Fulladás


A nyári nap forrón tűzött azon a bizonyos júliusi délelőttön is. Az itt-ott meglóduló szél sem tudta enyhíteni a már kora reggeltől érezhető forróságot. A közelben táborozó gyerekeket a tó partjára terelték, amit a többség kitörő örömmel nyugtázott.

Zoli, az introvertált gyerekek közömbösségével vette tudomásul a programot. Ő afféle csendes, jó gyerek volt. Ha azt mondták neki, hogy ide menj, akkor ide ment, ha meg oda küldték, akkor oda somfordált. Csínyek miatt inteni sohasem kellett, mert a hangját is ritkán hallatta, ha egyáltalán. Vergődött magában, mint a partra vetett hal, de akkor még ez így, ilyen egyértelműen nem fogalmazódott meg fiatal kis lelkében. Annyit érzett csupán, hogy kicsit különc, nem szereti a tábort, és nem a virtuskodó, öntudattól duzzadó kis vitézek közé való. A fürdőzés a tóban különös ellenszenvet váltott ki benne, hiszen híján volt az úszás mindennemű tudományának.

A gyereksereg élhada azon nyomban bele is vetette magát a hűs hullámokba. Néhányan gumimatracok hátán indultak vízi csatákat vívni. Zoli egy ideig tikkadtan ücsörgött és szemlélődött. Titokban arról álmodott, ő is ott lubickol a többiekkel. Hja, ha úszni tudna! De arra senki nem tanította. Valójában még strandolni sem volt soha zsenge kis életében.

Miközben ólomlábakon teltek-múltak a percek, egy őrült ötlete támadt. Mi lenne, ha kikölcsönözne egy felfújható matracot? Körülnézett. A közelben néhány felnőtt turista napozott, itt-ott egy-egy gumimatrac is hevert a szomszédságukban. Zoli maga sem tudta, honnan szállt belé az a hatalmas, soha nem tapasztalt, nagy adag bátorság, hogy megszólítson idegeneket. Nagy szívdobogva mindjárt a hozzá legközelebbi házaspárhoz lépett. A kérés olyan határozott természetességgel buggyant ki a száján, hogy ő maga is megrettent tőle. Mintha a fennhangon hancúrozó lurkók csapatának természetes része lenne ő maga is. Adnák-e neki egy kis időre kölcsön a matracukat?

Az unottan napozó férfi rábólintott és Zoli már rohant is újdonsült szerzeményével. Csodálatos érzés volt ringatózni a vízen. A hosszú matracról gyereklábai nem érték a vizet, de két karjával hevesen evezett befelé, majd forgolódott jobbra, balra. Büszkén tekintgetett kifelé, hátha látják őt, mégis, milyen bátor.

Később két lurkóra lett figyelmes. A vékonydongájú rosszcsontok mozgékonyak voltak akár a halak. Röhögcséltek, le-lebuktak a víz alá, mintha az természetes elemük lenne. Vizet fújtak a szájukból, mint a bálnák. Egyikük átúszott Zoli matraca alatt is. A következő pillanatban szorosan közrefogták. Zolinak ez cseppet sem tetszett, de mindaddig nem tulajdonított a dolgoknak nagy jelentőséget, mígnem az egyik fiú újfenti merülése után a matraca végében bukkant fel a, másik meg a fejénél. Egy összehangolt művelet indult be.

Zoli kővé dermedve vette észre miben mesterkednek. Jó tréfának okából, egyszerre húzták ki a matrac dugóit. A levegő először hangosan fújtatva tört elő, majd a süllyedés során víz szintje alá került nyílásokból fröcsögve távozott a lég. Zoli rövid kis élete során, eddig fel sem merült, hogy valakiben lakozhat ilyen temérdek gonoszság. A fiúk, mint akik jól végezték dolgukat, kissé eltávolodva figyelték, hogy vajon most mi fog történni.

Zoli annyira lebénult a rémülettől, hogy moccanni sem mert. A víz lassan elöntötte a matracot, majd a következő pillanatban megbillent és kinyílt alatta a mélység. Süllyedőben ösztönösen kinyitotta a szemeit és csodálkozva látta, hogy a nap besüt a víz színe alá, és hogy bizony létezik odalenn egy különös színben játszó, növények, fadarabok és kavicsok alkotta sejtelmes hangú világ. A tó vize összecsapott a feje felett és ő feltartóztathatatlanul süllyedt a tófenékre. A következő meglepetés akkor érte, amikor két lábbal szilárd talajt ért a cirka három méter mély vízben. Levegőt kéne venni, de az nincs!

Ami ezután következett, az olyan volt, mintha valaki más cselekedett volna helyette. Gyalogolni kezdett a tó fenekén. Fogalma sem volt merre, fel sem merült benne a gondolat, hogy akár a tó mélyebb részei felé is vehette volna az irányt. De szerencsére nem ez történt. Titokzatos erők vezérletével, a lehető legrövidebb úton indult a menekülés felé. Mintha egy hosszúra nyúlt alagút végében látná a partot, ahová ösztönei hajtották.

Miközben rendíthetetlenül lépegetett, tüdeje egyre hevesebben követelődzött. A légszomj az elviselhetetlenségig fokozódott. Már jól látszódott a felfelé kunkorodó part vonala, amikor engedett tüdeje tiltakozásnak és lélegzetet vett. Mélyen beszippantotta a tó vizét. Nagyot csodálkozott, hogy az idegen közegben végzett belégzés megtörtén. Szerencsére ugyanabban a szent pillanatban, a soron következő lépés nyomán feje kibukkant a vízből. Köhögéses roham rázta meg egész testét. Közben egy gondolatnyi ideig sem szűnt meg gyalogolni. Kifelé! Kifelé! Prüszkölve, öklendezve majd hangosan zihálva érte el a partot. Orrából, szájából, füléből ömlött a víz.

Légszomj keltette küszködése felkeltette az ott pihenők figyelmét. A felnőttek szótlanul bámulták, nem tudni, mire véljék a dolgot, a gyerekek viszont mulatságosnak találták a ritkán látott produkciót. Fennhangon kacagtak, csúfolódtak és próbálták utánozni Zoli zihálását. Ezen a többiek még nagyobbat derültek. Senkinek, még csak eszébe sem ötlött, hogy Zoli abban a szent minutumban az életéért küzdött, és hogy ha a part csak egy méterrel van távolabb, tán soha el nem éri.

Eltartott egy darabig, míg Zoli a földre huppanva összeszedte magát. Nem ment panaszkodni senkinek. Akkor ő mindennek nem tulajdonított különösebb jelentőséget, de azért lelke legmélyén érezte, hogy nagy balszerencséből menekült.

Mivel becsületes gyerek volt, legelső gondolata a matrac volt. Vissza kéne adni. Körülnézett és meg is találta, amit keresett. Csak pár lepésnyire tőle ott hevert a hullámok hátán partra vetett jószág. Nosza, fogta és máris vitte vissza a házaspárnak. Megköszönte szépen, ahogy illik és gyorsan meg is fordult, mert rossz lelkiismerete támadt. Nem tudhatta, meg vannak-e még a matrac dugói. Biztos a tóba vesztek, ez volt a gondolata. Nem látta, nem ellenőrizte, csak szégyenkezett, hogy esetleg gondot okoz valakinek. Mit szólna az anyja, ha ezt megtudná! Gyorsan el is vegyült a napozók között, miközben meg nem szűnt rettegni, hogy majd szólítják és számon kérik a dugók hiányát.

Kategória: Mystery, Story | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s