Sanyival együtt izgultuk végig a januári évszázados hóesést, hogy vajon mire útra kelünk Wagrainba, csillapodik-e a havazás ereje. Hát nagy szerencsénk volt, mert azon túl, hogy abbamaradt a szakadatlan hózápor, még napsütésnek is jutott hely az égen.

Kilátás a wagraini völgyre szállásunk balkonjáról

Cirmi a Dachsteinnel a háttérben

A wagraini részen, a távolban a Hochköng

Egyszóval ismét Falchau/Wagrain volt terítéken. Tavaly annyira megtetszettek a síterep szerénységemhez mért adottságai, hogy újfent csak ide vágytam. A szelídebb flachaui lejtőket lehet kombinálni a meredekebb wagraini lesiklókkal. Kétséges időjárás esetén, amikor odafenn erős szél dudorász és köd köntöse kendőzgeti a szél építette hó dűnéket (mert ilyen is volt), ki lehet térni az alsóbb régiókba, ahol a feltételek sokkal kedvezőbbek. A magasabban fekvő síterepek ilyenkor gyakorlatilag használhatatlanok (pl. Zachuensee mert 1400m-em kezdődik). Flachau esetében pedig a 900 és 1400 m közötti pályákon még az emilyen zord idő esetén is van jó esély a zavartalan síelésre.

A már régen gyengélkedő térdem elég jól bírta a megterhelést, csak az utolsó napon jelentett unalmast (néhány tőrdöfés szerű, hirtelen fellépő fájdalom formájában). Szombaton (az utólsó napon) ugyanis egész délelőtt havazott és mint ez várható, a friss hó hamarosan nehéz állagú buckákba gyúródva vetett gáncsot síelési kedvünknek.

A Flying Mozart hegyi állomása a Hochköniggel

Kati és Sanyi

Mindent összevetve egy eredményes kirándulást zárhatok, mert a túlnyomórészt elfogadható, sőt kiváló sí időn kívül sikerült egy újfajta síelési stílust, a szorosan egymáshoz zárt bokával történő lesiklást is megtanulnom. Ez nem csupán elegánsabb, hanem abban is különbözik az idáig praktizált („nagy tanmese” szerinti) módszeremtől, hogy sokkal egyenletesebben terheli a léceket (40%-60% arányban). Ennek következtében könnyebben lehet mélyebb havon is áttörni, mert a sűrűbb állagú hó nem rántja el oly könnyen a domboldal szerinti felső, lebegő lécet. Nos, nem tudom jól magyarázom-é, de a lényeg, hogy a klasszikus kanyarodáskor a terhelés túlnyomó része a domboldal szerinti alsó lábon/lécen van, míg a felső majdnem teljesen tehermentesítetten siklik (10%-90% arány) az alsó mellett. Az új technikám még persze csiszolgatásra szorul, már amennyiben a térdem ezt a jövőben jóváhagyja.

Kilátás a Flying Mozart pályáról

Utóirat: tekintettel az ősszel és tél folyamán rám szakadt makacs derékfájára, így utólag kijelenthetem, hogy e kór egyik leghatásosabb ellenszere a síelés. Valóban! A szép, lendületes kanyarokhoz szükséges ringó csípő a legjobb gyógyír, már amennyiben nem úgy síelsz mintha karót nyeltél volna.