Ragyogó téli napsütés, csendes, stabil idő, cirka egy-másfél méteres hó, reggel enyhe fagy, később zsenge plusz fokok. Cakk-cakk-cakk! Egyenletes tempóban vágom a hágóvas orrát a napsütésben megpuhult hóréteg alatti keményebb, jeges rétegbe. Egy tucatnyi ilyen “cakk-cakk…” után pihenő következik. Éppen csak kifújom magam, aztán folytatódik a Schwarzaur Gippel keleti gerincének az ostroma. Bizony mondom, ehhez képest a téli Fadensteig egy kellemes kis séta csupán.

A táv (Preintal, Schlagerbauer, Bärenboden, Preinecksattel, Schwarzauer Gippel, Gippelmäuer, Gippeltörl, Gippelalm, Gscheidlhöhe, Preinbachtal, Preintal) 15 km, 1000 m szintemelkedés bruttó 8:00 óra alatt

Mielőtt még új kísérletet tennék az Ötscheren (Rauher Kamm), kellene valami hasonló dimenziójú próbatétel. Nosza, itt van a Schwarzauer Gippel meredek keleti gerince. Nyáron már megmásztam, akkor sem semmi, de télen, egy átlagos túrázó szemszögéből, extrém kihívás. Cirmi szerint is. A végeredmény dióhéjban pedig annyi, hogy bőven van még mit tennem.

 
A Schwarzauer Gippelt az Oberbsergalmról. Pirossal jelöltem körülbelüli utunk vonalát. Balra a Perschkogel (1613m) jobbra a Göller (1766m). Kattint a képre teljes felbontáshoz.

Eredetileg a Schneealpe lett volna vasárnapi célunk (Stájerország), de ott 3-as fokozatú a lavinaveszély. Túl rizikós! Marad tehát Alsó-Asztria hegyvilága, itt 1500 méter (az erdőhatár) felett sárga, tehát csak kettes fokozat van érvényben. A Schwarzauer Gippel (1605m) és gerince mindenképpen biztonságos (fenti kép).

Bärenboden: a tábla ugyan balra mutat de a GPS szerint egyenesen kell továbbmennünk

Az éjjel átállították az órát. Az új, nyári idő szerint 9:10-kor kezdjük meg Cirmivel aznapi kalandunkat. A bevezető szakasz kissé unalmas, széles erdészeti úton, méltóságteljes, gyengéd emelkedőkön át cammogunk, egészen Bärenbodenig (10:20), ahol hirtelen a mélyen behavazott semmiben találjuk magunkat.

Reméltem, hogy majd lesznek követnivaló nyomok, de ez ma hiú ábrándnak bizonyul. Most nekünk kell friss nyomokat döngölnünk a szűz hóba. A GPS útmutatására hagyatkozunk, mert hiába is kutatunk a turistaút jelzései után. Később, itt-ott azért fel-feltűnik egy-egy kék jelzés, amiből megnyugtató arra következtetni, hogy jó nyomon haladunk.

Már a kicsúszás után a nyereg felé (valóban nagyon meredek)

Az erdőbe érve vége mindenfajta lazaságnak és kőkemény kaptatás következik. Igazi küzdelem a hóval. Sajnos a hótalpaink vaskarmai sok helyen nem érik el a puha hóréteg alatti jegesebb részeket, és hát az egyik traverznél kicsúszom. Lassan de megállás nélkül szánkázom a lejtőn lefelé. A kaptatás hevében még kesztyű sincs rajtam, így puszta kézzel próbálom magam fékezni, minek következtében, csak később látom, sikerül szép véres horzsolásokat begyűjtenem. Szerencsére egy fa megállít, komoly veszély nem fenyegetett. Első ijedtségemben befejezettnek tekintem aznapi akciónkat, mert ha ez itt ilyen terep, feljebb vajon még milyen lesz!

Közel már a nyereg (Preinecksattel)

Aztán sikerül lehiggadnom, összeszednem magam és a kicsúszás nyomán a jeges rétegig “letisztított” részen visszamászom. Ezután óvatosabbak vagyunk, változtatunk  a technikán, traverznél az emelkedővel szembefordulva, oldalazva haladunk úgy, hogy a hótalpak orra mindig a kaptató felé nézzen.

