Még fáj a lábam és köhögök, de már fel tudom húzni a túrabakancsom. Kiültem így díszben a napra, ha már a hegyre nem mehetek. Mégis legyen valami. Juszt is felhőtlen idő van, ragyog a nap, persze csakis azért hogy bosszantson! Közben még két hét sem telt el a legutoljára megvívott magaslatok időpontjától (augusztus 26.), de a szervezet máris tüsténtkedik (az ebadta) és fénysebességgel építi le a testem minden egyes, szerinte, feleslegessé vált izomszálát. Hahó! Nem felesleges! Még szükségem lesz rájuk! Nem hallja! Na, hogy kikúráljam a süketségét, két köhögő roham között, csináltam néhány térdhajlítást. Tudniillik, hogy legyen valami izom-inger, ami netán hátráltatja a teljes rapityára menést. Mit ad Isten, tíz guggolás után már begörcsölt a combom. Azt a betyáros nemjóját, gondoltam! Te engem nem fogsz szétszedni! Forró tea helyett, amit éppen megfőztem, kibontottam hát egy üveg Gössert (sör). De nem a hűtőszekrényből, hanem csak úgy a kamrából, szobahőmérsékleten, nehogy megártson a máris megártott torkomnak, és dacból csináltam még 4×30 térdhajlítást. CSAKAZÉRTIS, azt a nemjóját! Ettől aztán úgy kiszáradtak a hörgőim, hogy a következményes kaffogástól most csak kapkodom a levegőt. De bemutattam neki! Be ám! Az elv, jólesett.