A Gahns egy szelíden tagolt fennsík a Krummbachstein keleti oldalán. A Gahnsleiten pedig a plató déli fala melyen legalább négy jelölt turistaút vetekszik egymással a túrázók kegyeiért. Az 1325 méter magas Schwarzenberg a Gahns legmagasabb hegye (akarom mondani dombja), nosza, gyűjtsük be a skalpját.
 |
 |
|
|
|
Előtte hiába keresgélek a neten, egyetlen túrára sem lelek, mely a Schwerzenberget ismertetné. Ebből arra a következtetésre jutok, hogy valami okból vagy megközelíthetetlen (kerítés, árok, tilalmi tábla, stb.), vagy pedig teljesen jelentéktelen. Az utóbbi látszik valószínűnek. Majd meglátjuk, tudniillik a Schwarzenberg felderítését tűztük ki aznapi fő célunknak.
8:45-kor indulunk Prigglitzből és a Gahnsleitenen át közelítjük meg az immár téli álomba szenderült Waldburgangerhüttet (10:30). Itt pihenünk egy keveset a kunyhó szép napos teraszán, majd indulunk tovább a tulajdonképpeni felderítésre.
Egy darabig még felfelé kaptatunk a Gahnsleten gerincén, majd egy erdészeti utat keresztezünk, mely irányát tekintve pontosan a Schwarzenberg felé halad. Úgy döntünk tehát, hogy itt elhagyjuk a jelölt turistautat. Az északnyugat felé mutató széles út egy szép napos és tágas mezőbe torkollik (lenti kép). Nyáron minden bizonnyal legelőként szolgálhat.
A legelőn egy jól látható széles csapást fedezünk fel (fenti kép), mely egy szögesdróttal ellátott kapuszerűség felé vezet északnak. Az irány továbbra is stimmel, követjük tehát. Átmászunk a szögesdróton és, mindaddig el sem hagyjuk, míg az út el nem vész valahol a fák között az erdőben. A GPS szerint úttalanul próbáljuk tehát meglelni a szelíd domb legmagasabb pontját (lenti kép), melyet sikerül is beazonosítanunk (11:06). Semmi jel nem utal rá, hogy az elmúl hónapokban járt volna itt emberi lény. Kilátás nincs, csak az erdő fenyőfái sóhajtoznak a szélben körös körbe.
A Schwarzenberg déli lejtőjén ereszkedünk vissza egy a térképen berajzolt erdészeti útra. Északkeli irányba követjük mindaddig, amíg el nem érjük a hivatalosan is zölddel jelölt turistautat. Közben Cirminek még nem volt elég a cserkészetből, és javasolja a Hartrigel (1204m) bevételét is. Elhagyjuk tehát a jelölt ösvényt és toronyiránt úttalanul, az aljnövényzetet óvatosan kerülgetve beazonosítjuk a természetesen ismét csak egy erdő kellős közepén árválkodó Hartriegelt (11:55).
A továbbiakban a legkisebb ellenállás útján, illetve tehát amerre az erdő ritkásabb, próbálunk visszatalálni a Gahnsleiten taréján futó turistaútra. Ezután még elnézünk a Rote Wand tetején trónoló kilátóba (12:10 – lenti kép), melyet téli hótalpazásomkor elvétettem. Ha az élénk déli szél nem hűtené oly hevesen kedélyeinket, a remek látványra való tekintettel még bizonyára elidőznénk itt. Közben meg is éhezünk. A december végéig nyitva tartó Pottschaherütte felé vesszük tehát az irányt.
12:50-kor érjük el a vendégházat. Az őszi nap olyan erővel ragyog még az égről, hogy odakünn a teraszon foglalunk helyet. Igaz beöltözünk, mert az időnként feltámadó fuvallatok üzenete egyértelműen fagyos tartalommal bír. 13:30-kor kezdjük meg a rövid alig 40 perces ereszkedést vissza Priglitzbe.
Remek túra mely bizonyítja, hogy nem kell okvetlenül mindenáron az erdőhatár fölé tolakodni, hogy érdekes ösvényeket követve el lehessen tölteni egy szép túra-napot.
Sztefano-Space 