok az egyik padra. Átfut a fejemen, hogy a Turmsteinre még éppenséggel felmászhatnék, de felszerelés hiányában inkább elvetem a gondolatot (bár tudom/láttam sokan csak úgy ad- hoc is belevágnak).
A Kientelerhüttetől számítva még további 2 óra ereszkedés következik a végeláthatatlannak tűnő Mayr-Wegen. Bevallom, alig bírom kivárni, hogy végre feltűnjön az újraépített Weichtalhaus. Minden porcikám sajog, főleg pedig a lábaim, nem is beszélve a mostanában gyakran izgágáskodó/panaszkodó bal térdemről. Ilyen rosszul (gyenge alapállásból) még nem rajtoltam egyetlen szezonba sem. Keddre Klettersteig évad-nyitány lett volna betervezve, amit most ismét elhalasztani kényszerülök.
Néhány további fotó
Sztefano-Space 