A Stuhlecken voltam már párszor, de íme, találok még számomra ismeretlen útszakaszokat, jelen esetben Steinhaus am Semmeringből indulva. Tudniillik a Spitalbéli parkolókat csakis azok használhatják, akiknek van érvényes jegyük a sípályákra. Alternatíva tehát a szomszédos Steinhaus, ahol a gyermekeknek szánt Schmoll-csákányosok találhatóak. Ide nem szükséges előre regisztrálni. Az út mentén levő letakarított parkoló még üres, amikor valamivel kilenc óra előtt megérkezem.

A táv (Steinhaus am Semmering, Schmoll-Lifte, Hocheck, Alois Günther-Haus és ugyanúgy vissza Steinhaus am Semmeringbe) 15.3 km, kis híján 1000 m szintemelkedés bruttó 5:20 óra alatt (nettó 4:30 óra)

Mára kifejezetten cudar időjárás előrejelzéssel riogatott az országos meteorológiai intézet. Még 12 órával indulásom előtt is. Ennek értelmében napsütésre aligha van remény, erős északi szélre viszont igen. Valamerre mégiscsak kéne menni, már csak azért is, mert egyre valószínűbb, egyre gyakrabban rebesgetik, hogy egy 15 kilométeres rádiuszon belülre akarnak minket bezárni (Németországban már sajnos valóság). Menjünk tehát, amíg még lehet, legyen bár alkalmatlan az idő.

Aztán itt a nem várt csoda, nesze neked (köszönöm), szélcsend, amikor elindulok, de még a nap is ragyog a kék égről (fenti képek). Nos, ismét melléfogtak a híres szakértők (értenek ezek valamihez)?

Itt kerülnek bevetésre a hótalpak

Egy széles, jeges erdészeti úton baktatok a Hasentalban egy tanyáig, ahol hajtűkanyarban csavarodik jobbra feljebb az út. Itt felveszem a hótalpakat. Elhaladok az egyik Schmoll-lift kiszállójánál (fenti kép), majd immár érintetlen hótakarón át bevetem magam úgymond a vadonba. Rendes kaptatás következik fel a Hocheck gerincére, ahol cirka 1250 m szinten elérem a Spital felől érkező turistautat (amelyet korábban jómagam is használni szoktam). Innentől tehát már ismerem a terepet.

Kilátások keleti irányban az utamról

Közelítve a Sonnwendstein

Hosszú, elnyújtott, gyengéd emelkedők sorozata következik. Itt-ott az északi szél kimutatja a foga fehérjét és percekig tartó rohammal tarkítja az eseménylistám. Néha azonban teljesen elcsitul, majd egy jó negyedóra elteltével ismét nekibőszül. Főleg a védtelen tisztásokon tombolgat előszeretettel. Itt a nyomokat is gyorsan eltünteti, behordja, a felkorbácsolt sűrű hókristályok függönyén át keresgélni kell, merre, hova tovább. Egy ilyen hosszú kietlen szakasz után, be egy szélvédett ligetbe, miután végre kiérek a Stuhleck platójára. A Pafaffensattel felől, ami a legközelebbi kiindulópont (onnan sem érkeztem még, mert olyan rövid) jó sokan bukdácsolnak a nagy hóban. Nem is értem, se hótalp, se sítalp, csak úgy natúr, mi benne a pláne.

Visszapillantásban Alsó-Ausztria megvilágított hegyvilága

Közelítve a kép közepén a stájer Rax a Heukuppeval

Elöbukkan mai célom a Stuhleck teteje a menedékházzal

Közelítve az Alois Günther-Haus

Az Alois Günther-Haus a hegy tetején trónol, kitéve az elemek garázdálkodásának (fenti kép). Nem is emlékszem, télen, volt-e valaha is olyan, hogy itt ne süvített volna a szél, de kegyetlenül ám. Cirminek egyik alkalommal nagy kesztyűk ellenére úgy elfagytak az ujjai, hogy odabenn, amíg a kiszolgálásra vártunk, fájdalmas gyötrődések közepette jött vissza a kezébe a vérkeringés.

Visszapillantás a Schneeberg felé

Ama bizonyos platóra való kiérés és Halleluja!

Most sajnos, lockdown, nincs áldásos menekvés a fagy fogságából, a Hütte csak holt tömeg. Egytelen dolog, amit sorstársaimmal egyetemben tehetünk, hogy a szélvédett részeken húzzuk meg magunkat. Na, szélcsend itt sem nagyon van, de azért valamivel elviselhetőbb. Elemózsiára, átöltözésre gondolni sem merek. Csak teát iszom a termoszból, terítek magamra egy plusz réteg kabátot és máris indulok alászállni.

Közben beúsznak az északi szél terelgette felhők, elveszik a kilátást. Ismét figyelnem kell jól, merre van a haladás helyes iránya. Közben látom, a kunyhó piros buldózere (fenti kép)próbál valami útfélét nyomni a hepehupás, hótorlaszokkal gazdagított terepen. Követem tehát, biztos tudja, merre van az irány. Később aztán beérek a fáktól védett útszakaszra (lenti képek). A szürke felhő-sapka marad szerencsére mögöttem a hegy tetején.

Még egyszer közelítésben a Sonnwendstein

A völgy felé haladtomban újfent akadnak szélcsendes részek. Egy ilyen helyen, a Hocheck keleti, jól árnyékolt oldalán aztán leszúrom a túrabotokat, ráterítem a kabátom és átöltözöm. A száraz gúnya nagyon jó érzés, mert már kezdtem dideregni. Megejtem a tízórai szünetem is, hogy elduguljon a gyomromban tátongó lyuk. Nos, így szépen elrendezve aktuális dolgaimat, nagy megelégedettséggel poroszkálhatok tovább. A nap időközben eltűnik, késve bár, de bejön a megjósolt borongás (lenti képek). Egyre lejjebb, a szél sem fuvolázik már olyan erővel, ha egyáltalán.

Szép, sőt idilli téli túra. Kedvező időjárás esetén, mint most, Alsó-Ausztria hegyvilága optimális megvilágításban mutogathatja magát. Szívesen máskor is.