A Schneeberg most sem hazudtolja meg a nevét, lévén egy igazi Hóhegy. A korán betört októberi hidegfront hordta hó bár rendesen olvadozik, de napokba telhet mire teljesen eltűnik. 9:00 órakor indulunk Péterrel, Rohrbach im Graben kistelepülésből, ama híres pisztráng-vendéglő (Marias Land im Leben) parkolójából.

A megtett út hossza (Rohrbach im Graben, Rohrbachklamm, Klammweg, Bilekalm, Baumgartner, Damböcksteig, Waxriegel, Fischerhütte, Klosterwappen, Elisabethkirchlein, Damböcksteig, Baumgartner, Bilekalm, Klammweg, Rohrbach im Graben) 20 km, 1570 m szintemlekedés bruttó 8:50 óra (nettó 6:50 óra)

Az út első rövid szakasza a meredek és árnyékos Rohrbachklammon át vezet, hogy feljebb gyorsan kiérjen a széles erdészeti útra, mely aztán egészen a Bilekalmig (Ternitzerhütte) követhető. Érdekes megfigyelés, hogy a Rohrbachklamm bejáratánál két épülő Klettersteigbe is belebotlunk, melyek még lezárt állapotban szunnyadoznak. Egy drámai kőomlás nyomai arra engednek következtetni, hogy a természet erői meglephették a ferraták építőit. Nem tudni.

Az első gyengéd hófoltok a Bilekalmon (10:15; fenti kép) köszönnek ránk, majd Baumgartner állomástól számítva, azaz cirka 1400 m szinttől kezdve vastagodik a hótakaró és közben emelkedik a déli főn hozta hőmérséklet is. Az égen szürkés fátyolfelhők időnként leárnyékolják a nap jól érezhető erejét. A távolban a Bécsi-medence fölött tanyászó sűrű köd léte bizonyítja, hogy jó döntés volt a mai napon eme felsőbb régiók felé orientálódni.

Odalenn Schneebergdörfl

A képen jobbra a Hoher Hengst

Odaát a Rax fehérlik

Az Elisabethkirchlein szintjére érve (11:30) már 1200 m szintemelkedés van a lábainkban, miközben pedig a lényeg még csak most jön. A Waxriegelre mér összefüggő hórétegen vezet a csapás. Gamásli és téli tányérral ellátott túrabot elengedhetetlen felszerelés, már amennyiben nem szeretnénk, hogy hideg hókristályokkal teljen meg a bakancsunk. Jómagam sajnos még a nyári formátumú túrabottal vagyok felszerleve, melyek helyenként tövig behatolnak a hórétegbe, és tehát tartást nem nagyon biztosítanak.

A csúcskeresztnél (Waxriegel 1888m, 12:00; fenti képek) ritka kellemes idő fogad. Semmi heves szél, mint általában, csak gyengéd légmozgás nyaldos. Néhány perccel túl vagyunk délen, és tehát meghányjuk-vetjük, hogy menjünk-e még tovább a Fischerhüttebe. Oda-vissza ebédszünettel, cirka két-két és fél óra. Némi tétovázás után ráállunk, mert ha már egyszer itt vagyunk, akkor legyen meg a teljes program.

A Fischerhütte alatt (12:55) egy csákányra rögzített hegymászókötél segíti a tömörré döngölt havon való feljebb jutást. Van aki lefelé ereszkedve nem bírja markolni a kötelet és hát szánkázni kénytelen. A kunyhóban nincs nagy tumultus. Az említett okoknál fogva, azoknak sem könnyű feljutni idáig, akik a fogaskerekűvel érkeztek. Időközben már lyuk lett a gyomromban az éhségtől, így elég mohón csapok le a finom falatokra.

Ebéd után a három köztes dombon át még elbaktatunk a csúcskeresztig (14:00; fenti képek), majd szokásos fotózás után megkezdjük a leereszkedést. A Fischerhütte alatti szakasszal összevetve, úgy tűnik, erre valamelyest könnyebb a járás. A délután tovább melegszik a hőmérséklet, melynek meg is van a következménye. A reggel még kompakt hófelületek, teljesen átázottok, helyenként tócsákban áll a víz. A főn következtében a hóhatár délutánra legalább 200 méterrel tolódik fel.

Baumgarterhez érve (15:30; fenti kép) már csak árnyékos helyeken árválkodik egy-egy hófolt. Az állomás híres a baracklekvárral töltött buktáiról. Nos, ma, kellemes idő lévén, lepihenünk egy asztalnál és elmajszolunk egy-egy ilyen csemegét, amit kávéval öblögetünk le. A Bilekalmon (16:00; lenti kép) már gyakorlatilag eltűntek a reggel még fehérlő hófoltok, és tehát innentől kezdve őszi hangulatú séta következik vissza Rohrbachgrabenba.