Még mielőtt újra feltenném a bringám az autóm tetejére és megkezdném tavaszi köreimet valahol a Bécsi-erdőbe, tudni akarom, mennyit bírok, mit adott a rendszeres ergométer-tréning.

Célom a “házi hegyláncom”, a Kahlenberg és a Hermannskogel. Eddig még nem sikerült egyetlen lendülettel végigvinnem a Nußdorf, Windgrube, Kahlenberg, Josefsdorf, Josefinenhütte, Sulzwiese, Jägerwiese, Hermmanskogel trailt. Tudniillik akad ezen az útvonalon legalább négy olyan szaftos tüdőköptető szakasz, ami a komplett kidőlésig dolgoztatja meg a kenyérgázon kerekezőket (már amennyiben közönséges halandókról van szó).

Egy hete tettem már egy sikeres kísérletet, de akkor, a bevezető tesztelés megkönnyítése céljából kihagytam a Kahlenberg/Josefinenhütte hurok mintegy másfél-két kilométeres részét. Ennek köszönhetően kispóroltam a négy kritikus felszökésből egyet. Az edzések nyilvánvaló hozama már akkor is észrevehető volt. Tegnap aztán nekiduráltam magam a teljes szakasznak, ami valahogy imigyen néz ki (lenti ábrán kézzel meghúzott piros vonal, mivelhogy a GPS-t nem vittem).

1. A szintemelkedésekben mért cirka 350m alapot az első Nußdorf/Kahlenberg rész adja.
2. Fenn a hegyen tehát az a bizonyos „hurok” következik. Száguldás Josefsdorfon át a Josefinenhütte szintjére, majd a hivatalosan is jelzett MTB-szakaszon tovább az erdőben. Szerintem az egyik legélvezetesebb hegyibiciklis trail. Sziklás, hepehupás, gáncsoskodó gyökerekkel is gazdagon megáldott terep, számtalan vad ereszkedővel és kihívó kaptatóval, de sehol sem rosszindulatú. A legkeményebb (első szakasz) a Sulzwiese szintjére vezető single-trail. A végén muszály egy nagyot szusszannom, hogy a pulzusom valamiként rendeződjék. Normál esetben ennyi elég is lenne, és a Sulzwieseről visszaereszkednék a völgybe. De ma NEM!
3. Következik a Jägerwieseig tartó rész, mely egy kőkemény tüdőköptetővel indít (második szakasz). Széles erdészeti úton, de laza szikladarabokkal is meghintett felületen pörög fel a pulzusom a maximális szint közelébe. A kaptató tetejére érve, pihenés nélkül is megy a folytatást. A Vogelsangberg alatt jönnek a le/feltartó könnyebb szakaszok.
4. A Jägerwiesen indít a fő attrakció, a mászás a Hermannskogel északi oldalán. A végső kaptató (harmadik szakasz), elég hosszú ahhoz, hogy egyeseket megtorpanásra és leszállásra késztessen. De engem, ma nem! Igyekezetem győzelem koronázza. Fújtatva és tajtékozva elérem a Hermannskogel platóját, ahol a bringám egy padnak támasztva higgadok le. Kivárom, amíg a pulzusom ismét megnyugszik egy cseppet, mert ez itt, még nem a vég-cél, a csúcs csak most jön.
5. A Hermannskogel legtetejére egy durva, sziklalépcsők tarkította rövid, de annál meredekebb szakasz visz. A tulajdonképpeni végső, azaz a negyedik és egyben a legtöbb erőt igénylő szakasz. Annyira meredek, hogy hiába dőlök teljesen a kormányra, az első kerék helyenként mégis a levegőbe emelkedik. Ágaskodó paripámon a lehető legnagyobb erőbedobással teperek. Efölött már nincs semmi rezerva, nincs egy csöppnyi tartalék sem, amit még hozzá lehetne adni. Kifacsarom magamból a teljes maximumot. És voilá, csapzottan, levegő után kapkodva, de boldogan érkezem a Habsburger Warte tövébe.