A címet egy 2017-es márciusi poszttól kölcsönöztem. Tudniillik a tegnapi, felhőtlen kék eget hozó vasárnapon, majdnem ugyanolyan körülményeknek örvendve vágtattam végig a jól ismert úton, mint három éve. Örvendetes, hogy az egyre csak melegedő és sorra rekordokat döntögető klíma ellenére, van még olyan, hogy hasonló időjárás, még így évek távlatából is.

Az akkori és a mostani kilovaglás között azonban lényeges a különbség. Mert vannak, akik, ebben a meglett korban, szakállat növesztenek, vaskeresztet tetováltatnak a mellükre és Harley Davidsont vásárolnak. Nos, én megborotválkoztam, feltöltöttem a tömlőmet elektrolittal és a vadiúj Canyon Neuronomra pattantam.

Egy teljesen más járgányról van itt szó, mármint, a régi jó, egyszerű bringám szemszögéből. Mindent elölről kell tanulnom. Ez nem csak úgy van, hogy megveszem, ráülök és nekivágok, tudatlanul, alapképzés nélkül. Áh, dehogy! Rengeteg tanulnivalóm akad, még most is. Meglehet, ha előre tudom, tán bele sem vágok, mert bevallom, kicsit idegesített az egész cécó, az új, számomra eleddig teljesen ismeretlen alkatrészek, herkentyűk és megnevezések körül.

Nos, nem tudom, mond-e néked valamit az, hogy „sag”? Vagy hogy állasz az olyasmivel mint a „rebound”? Képes vagy-é ezeket beállítani? És mi fán terem a „15QR”, az „axle number” meg a „hex wrench”? De még nem értünk a végére, mert a bringások a nyomást nem hétköznapi bar-ban vagy Pascalban mérik, hanem valami soha nem hallott „psi” skálán (Pound-force per square inch).

Már az összeszerelés (tudniillik online vásárlást követően) sem volt zökkenőmentes. Nem is annyira a frissességet némileg mulasztó manuál miatt, hanem inkább azért, mert olyan dolgok kerültek a kezembe, amikről azt sem tudtam, hogy eszik-e vagy isszák. Hogy tartsam a kezemben? Mire való ez, meg az?

Itt van mondjuk jó példának okáért a nyereg. Mi lehet olyan más egy szimpla biciklinyergen? Hát sok minden! Én régen szépen kézzel felráncigáltam a megfelelő magasságba, azán egy fém csappal fixáltam. Ha, úgy akartam, mert féltem, hogy ellopják, kivettem az egész nyerget oszlopostól és vittem magammal.

Most meg, kaptam egy „Iridium Droppert”. Nos, ezt nem lehet csak úgy magaddal hurcolászni. Ilyen nincs, mert van egy ravasz hidraulikája, amit a kormányról lehet egy kallantyúval irányítani. Ha útközben megnyomom, akkor elengedi a nyerget és a testsúlyom által leereszt „ride” pozícióba. Régen ereszkedés előtt, meg kellett állnom és manuál leereszteni a nyergem. Persze a lejtő végen újra le kellett szállnom, hogy visszaemeljem eredeti pozíciójába. Ez már a múlté. Ha megnyomom a herkentyű-billentyűt és tehermentesítem a nyereget, az simán visszamászik eredeti pozíciójába.

Közben még nem szóltam az első kerék teleszkópos villájáról. Itt jön képbe az a bizonyos „sag”, ami az alapbeállításhoz tartozik. Tudniillik a testsúly alatt kissé összenyomódik a teleszkóp. Nos, ez az úgynevezett negatív rugózás mértéke a „sag”. Annyi levegőt kell a villába pumpálni, hogy a „sag” a teljes rugóút tartományának a 20-30 százalékát ne lépje túl. Hasonló eljárás alá esik a hátsó kerék légnyomásos lengéscsillapítója is. Egy „fully” lényegi elemei, miközben még nem szóltam a 12x SRAM-váltóról, meg a belső gumi nélküli 29 colos kerekekről stb.

Az első két terep-kiruccanásom tapasztalatai után, bevallom, ennyi lázas hűhó, tanulmány után, kissé csalódott vagyok. Mert tán túl sokat vártam? Igen, valami csodában hittem, de az nem jött el. Kétségtelen, hogy lefelé menet, gyökereken, sziklalépcsökön át, ahol korábban kirázódott a lelkem, most egy kellemes, de határozott lengést érzek. Még szoknom és tapasztalnom kell, mire képes. A nagy tesztelés ideje még csak majd ezután jön