Tavaly is pont ilyentájt, március elején indult be a bringa–szezon. Az időjárás akkor is erős főnviharral csengette be a tavaszt. Valszeg vége a szép téli kalandoknak. Igaz hó még akadna odafönn elég, de az már nem az igazi. Főleg, ha közben sártengerré válnak a hóhatár alatti mezők.

A mai kiruccanásom pedig, sajnos, egy nagy csalódás. A mindenkori állóképesség megállapítására a legalkalmasabb terep az Eisernehand-Gasse ultra meredek aszfaltbetyárútja. Ezt választottam, vesztemre.

Általában két rövid pihenővel szoktam bevenni az útszakaszt (a lilával jelölt helyeken a fenti képen), és most reméltem, hogy legutóbbi megtántorodásom óta szigorú rendszerességgel végzett kemény tréningjeim majd gyümölcsöznek (alul a tréningnaplóm egy részlete ). De nem! Képtelen voltam feltekerni. Téli leépülés? Vagy mi akar ez lenni?

Az első szakasz az első pihenőig még ment derekasan. A második szakaszon, valahol a kertvendéglő alatt viszont le kellett szállnom. Aztán még visszaszállingóztam az első pihenő szintjére és újra próbálkoztam (mert úgy egyszerűen nem adom meg magam), de a második nekifutás sem sikerült. Nem maradt más hátra, mint szégyenszemre tolni a bringámat. Az ilyesmi pedig már régen nem fordult velem elő. Na, de majd adok én neked! Van, tehát mint dolgoznom.

A mai nekilendülés pulzus/sebesség

Aktivitás-naptáram részlete. Sárgával (ma) az MTB, kékkel a síelések, zölddel a rendes túrák, szürkével a futótréningek, pirossal az izomzafejlesztö gyakorlatok napja