Célunk a Schwarzauer Gippel gyönyörü látványa

A nyeregbe 11:10-kor érünk (Preinecksattel –fenti kép). Itt sincsenek nyomok, ez elbizonytalanít, na, de lássuk a medvét! Nyugati irányba fordulunk és tekintélyes hóbuckákon át folytatjuk. Újabb, nem várt akadályokba ütközünk. 20-30 méteres, északi szél döntötte fenyők barikádjai keresztezik utunkat. A torlaszok néha szélesebbek, mint maga a gerinc. Néha úgy tűnik, egyszerűen nincs mód átjutni. Ilyenkor nem marad más hátra, mint leereszkedve megkerülni a blokkolt részeket, majd újra fel a gerincre. Kimerítő! Itt döntöm el másodszor, hogy visszafordulok, de Cirmi iránti betyárbecsületemnek engedve, némi habozás után folytatom a küzdelmet.

Később, ahogy a terep egyre meredekebben tornyosul semmiségünk feje fölé, felvesszük a hágóvasakat. Ez sokat segít. Néhány lépes után, gyorsan rájövök a biztonságos haladás nyitjára és jöhetnek az egyenletes “cakk-cakk” sorozatok (fenti kép – a valóságban meredekebb). Bevallom, ez olyan kimerítő, hogy semmit sem veszek észre a pazar időből, sem a táj szépsége nem hatja át a lelkem, mert a küzdelem minden idegsejtem figyelmét lefoglalja. Ha síterepről lenne szó, akkor a dőlésszög minden bizonnyal fekete jelzésre lenne jogosult.

Már közel a cél

Cirmi a Schwarzauer Gipel elvékonyodó gerincén, jobbra a Schneeberg

Végre 13:00-kor felérünk a Schwrazuer Gippel csúcsára (kereszt nincs) és szusszanhatunk egy nagyot. Sajnos nem vagyok képes ellazulni (mint ilyenkor általában), mert tudom, a Gippelmaueron két-három méteres hóátfúvások várnak még ránk. És valóban, a combizmok továbbra is, kénytelen-kelletlen, nekifeszülnek az olykor falként elénk tornyosuló hótorlaszoknak.

Schwarzauer Gippel csúcsfotó Cirmivel. A háttérben a Schneeberg

“Bozótos akadályfutás” a Gippelmäeron át

A Gippelmäuer taréján: szemben a Gippel, töle jobbra az Ötscher

A Gippeltörl (13:50 – lenti kép) felé úgy félúton jelentkeznek a megerőltetés okozta lábizom görcs jelei. Jobbnak látom tehát, Cirmi legnagyobb sajnálatára, a Gippel végső ostromát ejteni. Oda-vissza még egy-másfélóra plusz lenne és önmagamért már nem tudok jótállni. Közben már az idő is délutánba hajlik.

Ezt a póstaládát nem ürítik. Érdekes lenne megtudni ki hozta fel ide 

Döntésem helyesnek bizonyul, mert a Gippelalmon át történő “lefelé” vezető út először egy árokba visz, majd újabb, számomra véget nem érő kaptatás árán bukkanunk ki egy dombon épített havasi legelő (Alm) kunyhói tövében (14:35). Itt elköltjük a magunkkal hozott elemózsiát (lenti kép).

Körös-körbe érintetlen hó. Remek segédeszköz a GPS. Uzsonna után sikerül is rendre meglelnünk a helyes útirányt. A domboldalon meredeken ereszkedünk egy formájában vélhető, de szinte a felismerhetetlenségig behavazott erdészeti útra. Emberi lélek hetek óta nem járhatott erre. Az út, szerencsére, a továbbiakban jól követhetővé válik. Már a GPS szolgálataira sincs szükség.

Lefelé, érintetelen hótakaró, emberi lény régen nem járt erre 

Gscheidlhöhenél (16:05) kiérünk a Mariazellbe vezető zarándokútra (lenti kép). Az erdőben haladó ösvény mindkét oldalát keresztek, halottakra emlékező képek, táblák, plakettek és fohászok szegélyezik. Később elérjük a Preinbach patak völgyét és eseménytelenül, 17:10 órakor érkezünk vissza a kiindulópontba.

Nagyon kihívó, megterhelő, nem alábecsülendő túra! Csak eltökélt, jó erőnlétnek örvendő, vállalkozó kedvű túrázóknak merem ajánlani, akiknek a hágóvas használata nem újdonság és átlagon felüli állóképességgel bírnak.