A téli Krummbachstein valahányszor túlteljesíti önmagát. Hasonló “hótalpas hegyek” viszonylatában a nehezebbek közé kell sorolnom. Lekörözi a szintemelkedésben pedig vele majdnem egyenértékűnek számító Heukuppet (2007m) vagy akár a Göllert (1766m). A Klosterwappen (2076m) elérését sem élem meg olyan keménynek mint ezt az ebadta Krummbachsteint. Vajon mi lehet az oka?
 |
 |
|
|
|
Ezen morfondírozok vasárnap is, amikor levegő után kapkodom a kaptatókon és minden pillanatban azt várom, hogy a görcs, a szokásos alattomos módon megcsavarja combom belső izmait, ami most szerencsére mégsem következik be.
Vasárnap hármasban vágunk neki a Krummbachstein ostromának (9:10). Cirmi és Jakub is elkísérnek. Alig térünk le a letisztított aszfaltútról, máris hóban kaptatunk. Kisvártatva szűz hórétegre lelünk és jobbnak látjuk azonnal hótalpainkra váltani (fenti kép).
Kissé aggaszt, hogy erdei vadak nyomain kívül emberi jelenlétre utaló jelet nem látunk. Ez kemény nyomtaposást ígér, de elvégre hárman vagyunk. Majd váltakozunk az élen. A fák törzseire festett kék jelek mentén haladunk, de a legjobb útmutató mégis a szarvasok csapását követni, mert irányuk jól fedi a feltételezett turistautat.
A legkacifántosabb szakaszok ott vannak, ahol haladásunk iránya, több alkalommal is, széles erdészeti utak szalagját keresztezi (fenti kép). Az erdészeti út szintje, az ilyen helyeken, hó dűnek vértje mögött, több méter magasan tornyosul fölénk. Pattanásig feszülnek a lábizmok a feljutásért folytatott sziszifuszi küzdelemben. Érdemes, többnyire jobbra, könnyebb rések után katatni.
Egyre feljebb egyre meredekebbek a szakaszok és egyre mélyebb a hó. Már követhető nyomok sincsenek. A kék jelzések gyérülnek, a fenyves meg sűrűsödik. A GPS útmutatása szerint lavírozunk a fák ágai között. Az irány helyes. Végre, úgy 1150 méteren, megpillantjuk a Gahns platójára felvezető végső szakaszt. 11:00-kor érjük el a platót, az út felénél lehetünk (lenti képek).
Alpleckig hosszabb séta következik sima terepen. A széles erdészeti út hol lejt, hol meg enyhén emelkedik. A Gahns közkedvelt hótalpas terep, így nem is csoda, hogy itt erre utaló nyomokra akadunk. Ez, nagyban könnyíti haladásunkat.
Alplecktől aztán egyetlen szembejövő hótalppárra szűkül a követhető nyom-repertoár. Mint általában, most is ez visel meg a legjobban. De készültem és vártam rá, tehát meglepetés nincs. Az út szerpentinekben kanyarog felfelé. Többször is szusszanunk egyet-egyet, hogy a testkazánban csituljon a túlnyomás.
Végre elérjük a lankásabb erdőhatárt és a Krummbachstein legelőt (Alm) a téli álmát alvó kunyhóval (12:30 – fenti képek). Még innen fel a hegy szelíd gerincére ahol kitárulkozik előttünk a Schneeberg panorámája. Szerencsénk lesz az idővel. Lassan-lassan oszladoznak a komor felhők és egyre gyakrabban kacsint ránk a nap. Az ég hirtelen előbukkanó kékje olyan, mintha az elemek urai, jókedvükben, békepipát kínálnának. Nosza, szívjuk el velük!
Új erőre kapunk amint feltűnik a Krummbachstein csúcskeresztje. Gyorsítunk és láss csodát, odafenn a legcsodálatosabb téli napsütés fogad. Pazar idő! Ezúttal tökéletesen beválik az előző napi meteorológiai jelentés, mely a délutáni órákra ígért felhőtlen időt.
13:05, azaz majdnem 4:00 egész óránkba került elérni a csúcsot. Minden bizonnyal ez lehet a túra igényességének legfőbb fokmérője. Vesd össze, a Heukuppe össz-időtartama nem sokkal több (fél órával). Bármennyire is marasztal a környezö hófehér hegyek látványa (lenti képek), alászállunk, hogy a napos Alpenfreundehütte tövében elköltsük a magunkkal hozott uzsonnát.
Langymelegen ragyog a nap. Tankoljuk a sugarait. Lassan iszogatjuk a forró teát és falatozunk. Van már 13:45 mire véget vetünk a pihenőnek és kelletlenül visszaindulunk a völgybe.
Eredetileg az északi fekvésű Krummbachsattelon át terveztem a visszatérést, de arrafelé nem látunk nyomokat. Nincs tehát kedvem az utat keresgélni. Másfelől pedig arrafelé a hegy árnyéka vetül. Kényelmesebb és kellemesebb napsütésben a már meglévő nyomainkat követni. A finom porhóval takart lejtökön itt-ott belegázolunk a szűzies, mély fehérségbe. Ez az igazi hótalpazás!
Lefelé tehát majdnem kétszer olyan gyorsan haladunk, akarom mondani, úszunk, mint felfelé. Alig múlik el 16:00 óra és már elérjük azt a pontot, ahol reggel felvettük a hótalpakat. Ismét egy remek túranap ér szerencsés véget. A tanulság pedig, hogy a Krummbachstein az egyik legkevésbé alábecsülendő téli hegy. Csak mindenre elszánt, tapasztalt téli túrázóknak javallott. De ez így szép és így van jól.
Visszaérkezés a völgybe. A lemenő nap aranyló meleg fényében a táj. Pillantás a Krummbachsattel felé
További képek az albumban:
Sztefano-Space 